Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

73.500 forint lesz a minimálbér január 1-től

A nettó keresetek reálértékének megőrzéséről is megállapodtak az OÉT ülésén.
A jelenlegi 71.500 forint helyett 2010-re 73.500 forintos minimálbérről, 89.500 forintos szakmunkás bérminimumról és a nettó keresetek reálértékének megőrzéséről állapodtak meg az Országos Érdekegyeztető Tanács keddi plenáris ülésén.

Kompromisszumos megállapodás született - jelentette be délután fél négy után néhány perccel Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. A minimálbér a jelenlegi 71.500 forintról 2010. január 1-től 73.500 forintra, a garantált szakmunkás bérminimum pedig 87.500 forintról 89.500 forintra emelkedik. Emellett a nettó keresetek jövőre megőrzik reálértéküket - mondta.

A kormányzati oldal szóvivője emlékeztetett arra, hogy a bérmegállapodásról szóló tárgyalások szeptember 8-án kezdődtek. "Nagyon kicentizett megállapodást sikerült kötni, mind a két oldal jelentős kompromisszumokat kötött" - fogalmazott Csizmár Gábor.

A 73.500 forinttal a minimális bér megőrzi reálértékét - hangsúlyozta a tárgyalások alatt Dávid Ferenc, a munkaadói oldal szóvivője. (Ez az összeg 3,9 százalékos jövő évi inflációt feltételezve csekély reálbér növekedést jelent.) A munkaadók a nettó keresetek reálértékének megőrzését javasolták a bérbruttósítás, az adóváltozások, és a 3,9 százalékos várható jövő évi infláció mellett - közölte Rolek Ferenc, a munkaadói oldal elnöke. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke szerint a munkaadók elmentek a lehetőségek határáig.

A munkavállalók számára elfogadható a minimálbér reálértékének megőrzése - mondta Pataky Péter. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke garantált szakmunkás bérminimumként először 93.500 forintot javasolt, később az oldal megállapodott a 89.500 forintos összegről.

A munkavállalók számára elfogadható a tervezet, mellékelve azt a táblázatot, amelyben kereseti kategóriánként rögzítik a szükséges változtatásokat - közölte Pataky Péter.

A kormányzati oldal által kidolgozott táblázat szerint a keresetek reálértékének megőrzéséhez 160 ezer forintig átlagosan 3 százalékkal kell emelni a bruttó kereseteket, 160-600 ezer között nincs szükség emelésre. (Ez nemzetgazdasági szinten 1,5 százalékos reálbér emelkedést jelent.)

"Vállalható megállapodás született" - foglalta össze a munkavállalói oldal véleményét Borsik János, az oldal elnöke. A tárgyalásnak nincs alternatívája - jelezte az Autonóm Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke, aki megköszönte a munkaadói oldal kompromisszum készségét.

A Stratégiai Társaságok Országos Szövetségének kivételével záradékkal látta el a megállapodást a munkaadói oldal, amely szerint a veszteséges vállalatok esetében nem ajánlja a keresetek 2010. évi növelését. Ezt a megjegyzést a munkavállalói oldal egységesen elutasította.

Több munkaadói szövetség a garantált szakmunkás bérminimumról szóló megállapodással nem értett egyet, de vétójogával nem élve, annak létrejöttét nem akadályozta meg.

Olvasóink írták

28 hozzászólás
12
  • 28. breki123 2009. december 02. 01:33
    „89500 ft kezdő szakmunkásbér!
    2 érettségim van,1 szakmunkásvizsgám,1 dizel és 1 villlamosmozdonyvezetői vizsgám,40 év munkaviszony és ma már nyugdíjas vagyok 125.000 Ft-al.Ha holnap újból munkába állnék(lemondva a nyugdíjamról)megkapnám-e a kezdő szakmunkás fizetésének csak a tízszeresét?Nem is kérnék sokat!2 gyerek felnevelve(2 diploma,1 érettségi és 3 szakmunkásvizsga 1-1 berendezett lakással a jövedelmemből).Nagyon sajnálom,hogy1956-ban nem hagytam el az országot 13 évesen és 56-os hazafiként(persze a rendszerváltás után és jó nyugdíjjal )visszatértem volna"hőn szeretett hazámba",mint ahogyan ezt sokan megtették,körmüket sem koptatva az ország helyreállításáért.Mi akik itthon maradtunk élvezhetjük a velünk történt kicseszéseket.”
  • 27. egyszegedi 2009. december 02. 00:47
    „Ha belegondolok, hogy 3,9 millió ember él Magyarországon bérből és fizetésből, és ha okosan összefognának, simán megnyernék a választásokat. Talán akkor a minimálbér is emberibb lenne. Így azonban az éhenhaláshoz elég csak.”
  • 26. Kami45 2009. december 01. 23:39
    „Hurrá, megjött a jó világ!
    Az a sok minimálbéres, mennyit fog dőzsölni ebből a nagy emelésből!!!”
  • 25. Gingko 2009. december 01. 23:36
    „273.500 forint lesz a minimálbér január 1-től elfogadható lenne.”
  • 24. gedeon 2009. december 01. 22:58
    „Verhetjük a hátsónkat a földhöz örömünkben!”
  • 23. Garfield 2009. december 01. 22:58
    „20. hozzászólás achilleus 2009.12.01. 19:02

    Ne keverd a Gizikét a gőzekével, mert te mondod rosszul. Hogy butaságból vagy szándékosan, azt te tudod, de valamiért összemosod a fenti cikkben említett reálbérnövekedést az MSZP-kampányban említett nettó bérnövekedéssel. A fő különbség a kettő közt, hogy a fentiekben említett növekedés a bruttó bér növekedését jelenti, melynek eredménye a reálbérnövekedés, míg az MSZP-kampányban szereplő nettó bérnövekedés a bruttó bérek változatlanul maradása mellett az adószabályok változtatásával valósul meg.

    Olyasmit leírni pedig, hogy "A REÁL-bér emelkedés lényegében megegyezik a NETTÓbér emelkedéssel, az inflációval azért nem korrigálok", pedig orbitális baromság, mert a reálbér pontosan a vásárlóerőt jelenti, melynél éppenhogy figyelembe kell venni az inflációt. Ha a fizetésedből eddig 1000 kg kenyeret tudtál venni, de ezután már csak 990-et, akkor a reálbéred csökkent, azonban a vásárlóerő csökkenésének több oka lehet. A reálbér minimum három módon növekedhet:
    a) az inflációt meghaladó bruttó béremelés;
    b) bruttó bér változatlanul hagyása mellett:
    ba) csökkenő adóterhek következtében nagyobb nettó bér (MSZP-plakát rémlik?...)
    bb) infláció csökkenése.”
  • 22. Joda 2009. december 01. 19:23
    „Jön a jólét! Hurrá!”
  • 21. Pinaman 2009. december 01. 19:03
    „vegre egy jo hir”
  • 20. achilleus 2009. december 01. 19:02
    „15. hozzászólás Evelyn_26 2009.12.01. 18:32
    Egy kicsit bővebben: a REÁLbér lesz (ha lesz) 1,5%-kal magasabb. Mivel 1 év 12 hónapból áll, ahhoz, hogy csak 1 hónapi pénz (az adott évre vonatkoztatva természetesen) a "borítékban" plusszban maradjon, ahhoz kb. 1/12, azaz kb. 8%-os reálbér emelkedésre lenne szükség. A REÁL-bér emelkedés lényegében megegyezik a NETTÓbér emelkedéssel, az inflációval azért nem korrigálok, mert a fizetésedet is JÖVŐRE kapod, és az árut, amit vásárolsz is JÖVŐRE veszed meg.”
  • 19. achilleus 2009. december 01. 18:48
    „15. hozzászólás Evelyn_26 2009.12.01. 18:32
    Kedves evelin, szerinted mit jelent az hogy NETTO. Kezedet csókolom.”
  • 18. Rozsdás 2009. december 01. 18:42
    „16. Evelyn_26 2009.12.01. 18:33

    A kiskapuk még most is müködnek,számtalan bérkalkulátort találsz a netten,csak a vezetőket érdemes minimálbér felett foglalkoztatni!!!És itt nagyon nagy ellentmondásba keveredik a "köztársaság"!!!”
  • 17. sörpocak 2009. december 01. 18:34
    „Nincs szándékomban a nyugdíjasokat bántani, de nekik mindí emelnek 4-5 %-t. Miért nem lehet ezt a minimálbéreseknél is? Politika. Több a nyugdíjas szavazó, mint a dolgozó. Ez a fidesznek is mindíg bejön.”
  • 16. Evelyn_26 2009. december 01. 18:33
    „Minimálbért a munkások legalja kap és a magát azon a béren bejelentő vállalkozó. Aki szakember, az hülye ha 73.500-ért eladja magát.”
  • 15. Evelyn_26 2009. december 01. 18:32
    „achilleus: a bér mellé nézd már az adóváltozásokat is, ne csinálj úgy mintha ... <moderálva>”
  • 14. TrombiFrédi 2009. december 01. 18:30
    „Igen, megcsinálták!:)”
  • 13. achilleus 2009. december 01. 18:23
    „"a nettó keresetek jövőre megőrzik reálértéküket"
    esetleg a "magasabb" jövedelműeknél: "Ez nemzetgazdasági szinten 1,5 százalékos reálbér emelkedést jelent."
    Mellettem az MSZP-s reklám: "Másfél havi pénzzel több a borítékban."

    Tehát 1,5%-os reálbér emelkedés = másfél havi pénz /hamar lebuktak ....
    A sánta kutya tekintélyes előnyre tett szert az MSZP-vel szemben.”
  • 12. franzvon 2009. december 01. 18:20
    „legyünk büszkék .....”
  • 11. dark79 2009. december 01. 18:12
    „Van egy ötletem a nagyokosoknak akik igy beosztják a pénzünket,cseréljünk fizetést és probáljanak ök megélni netto 89500ft-bol,családot eltartani,hiteleket-számlákat fizetni!Sok sikert hozzá tisztelt képviselö úrak!!!Hogy ny.lnátok ki.”
  • 10. keiner 2009. december 01. 18:06
    „1. hozzászólás geza 2009.12.01. 16:53
    Németbe nincs minimál bér, csak egyes szakmányban, de nem az egész országban.
    http://www.dashofer.hu/?fejezet=5&cid=52448”
  • 9. geza 2009. december 01. 18:05
    „mármint úgy szerettem volna írni hogy bizonyos termékek kint Ausztriában, Németországban olcsóbbak (minőség meg jobb)”
28 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jég- és sziklaomlás okozhatta a magyar hegymászók vesztét

Kiutazásuk előtt volt egy erős földrengés, ami könnyen meglazíthatta a sziklákat. Tovább olvasom