Régiót választok:
Csongrád megye
|
Bács-Kiskun megye
Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Szeged - delmagyar.hu

2012. 05. 17. csütörtök - Paszkál

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Belföld - Magyarország hírei > 657 ember életét mentették meg a hidegben

657 ember életét mentették meg a hidegben

Az országos rendőrfőkapitány közlése szerint a hideg időben a védekezés során február 3. óta 657 ember életét sikerült megmenteni.

MTI - 2012.02.08. 12:16
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
Az országos rendőrfőkapitány közlése szerint a hideg időben a védekezés során február 3-a óta 657 ember életét sikerült megmentenie a rendőrségnek a társhatóságokkal együttműködésben.

Hatala József szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az ország emberségből jelesre vizsgázott. Mint mondta, olyan szervezetek és intézmények találtak egymásra a segítségnyújtás során, amelyek korábban nem működtek együtt.

Közölte, február 3-a óta összesen közel 38 ezer rendőr teljesített szolgálatot az időjárás okozta problémák kezelésére. Ez idő alatt 5.543 lakossági bejelentést kaptak, ezek mindegyike indokolt volt, és ezzel is nagyon sok ember életét tudták megmenteni.

Úgy vélte, a magyar rendőrség ebben a nehéz időszakban esküjéhez méltóan, tisztességesen helyt állt.

Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője azt közölte, hogy a védekezésben eddig 25.660 ember vett részt, köztük 2.800-nál többen az általa vezetett szervezet részéről.

Az altábornagy arról beszélt, hogy a meteorológiai szolgálat korábbi előrejelzése pontos, "precíz" volt, így, mint fogalmazott, okkal számíthatnak a jövőben is a szervezet prognózisaira.

Értékelése szerint a katasztrófavédelem új rendszere - a január 1-jén hatályba lépett törvény alapján - jól vizsgázott, és a korábban "körvonalazódó" katasztrófaveszély-helyzetet a védelmi szervek, a rendvédelmi erők és az önkormányzatok közreműködésével megfelelően tudták kezelni.

Elmondta, az elmúlt öt napban 1.100 esetben kellett a katasztrófavédelmi erőknek beavatkoznia, elsősorban Békés, Borsod, Hajdú, Jász-Nagykun-Szolnok és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A tűzoltóegységek 710 esetben vonultak ki a havazással összefüggő káreseményekhez, így balesetekhez, elakadt járművekhez.

A hófúvás miatt 11 elzárt települést kellett kiszabadítaniuk; ez mintegy 8.500 lakost érintett közvetlenül, továbbá 92 személyt kellett kitelepíteni a lakóhelyéről.

Elmondta, 47 közút volt ideiglenesen járhatatlan, és jelenleg négy olyan út van, amely nem teljes mértékben járható, de ezek nem zárnak el települést. Kitért arra is, hogy mintegy 300 embert mentettek ki 257 hóban rekedt járműből.

A katasztrófavédelem az MTI megkeresésére azt a tájékoztatást adta, hogy február 3-a óta 19-en vesztették életüket Magyarországon "az időjárással összefüggésben", így például fagyás miatt, közúti balesetben, vagy szén-monoxid-mérgezésben.

Kontrát Károly államtitkár eredményesnek mondta a belügyminiszter által korábban kiadott intézkedéseket, ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a zord idő veszélye még nem múlt el, ezért a belügyminiszter korábbi utasításai továbbra is életben vannak.

Emlékeztetett arra, hogy Pintér Sándor arra utasította a rendvédelmi állományt, hogy fokozottan figyeljenek a közterületen élő hajléktalanok, idős, egyedül álló személyek biztonságára, továbbá felhívással fordult az energiaszolgáltatókhoz is, arra kérve őket, vezessenek be kikapcsolási moratóriumot a rendkívüli hideg alatt.

Az államtitkár arra kért mindenkit, a kormányzati és önkormányzati szervezeteket, civil és karitatív szereplőket, egyházakat, hogy továbbra is működjenek együtt a veszélybe került emberek megmentésében.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 5. Queenmargareth 2012.02.09. 13:39

Együgyűnek teljesen igaza van.
Ezek ott FENN tudják ezt? Tudják mi a nyomor?
Tudják, hogy miattuk fagytak meg?Ez minden "politikusra" vonatkozik.
Járulékos veszteség. Így könyvelik el............

Moderálásra küldöm 4. igazságkereső 2012.02.09. 09:55

Az ország jelenlegi állapotáról nem a rendőrség tehet, azonban a jelenlegi körülmények között a rendőrség példásan látja el feladatát, ezért köszönet illeti őket ebben a rendkívüli időben végzett munkájuk alapján! Az, hogy az ország idejutott, sajnos az őszödi beszéd ad teljes körű információt Magyarország minden lakosának, azonban ,hogy ki mit és hogyan szűr le belőle, az már műveltség és intelligencia kérdése! Milyen érdekes, 2004-2010 között egyetlen "sikolyszomfóniás" polgártárssal nem lehetett találkozni, pedig minden épeszű ember tudhatja és tudja is, hogy nem 2 év alatt ment tönkre országunk ennyire, hogy ma már embertársaink fagynak meg otthonaikban, miközben jó néhány ezért felelős embernek az off-shore számlája dagad az országunkból eltüntetett több ezer milliárd forint kapcsán! van aki nem ért egyet ezzel a véleménnyel, szívesen veszem a konkrétabb megközelítést, hiszen nem vagyok tévedhetetlen és nincs a kezemben sem a bölcsek köve, csupán a kérdés adódik: hová… Tovább olvasom »

Moderálásra küldöm 3. booo 2012.02.08. 22:04

Valakinek a hibája hogy ezek az emberek utcán vannak, vagy nincs pénzük tüzelőre, fűtésre.
Véleményem szerint ezekkel a számokkal nem kellene büszkélkedni! Sajnos ahogy az ország egyre jobban tönkremegy, úgy növekszik ez a szám!
Mindenesetre örülök hogy az illetékesek figyeltek ezekre az emberekre.

Moderálásra küldöm 2. Együgyű 2012.02.08. 13:31

,,657 ember életét mentették meg a hideg idő miatt"
Ez milyen hír, nyilatkozat? ,,657 ember életét sikerült megmenteni." Nem arra kellene törekedni, hogy ebben a szabad, demokratikus, Szent Istváni örökségű, vallásos, csodás országban egyetlen polgár se fagyjon meg, sőt ne is haljon meg lehetőleg. De mennyien halnak meg egzisztenciájuk, megélhetésük, elvesztése miatt?
A fenti nyilatkozat nem propaganda szöveg a fennálló hatalom mellett?

Moderálásra küldöm 1. Együgyű 2012.02.08. 13:31

,,657 ember életét mentették meg a hideg idő miatt"
Ez milyen hír, nyilatkozat? ,,657 ember életét sikerült megmenteni." Nem arra kellene törekedni, hogy ebben a szabad, demokratikus, Szent Istváni örökségű, vallásos, csodás országban egyetlen polgár se fagyjon meg, sőt ne is haljon meg lehetőleg. De mennyien halnak meg egzisztenciájuk, megélhetésük, elvesztése miatt?
A fenti nyilatkozat nem propaganda szöveg a fennálló hatalom mellett?



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...