Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 18°C Még több cikk.

6,3 százalékkal nőtt tavaly a reálkereset

A reálkereset – a fogyasztóiár-index 3,6 százalékos növekedése mellett – 6,3 százalékkal nőtt tavaly a nemzetgazdaságban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 2005-ben a nemzetgazdaságban összességében a bruttó átlagkeresetek 8,8 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 10,1 százalékkal haladták meg a 2004. évit.
Tavaly a versenyszférában a bruttó nominális átlagkereset 6,9 százalékkal, a nettó átlagkereset 8,4 százalékkal emelkedett. A költségvetés területén – a 2005-ben egységesen januárban fizetett egyhavi külön juttatás miatt – a bruttó átlagkereset 12,8 százalékkal, a nettó átlagkereset 13,7 százalékkal nőtt.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók 2005-ben havonta átlagosan bruttó 158 ezer 300 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 148 ezer 500 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 182 ezer 200 forintot kerestek.
A nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 103 ezer 100 forint volt 2005 átlagában. Ezen belül a fizikai foglakozásúaké 76 ezer forint, a szellemi foglalkozásúaké 134 ezer 500 forint volt a nettó átlagkereset.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei civilsiker

Szombathelyen rendezték a Nemzeti Civil Alapprogram kollégiumválasztó elektori gyűlését, amelyen a… Tovább olvasom