Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

600 milliót csalt ki a budapesti lakásmaffia

A bűnözők hamisított papírokkal hitették el, hogy cégük és az V. kerületi önkormányzat között szerződés van belvárosi lakások eladására.
Az ügy kapcsán három embert vettek őrizetbe még márciusban, kettőjüket előzetes letartóztatásba is helyezték. Több mint száz becsapott embert hallgatott ki eddig a rendőrség.

A Blikk pénteki számában írt arról, hogy csalók olcsón adnának el V. kerületi önkormányzati lakásokat. Az adás-vételre az önkormányzattal kötött hivatalosnak tűnő szerződéseken Rogán Antal polgármester hamisított aláírása szerepel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a belvárosi lakásmaffia ügyében az önkormányzat feljelentése alapján már február óta nyomoznak.

Eddig az derült ki, hogy egy nő egy cég képviselőjeként a leendő lakásvásárlókkal és bérlőkkel 2007 ősze óta kötött hamis szerződéseket. A szerződések szerint a vásárlók megbízzák a céget, hogy az önkormányzat pályázatra kiírt ingatlanai között keressen megfelelőeket, készítsék el a pályázati anyagot és az nyújtsák be az önkormányzatnak. A lakásokat bérelni lehetett és később az önkormányzat döntésétől függően megvásárolhatták volna azokat. A vásárlóknak a cég és az önkormányzat közötti megállapodási szerződést mutattak, és közjegyző előtt tett, önkormányzati fejléccel ellátott nyilatkozatot és titoktartási nyilatkozatot írattak alá. Ezután különböző nagyságrendű összegeket vettek át tőlük pályázati díj, sikerdíj és bérleti díj jogcímen, a jelenlegi adatok szerint összesen körülbelül 600 millió forintot.

A leendő bérlők és vásárlók nem nézhették meg az általuk kiválasztott lakást, azok pontos címe egyébként sem volt feltüntetve sehol. A nyomozók eddigi megállapításai szerint a Belváros-Lipótvárosi önkormányzat nem adott megbízást a tulajdonában lévő ingatlanok bérleti, illetve tulajdonjogának pályáztatására, vagy eladására. Az önkormányzat egyáltalán nem állt semmilyen kapcsolatban a céggel, sem az azóta elfogott három gyanúsítottal. a kínált lakások egyébként fiktív címek voltak, a bemutatott és az önkormányzat képviseletében aláírt dokumentumok pedig hamisítványok.

Az ügynek három gyanúsítottja van: a céget képviselő nő, az önkormányzat nevében aláíró férfi már március vége óta előzetesben van. Márciusban elfogtak egy másik férfit is, ő közvetítői szerepet játszott. A nyomozók eddig több mint száz becsapott vásárlót hallgattak meg. Házkutatást tartottak a vállalkozás irodáiban, ahol a leendő vásárlókkal, bérlőkkel kapcsolatos iratokat, illetve önkormányzati fejléces, valótlan tartalmú iratokat foglaltak le.

Az ügyben még 70 embert kell meghallgatni és tart még a kirendelt igazságügyi informatikai, pszichológus és igazságügyi írásszakértő munkája is.

Olvasóink írták

  • 3. irsamiklosne 2008. október 30. 15:52
    „Lakás maffia!
    Sógoromat 2007. 10. 23-án kiköltöztették a lakásából. Ezt követően derült ki, hogy furcsa módon Dr.X Y ügyvédnél szerzödés keletkezett a lakása eladása ügyében,illetve egy másik Dr. X. Y. nagy neves ügyvédnél a lakása átadásáról szóló nyilatkozat is készült. Volt felesége is csak 1,4 millió forintot kapott, de 3 millió forintról szólt a szerződés. Röviden: feljelentés, feleség tanuja hajlandó tanuskodni. Ezért a feleség megkapta a szerződésben szereplő összeget, rendörség lezárta az ügyet. Férj bíróságon kérte a szrződés érvénytelenségét. A férj papíron kapott egy másik ingatlant.Közben a férj ismét feljelentést tesz a rendörségen. Ekkor indul ujra a nyomozás csalás megalapozott gyanuja miatt. A csere ingatlanról 2008. 10. 1o-én derült ki, hogy szintén joellenesen került le a tulajdonosa nevéről. Vagyis a volt férj nem kapott semmit, lehet hajléktalan, amit a törvény megenged??!! Reméljük, hogy nem mert, peres eljárás van folyamatban, csak az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek!!!!!
    Ez nem mese, ez a mai MAGYAR JOGÁLLAM MEGENGEDETT TEVÉNYKEDÉSE!!! Meddig praktizálhatnak az ilyen ügyvédek neyon jó fizetésért, kis embereket megkárosítva!!! Legszívesebben minden részletét Jusz László "Tévé ügyvédje" című műsorában közhírré tenném!”
  • 2. klj_54 2008. június 22. 22:00
    „Nem kell Dubaiig menni!
    Szegeden is dolgoznak rendesen:(
    Egy ismerősöm édesapját is bepalizták és az volt a szörnyű, hogy a haláláról sem értesítették őket. (család)
    Nem mellesleg valóban CSAK jogi doktorátussal rendelkező és megfelelő beosztásban dolgozók révén lehet ilyen bűncselekményt elkövetni.
    Ez nem csak jogalkotói kérdés, de itt hiába tépjük a szánkat. Ettől a helyzet nem változik érdemben:(”
  • 1. maci52 2008. június 21. 16:59
    „Hol vannak a seggen ülő rablók,azaz ügyvédek,közjegyzők,akik nélkül nincs szerződés??? Ezek a legnagyobb maffiózók,mert a jog mögé bújva ,kirabolnak,kifosztanak,ők meg hazajárnak Dubaiba.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felfüggesztették az ittassággal vádolt győri orvost

"A doktor az ügy kirobbanása után táppénzen volt, majd vissza akart menni dolgozni, de ezt… Tovább olvasom