Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 17°C Még több cikk.

60 helyett 160-nal száguldoztak a rendőrök

Egy autós vette fel a rendőrök gyorshajtását, majd közzé tette azt egy internetes videomegosztó portálon.
160-nal hajtottak a rendőrök egy főúton, a 60-as tábla ellenére. Ezt látható azon a felvételen, amelyet egy autós rögzített. A felvételt feltette az egyik internetes videomegosztó portálra. A képeket feliratozta, és a saját kilométeróráját is mutatja. Több kilométeren üldözte a rendőrautót, ekkor állítása szerint volt olyan, amikor 170-nel hajtottak.

Az ügyben a Baranya Megyei Rendőr-főkapitány vizsgálatot rendelt el. Kivizsgálják, hogy mikor, hol történt a gyorshajtás - ha történt ilyen - és kik ültek az autóban. A felvételeket informatikusokkal elemzik, azt is megnézik, hogy egyátalán eredeti-e.


"Ez egy olyan videofelvétel ami a neten található, ezekből tényszerű, tárgyszerű következtetéseket nem lehet levonni. A készítés körülményeit nem ismerjük, sok minden kell tisztázni, hogy tényleges-e a helyszín, az időpont, ugye ezeket feliratozták, és ugye az is, hogy zenei aláfestés van, egy vidám zene, ez nyilván azért a valóságot valamelyest megváltoztatta, hiszen ott azért a környezeti zajokat nem lehet kivenni" - mondta el a Független Hírügynökségnek Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. lopicigazsi 2009. február 13. 09:25
    „Ez kamu. A rendőr visszapillantóból látva az őt követőt simán lekapcsolta volna! Útálom az ilyent beetetést. www.afal.hu”
  • 22. Zs 2009. február 13. 08:53
    „17!

    21-es Mátyás jól mondja, még a kéklámpa+sziréna sem jogosít fel gyorshajtásra.... - talán az egyetlen körülmény az üldözés, amikor "elnézik" maguknak, de rendőr ismerőst letrafizták kollégái (szolgálati autóval éjszaka ment forrónyomra!!!!) és megkapta a csekket (talán 30.000.-Ft)”
  • 21. Mathiasking 2009. február 13. 08:23
    „17. hozzászólás KolompárRómeó 2009.02.13. 07:11

    A KRESZ nem tesz kivételt akkor sem, ha megkülönböztető jelzést használ, mert mások vagyon- és testi épségét akkor sem veszélyeztetheti. A sebességet az út-, látási- és időjárási viszonyoknak megfelelően kell a rendőrnek is megválasztani egy esetleges üldözés esetén is. Sok balesetet okoztak és szenvedtek ez miatt rendőrök a helytelen sebesség megválasztás miatt.”
  • 20. Mathiasking 2009. február 13. 08:18
    „Gyerekek!

    Valamit jót is írjatok a rendőrökről, mert eddig csak az igazat írtátok. A jó az csak az, hogy a fizetésük kevés és némelyikük hajlamos a korrupcióra. Hangsúlyozom NÉMELYIKÜK! A felsorolásból kimaradt az, hogy nem állampolgár barát diskurzust tudnak folytatni még egy sima közúti ellenőrzés során sem. Mindenkiben a bűnöst és szabálysértőt keresik és ráverik a cinket ha kell, ha nem. Megjegyzem, vannak kivételek, de Ők vannak kevesebben.”
  • 19. hazaipalya 2009. február 13. 07:45
    „aki felvette az is 160 al ment,tehat ö is bünt követett el. majd várhatja a csekket.”
  • 18. karlvonbanhoff 2009. február 13. 07:33
    „Jó kis progi ez a Movie Maker!
    Egy kezdő is össze tud vele vágni egy ilyen silány cuccot.Aztán GO a netre és mi ráharapunk,mint pitbull a nénike lábára!”
  • 17. KolompárRómeó 2009. február 13. 07:11
    „16. hozzászólás gyufika 2009.02.13. 06:18

    Lehet nekik, hang- ES fenyjelzes hasznalataval.

    Mellesleg itt rendorauto is talalhato a jarda kozepen, se hang, se feny...

    tahoszegediek.fw.hu

    Mar reg nem neztem ra, de a kiiras szerint tegnap elottig karbantartottak :)”
  • 16. gyufika 2009. február 13. 06:18
    „igen én ezt értem hogy videózta a rendőröket!Csakhogy nem lehet hogy a rendőröknek sietnie kellett valami bűncselekmény helyszínére?
    És ha már ez az illető videóval követte őket akkor ő is szabályt sértett nemde???”
  • 15. Lasonic 2009. február 13. 06:17
    „Nap mint nap látunk rendöröket telefonálni, biztonsági öv nélkül vezetni, beálnak a balra kanyarodó sávba elöre és ahogy vált a lámpa egyenesen bevágnak elöre haladva tovább, megállnak tiltott helyen hogy beugorjanak kávézni a TESCO-ba meg hasonló dolgok persze ezekre a dolgokra mindig van magyarázat ahogy erre is lesz, viszont a felvétel készitölyét valoszinüleg megbüntetik.”
  • 14. maci52 2009. február 13. 06:07
    „Biztos vitték Draskovicsnak a meleg lángost.”
  • 13. Zsoltee0716 2009. február 13. 01:01
    „Nahát, ekkora mázlistát hogy nem ment előtte senki ennyi km-en keresztül!Mindig csak szemből jöttek!
    Kapásból van pár tanu is ott volt egy traktoros, egy Pannon volános busz is és még sok autó!
    Hajrá, gondolom csak a Dm-re került fel ilyen silány minöségbe!”
  • 12. flexsnake 2009. február 13. 00:03
    „Majd jól megbüntetik hogy vezetés közben kamerázott. Ha nem ő akkor meg azért mert gyorsan hajtott :D
    Ez a leg komolyabb hír? Majd felborulnak aztán bekerülnek a hírekbe.”
  • 11. bespin 2009. február 12. 22:47
    „atomboy, 85-nél jó autóval,jó úton, egyenesben, bármeddig lehet mutogatni! :-)
    egyébként kb. 1 sec-ig mutogattam a nagypofájúnak

    nyomdász63, szerintem itt az utas kamerázott, de egyébként igazad van”
  • 10. nyomdasz63 2009. február 12. 21:37
    „Észen kell lenni a mobillal rendőr-fényképezéssel ! Ha észreveszi, mindjárt vezetés közbeni mobilhasználat !!!”
  • 9. benq 2009. február 12. 20:49
    „maci52!
    ezen gondolkodtam én is óóó ezek a buta rendőrök... :-)
    http://mrahalom.myminicity.com/”
  • 8. atomboy 2009. február 12. 20:32
    „bespin, es kozben ki fogta a kormanyt?”
  • 7. bespin 2009. február 12. 20:20
    „Jó seggbe rúgni mindkét sofőrt!
    A rendőrt duplán, mert rendőr!
    Bár vannak lassan hajtók is, egy barom fekete Octáviás mellett elmentem az algyői út 90-es szakaszán a külső sávban, kb 85 km/h-val, mert a jóska 65-tel döcögött 2 kilométeren át a 2. körforgalomig és elkezdte villogtatni a belső műszerfali villogóját. Integetett a mutató ujjával, hogy nana, én meg kilenc ujjamat mutogattam és jól artikulálva ordítottam, hogy a megengedett sebesség 90km/h. Száraz, napos, nyári idő volt. Tisztelet a kivételnek, de sok a barom sofőr közöttük is.”
  • 6. tüsök 2009. február 12. 20:12
    „A vizsgálat majd a felvétel készítőjére fog kiterjedni.Őt jól megbüntetik,a rendőrök pedig megússzák.”
  • 5. ovis 2009. február 12. 19:39
    „A youtube-ról levették:-)
    Amúgy azt nem értem, hogy a rendőröknek nem tűnt fel, hogy valaki 160-nál követi őket?? Pláne ennyi időn keresztül.”
  • 4. maci52 2009. február 12. 19:00
    „Ne itélj a rendőr felett,azok szentek,a gyorshajtót,járdán biziklizőt rögtön büntetik,a bűrnyakú roma testvérének meg hátulról bepuszil.”
23 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lázár: Szigorítaná a büntető törvénykönyvet a Fidesz

Lázár János szerint a jelenlegi kormány nem teszi meg a szükséges lépéseket a közbiztonság… Tovább olvasom