Délmagyar logó

2017. 09. 27. szerda - Adalbert 14°C | 22°C Még több cikk.

7000 fiatal juthat munkához az Első munkahely garancia programban

Czomba Sándor elmondta, hogy az eredeti, 3 milliárd forintos keretösszeget több mint 600 millió forinttal bővítették ki, ami lehetővé teszi a tervezettnél jóval több fiatal elhelyezkedését.
Az eredetileg tervezett létszám kétszerese, több mint hétezer fiatal juthat munkához az Első munkahely garancia programban - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A sajtótájékoztatót abból az alkalomból tartották, hogy a cipők készítésével és javításával foglalkozó budapesti Nagy Lépés Kft.-nél szerdán írták alá a program keretében elhelyezkedett ötezredik pályakezdő támogatási szerződését.

Czomba Sándor elmondta, hogy az eredeti, 3 milliárd forintos keretösszeget több mint 600 millió forinttal bővítették ki, ami lehetővé teszi a tervezettnél jóval több fiatal elhelyezkedését.

Az államtitkár hangsúlyozta: az Európai Unió nyolc tagállamában van 30 százalék felett a fiatalok munkanélküliségi rátája, és bár Magyarországon ennél alacsonyabb az arány, a legfrissebb adatok alapján a 15-24 éves korosztályban 29 százalék felett van az állástalanok aránya. A kormány ezért döntött a program elindításáról, amelynek keretében a pályakezdők bérére és járulékaira maximum 4 hónapig teljes, 100 százalékos támogatást kap a munkáltató a minimálbér kétszereséig.

A program meghirdetése utáni harmadik héten már meghaladta a 3 ezret az igénylések száma, jelenleg pedig több mint 4 ezren dolgoznak a program révén - ismertette az államtitkár, hozzátéve, hogy a fiatalok elhelyezkedésének egyik legnagyobb akadálya a munkatapasztalat hiánya, s ezen segít a program.

Czomba Sándor kiemelte azt is, hogy 2013. január elsejétől a munkahelyvédelmi akcióterv keretében a 25 év alatti pályakezdő fiatalok kiemelt támogatást kapnak, mivel a szociális hozzájárulási adónak csak a felét kell megfizetnie utánuk a munkáltatónak, míg a munkaerő-piacra újonnan belépő 25 év alattiak után teljes szociális hozzájárulási adókedvezményt kap a munkáltató két évig. A kormány ezért bízik abban, hogy a 7.000 pályakezdő többségét tovább foglalkoztatják a cégek - jelezte az államtitkár.

Nagy Gábor, a Nagy Lépés Kft. ügyvezetője elmondta, hogy cégük négy éve alakult 1-2 munkavállalóval, mára 15 alkalmazottal dolgoznak. Ő is kiemelte az utánpótlás nehézségeit, majd hozzátette: a meglévő munkavállalói létszámot nemcsak megtartani szeretnék, hanem növelni is.

Olvasóink írták

  • 2. pirosmedence 2012. október 03. 18:46
    „Duma. rizsa, hazugság! Ki a fene tudja majd ez ellenőrizni! Dajkamese!”
  • 1. grafika88 2012. október 03. 13:25
    „czomba elv. már megint hülyitik a népet !
    7000 fiatal HOVA FOG ELHELYEZKEDNI ???????? a Naphoz fűtőnek ?? v. vizet gereblyézni a tavakon ???
    Nagy lépés kft --15 fő ??? hááát tényleg jóóó nagy cég !!!
    Az EU s munkanélküliség 30 % on van, DE A MAGYAR CSAK 29 % felett !!!!
    Hülyének nétik az embereket ???? 3,6 milliárd ft --amit ezek szétlophatnak !!!
    2 gyógyszergyárban ..lett új munkahely /2 X 30 főnek / magasan képzettnek --míg máshol 100-- többszáz munkahely szűnik meg ! Barom egy társaság !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megjelent a Bursa Hungarica jövő évi pályázata

Megjelent a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer jövő évi pályázati… Tovább olvasom