Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 14°C | 29°C Még több cikk.

700 millió forintból újul meg a felsőörsi tábor

Több mint 700 millió forintból alakítják át a jelenleg üresen álló felsőörsi volt úttörőtábort - jelentette be kedden a beruházásért felelős cég ügyvezető igazgatója.
Mészáros Zoltán elmondta, a tervek szerint legkésőbb két év múlva hátrányos helyzetű gyerekek zenei képzését kezdik meg a táborban. A zenei képzésen túl a veszprémi Pannon Egyetemmel együttműködve nyelvi és médiaorientációs képzés is indul.

Tehetséges, de hátrányos helyzetű, részben roma származású magyar és külföldi gyerekek zenei oktatása kezdődik el a jelenleg üresen álló felsőörsi táborban, a tervek szerint legkésőbb két év múlva. A projekthez több mint 700 millió forintot nyertek el a Norvég Alap pályázatán - mondta keddi tájékoztatóján Mészáros Zoltán, a Camp Europe NP Kft. ügyvezető igazgatója.

A tábor tulajdonosa a veszprémi önkormányzat. A 2000 négyzetméteres területen, a központi helyiségben konferenciákat és koncerteket rendeznek majd, de sportpályák kialakítását is tervezik. A 120, kétcsillagosnak minősülő férőhely mellett lesz tíz magasabb komfortfokozatú szálláshely is. A tábor téliesített lesz, így az év minden napján fogadhat vendégeket. A beruházás várhatóan legkésőbb 2011 május elsejéig elkészül.

A tervek szerint évente 30 magyar és 30 szomszédos országból érkező, 10-20 év közötti fiatal tanulhat majd itt. Nem csak zenei képzés indul el, hanem a veszprémi Pannon Egyetemmel együttműködve média- és marketing-ismereteket is elsajátíthatnak a fiatalok.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megverték a kalauznőt a ráckevei HÉV-en

Újra BKV-alkalmazottat vertek meg, ezúttal egy kalauznőt a ráckevei HÉV-en. A támadás hétfőn este… Tovább olvasom