Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

80 ezer forintra nőhet a minimálbér

Budapest - A jelenlegi havi 73 ezer 500 forintos minimálbér 80 ezer körüli összegre emelkedhet - írja a szombati Magyar Nemzet.
A lap által a megkérdezett szakértők közül Lőcsei Tamás, a PwC adótanácsadó partnere szerint a havi minimálbér megközelítheti a 80 ezret, amelynek nyomán szükségszerűen emelkednek a magasabb jövedelmek, így a szakmunkás bérek is. Lőcsei Tamás úgy véli, hogy a minimálbért jórészt adómentessé tevő adójóváírást jövőre szűkíti a kormány.

Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst and Young adószakértője ajánlatosnak tartaná, ha a minimálbért keresők a mostaninál nagyobb összeggel járulnának hozzá a közkiadásokhoz. Hozzátette: az érintett munkavállalók a 73.500 forintból jórészt csak társadalombiztosítási járulékot fizetnek, azaz saját nyugdíjukat és egészségügyi ellátásukat fedezik, az állam többi költségéhez nem járulnak hozzá. A szakértő ezt azzal érzékeltette, hogy az 1,2 millió minimálbéres az összes jövedelemadónak csupán hat százalékát fizeti be.

Olvasóink írták

59 hozzászólás
  • 59. Titanilla 2010. október 10. 17:29
    „Igen, a luxus adót eltörölték, / abban érintettek/ inkább adózzon a minimálbérből élő. Igen, de miből? A megélhetéshez is kevés. Azt gondolom, kevesebbet kellene lopni, meg elherdálni felesleges dolgokra, és máris jobb lenne a helyzet. Munkahelyeket teremteni, és munkát tiszteségesen megfizetni. A kidőlő csontvázakat meg nem csak megbüntetni kellene, hanem szépen visszavenni, amit elcsórikált. Megint Fehér Klára irónő jutott eszembe, aki annó azt mondta / kb abban az időben amikor nyugatinál a felüljáró botrány volt/ ha az elsibolt, vagy rossz munkavégzésből eredő károkat bevasalnák az urakon, az egész magyar államadóságot ki lehetne fizetni. Lehet, hogy igaza volt?”
  • 58. flexsnake 2010. október 10. 12:00
    „48. ismerem a nyugati árakat. A termékek ára és a kereset ott arányban van itt nincs. Legyen ezer forint egy kiló kenyér, de a fizetés is ehhez legyen mérve. Ez nem úgy működik, hogy jaj nyugaton éheznek mert drága minden. Nem tudsz globálisan gondolkodni. Ha a kézierő értéke nő, a termék értéke is nő. A terméket drágában lehet eladni ezáltal a termelő nagyobb bevételre tesz szert amivel a munkabér biztosítva van. Ha havi 400ezret keresel megveszed a helyi terméket akár a magyar dolgokat is dupla áron mert már nem az olcsóra, hanem a minőségre mész és az ismert dolgokra. Ne tessék már Balkánul gondolkodni.”
  • 57. maci52 2010. október 10. 11:56
    „Aznnyát,micsoda lóvé,80 rugó???
    Tolvaj politikusok,állami ingyen élők,tanácsadó Kupák ennyi borravalót adnak.
    Európa szégyene vagyunk.
    Igaza van annak a sok-sok fiatalnak akik lepattanak ebből a tolvajok és nyomorgók országából.”
  • 56. unknown 2010. október 10. 10:54
    „Kedves deszkás és ferdzsó, értelek titeket, de a hozzáértést azért is meg kell fizetni (legalább is mérlegelni kell), mert ma már egyetlen minimálbéres sem képes szinházjegyet venni, Napfényfűrdőbe járni, nyaralni menni a Balatonra, étterembe menni, könyveket venni... mint én, a minimálbérrel megegyező nyugdíjammal. Minden rámegy a kis lakásom rezsijére, a napi élelemre, meg erre a T-Home komplex csomag előfizetésre. És slussz, nincs tovább...”
  • 55. deszkás 2010. október 10. 10:25
    „Aki azt állitja nálunk jobb cáfolja FERDZSÓT!”
  • 54. unknown 2010. október 10. 10:17
    „"A szakértő ezt azzal érzékeltette, hogy az 1,2 millió minimálbéres az összes jövedelemadónak csupán hat százalékát fizeti be. "

    Éppen azért tartanám szükségesnek és értelmesebbnek magam is, hogy minden jövedelem adózzon, járuljon hozzá arányos teherviselő képessége arányában a közkiadások fedezéséhez. Azáltal is, hogy nőjjön csak az a minimálbér. Szerénkét játszunk, de nem mertünk lépni... Meg kell tenni ezt a lépést. Még akkor is, ha az én nyugdíjam összege már most a minimálbérrel egyenlő, holott az akkori átlagjövedelemmel egyező átlagnyugdíjjal mentem nyugdíjba. Csak szívom a fogamat...”
  • 53. achilleus 2010. október 10. 10:01
    „52. hozzászólás ferdzso 2010.10.10. 08:34
    A végén a lényeg! Ha még adómentes is, akkor meg aztán pláne. Az alacsonyabb jövedelemsávokban (kb. az átlag 2x-eséig) ezért lineárishoz közelebb álló adókulcsok az igazságosabbak, a progresszív jelleget e fölött lenne érdemes fokozatosan (!), esetleg a kiemelkedőknél ugrásszerűen, erősíteni. (Bár ott is megfontolandó, ha más típusú jövedelmek /osztalék/ egyébként lineárisak.)”
  • 52. ferdzso 2010. október 10. 08:34
    „Akár hányszor nőtt a minimál bér, az mindig hátrányosan érintette, a sok éve szakmában lévő, és becsülettel helyt álló, dolgozó réteget, mert csökkent az ösztönző erő, egy nagyobb tudás megszerzésére, és lassan ott tartunk, hogy aki munka nélkül van, vagy kezdő; felelősség és tudás , kellő tapasztalat, és helyt állás nélkül is mag kapja a bérét, szinte egyformán azzal, aki végig küzdötte magát tudás, helytállás szempontjából, egy nagyobb bér és elismerés reményében. Nincs motivációja,ösztönző ereje, hogy:" dolgozz rendesen, többet, jobban fogsz megélni"! (Akkor se kapsz többet, ha jobban teljesítesz, sem!). Ráadásul, eddig, a nagyobb bért még nagyobb adó is sújtotta. Szerintem, ezért is áll így a gazdaság, munkamorál szempontjából.”
  • 51. bespin 2010. október 10. 07:58
    „48.
    /A megélhetés is többe van mint itt!/
    -nem biztos! maximum a lakhatási költségek
    /Itt próbálj meg annyit fizetni egy munkavállalónak mint a németeknél. Akkor mennyivel kellene emelned a terméked árát??????????/
    - a termékek és a szolgáltatások, amit a mi cégünk is forgalmaz, minden eu.-i országban ugyanannyiba kerül, arrafelé az ugyanilyen portfólióval rendelkező cégek többszörösen jobban "állnak" mint a hazaiak. Pedig nem hajigáljuk a pénzt az ablakon, dolgozunk és kicsit fejlődünk.
    /Ezt a terméket KI venné meg ennyiért???????????????/
    -ezzel is vitáznék, talán olcsóbb is a nyugati áru, ha a szolgáltatás kivitelezésére és a minőségére gondolok”
  • 50. 620829 2010. október 10. 07:46
    „Tótkomlosi...mikor voltál például Ausztriában?????????????????????????Olcsóbb az üzemanyag-a pékárú kivételével minden élelmiszer-oksa...a perem falvakban még az ingatlanok picit drágábbak-de nem újszegedi árak vannak ott sem............mi a drágább???????????????????????????a bérleti díj maximálva van 7 euro /m2.......számoljunk már egy kicsit!!!!adók???20%..150000 euro bevételig nem kell pénztárgép-a hivatalok segítenek és nem a nyakadban loholnak 80%-os adóelvonás mellett.............olyant állíts amiről meg is győzödtél kérlek!”
  • 49. nagypappa 2010. október 10. 03:22
    „Ha nem tudom a bevételeimet növelni, a kiadásimat kell csökkenteni.
    Az állam úgy tudná a kiadásait csökkenteni, hogy összébb húzza a szociális hálót.
    A vállalkozások kiadásait nem emelni, elvárni a korrekt járulékfizetést. (valahol a minimálbér megsarcolásával talán az is a cél, hogy ne érjen meg senkit minimálbéren bejelenteni.)
    Érdekesen alakult az iskolalátogatáshoz kapcsolódó családi pótlék esete. Hogy nyüszítenek, hogy a gyereknek iskolába kell járnia. Meg kell tanulniuk már gyerekkorában semmit nem adnak ingyen. Csak a baj ott van generációk nőttek fel, segélyeként.
    Azt meg kifejezetten jó ötletnek tartom, hogy a kisebb értékű lopásoknál őrizetbe veszik az elkövetőket. A múltkor volt egy fiatal lány, sokkos állapotba került a fogda miatt. Miért nem akkor került sokkos állapotba mikor lopott? Egy biztos, többet nem fog lopni, még az ismerősei, barátnői sem.”
  • 48. tótkomlósi 2010. október 09. 21:15
    „43. flexsnake 2010.10.09. 19:20
    Tehát nyugaton sokkal többet keresnek mint itt?
    Ez igaz.
    DE!
    A megélhetés is többe van mint itt!
    Itt próbálj meg annyit fizetni egy munkavállalónak mint a németeknél. Akkor mennyivel kellene emelned a terméked árát??????????
    Ezt a terméket KI venné meg ennyiért???????????????
    Vagy itthon is annyiba kerül a termelés mint kint, csak itthon többet lenyúlnak a vállalkozók???????
    Ezt te sem hiszed????
    MEg lehet emelni a minimálbért, akár a háromszorosára is!
    Csak akkor a hozzá kapcsolódó költségek is emelkednek, ami a végtermékben jelentkezik, mert hol másutt jelentkezzen? Akkor jobb lenne a helyzet? Minden a háromszorosára emelkedne, és ugyan ott lennénk mint most, csak nagyobb számokkal dobálóznánk.
    Az adórendszert kellene átformálni drasztikusan, de nem úgy, ahogy most is akarják!
    A munkanélküliséget csökkentse, és ne segélyből éljen a fél ország!
    Legyen adóbefizetés, és ne kelljen a levegővételért is adót fizetni lassan. Megszüntet adónemeket?
    De kitalál mást helyette, vagy emel megmaradót. Ezek így nem fognak eredményt elérne, csak mondhatják, hogy mi emeltünk!”
  • 47. deszkás 2010. október 09. 20:17
    „Értem én hogy adóztassák csakhogy ez a legalja a bérnek! ..... aki azt állitja Vámosival együtt hogy ez nonszensz(a O%) akkor azt ugassa miből is él??????????????????????????????????????????????????????????????????????????? NEM TISZTESSÉGGEL HANEM NYOMOROGVA!!!!!”
  • 46. pizzas28 2010. október 09. 20:08
    „43. flexsnake 2010.10.09. 19:20
    42.ha a munkáltatóhoz kellene munkabért kalkulálni a minimálbér 0ft lenne. Természetes hogy az életképtelen vállalkozások pusztuljanak el. Amelyik munkáltató netto 100ezret nem tud a munkavállalónak kifizetni az adja vissza az ipart. Semmi keresnivalója a piacon, vagy dolgozzon ő maga. Nyugaton nem a munkáltató a szempont hanem a munkavállaló, meg lehet nézni mennyivel jobban élnek.

    Egyszerű a helyzet.Kirakom az alkalmazottat és majd dolgozom én helyette.Alkalmazottként is dolgozom egy munkahelyen és többet keres arányaiban(órabér) az alkalmazottunk mint én.”
  • 45. jozko 2010. október 09. 20:03
    „Mennyi?
    80.
    Mi 80 ?
    Mi mennyi ?

    A sok "szakértő" alapvető adatokkal nincs tisztában.
    Nagyon nincs tisztában.”
  • 44. hecsedli 2010. október 09. 19:54
    „43.Ez így van, nem sok a hozzáfűznivaló.”
  • 43. flexsnake 2010. október 09. 19:20
    „42.ha a munkáltatóhoz kellene munkabért kalkulálni a minimálbér 0ft lenne. Természetes hogy az életképtelen vállalkozások pusztuljanak el. Amelyik munkáltató netto 100ezret nem tud a munkavállalónak kifizetni az adja vissza az ipart. Semmi keresnivalója a piacon, vagy dolgozzon ő maga. Nyugaton nem a munkáltató a szempont hanem a munkavállaló, meg lehet nézni mennyivel jobban élnek.”
  • 42. macs 2010. október 09. 18:02
    „Jó, emelkedjen a minimálbér, csak egy kérdés:
    a vállalkozások ki tudják termelni? Mert a cégnek a munkavállaló jóval többe kerül. Nekem bruttó, neki plusz TB, stb.
    Mindenki azt mondja veszteségesek a vállalkozások, ezután mi lesz? Arról nem olvastam, hogy a cégek kötelezettségei csökkenének.”
  • 41. zoltanszabo 2010. október 09. 14:49
    „Volna egy javaslatom.Aki megállapította és az összes politikus ott a Parlamentbe 1 évig CSAK ennyit kapjon egy ft -al se többet.Ebből éljen meg,fizessen ki mindent és gyerekeket taníttasson.Jó lenne ha a saját bőrükön éreznék a nép nehéz életét.”
  • 40. bespin 2010. október 09. 14:48
    „Elolvastam a hozzászólásokat és megkérdezném, hogy közületek kinek van társas vagy egyéni vállalkozása? Akinek nincs , ne törjön pálcát senki felett. Ismeritek a vállalkozók költségeit, a GYF-Bajnai kormány által törvénybe iktatott elvárt jövedelmek mértékét és ahhoz mennyit kell dolgozni, hogy maradjon is belőle?

    Vicc ez az ország.

    33. Az SZDSZ, MSZP tengely nyakát már elvágta hála Istennek. Ez mindennél többet ér, ha rámennek ők is, akkor is megérte.”
59 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alkoholtilalom Devecserben és Kolontáron

Alkoholtilalmat rendelt el pénteken Devecser és Kolontár önkormányzata; erről a Veszprém Megyei… Tovább olvasom