Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

80 milliárdos ˝lyuk˝ van a 2012-es büdzsében egy elemzés szerint

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint jelentős kockázatok vannak a 2012-es költségvetésben.
A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány legújabb kockázatelemzése szerint még az átírt, elfogadott költségvetésben is mintegy 80 milliárd forintos "lyuk" van - mondta Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest (KFIB) vezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány Közös kassza elnevezésű projektjének évzáró sajtótájékoztatóján a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapesttel (KFIB) együttműködésben készített elemzésről Oszkó Péter volt pénzügyminiszter és Romhányi Balázs, a KFIB vezetője adott tájékoztatást.

Romhányi Balázs kiemelte: az elfogadott költségvetésből 80 milliárd forint hiányzik, mivel az nem tartalmazza például a bankszövetséggel december 15-én megkötött megállapodás hatását.

Oszkó Péter szerint még nagyobb gond, hogy a kormány által várt 0,5 százalékos növekedéshez képest az alapítvány és az intézet elemzése a GDP 1,1 százalékos reálcsökkenésére számít 2012-ben, egyúttal arra, hogy az ország versenyképessége romlik.

A kockázatelemzés szerint azért fordul recesszióba a magyar gazdaság, mert Magyarország külpiacain várhatóan átlagosan 1 százalékos lesz a gazdasági visszaesés, másrészt a magyar gazdaságpolitikai intézkedések csökkentik a növekedés ütemét. Az elemzés készítői szerint a 2012-től érvényes tervezett gazdaságpolitikai lépések középtávon több mint fél százalékponttal ronthatják a várt GDP növekedési ütemet.

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, a Haza És Haladás Alapítvány felügyelő bizottságának tagja kifejtette: jelentős kockázatok vannak továbbra is a 2012-es költségvetésben, legalább 400 milliárd forintos kiigazításra lett volna szükség, ebből 320 milliárd forintot számszerűsített a kormány. Úgy vélte: az eddig bejelentett intézkedések nem elégségesek.

"Úgy látjuk, hogy a tartalékok zárolása nem érdemi intézkedés, hiszen ez azt jelenti, hogy innentől kisebb mozgástere van a kormánynak újabb váratlan események kiegyensúlyozására" - mondta a volt pénzügyminiszter.

Oszkó Péter kiemelte: hiányoznak a tartós strukturális intézkedések, amelyek nemcsak átmenetileg javítják a költségvetés helyzetét, hanem 2012-re,2013-ra és 2014-re is biztosítják a kedvezőbb egyenleget.

Kérdésre Oszkó Péter elmondta: mivel a kormány kijelentette, hogy megállapodást akar az IMF-fel, a hitelessége azon méretődik majd meg, hogy a tárgyalásokon milyen eredményeket, kompromisszumokat tud elérni.

Olvasóink írták

  • 5. klj-54 2011. december 21. 12:42
    „http://liveinfo.blog.hu/2011/12/20/oszko_400_milliardos_a_lyuk_a_jovo_evi_koltsegvetesben?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_12_20&utm_campaign=index”
  • 4. klj-54 2011. december 21. 11:04
    „400 az a 80!
    Az internet korában illene tudomásul venni, hogy az információt ma már nem lehet eltitkolni.
    http://liveinfo.blog.hu/2011/12/20/oszko_400_milliardos_a_lyuk_a_jovo_evi_koltsegvetesben?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_12_20&utm_campaign=index”
  • 3. Együgyű 2011. december 21. 10:20
    „Ugyan már! Semmi baj ekkor sem lesz! Lesz akkor is zárolás, tartalékképzés, átszervezés, inflációnövekedés (persze ez segíti, az ÁFA bevételek növekedését), meg stb... Egy biztos nem lesz adóemelés! Ezt ki is mondta?
    Enni és inni meg csak kell a demokratikus, szabad, független, 1ooo éves Magyarjaimnak. Esetleg a szavazáson kívül a
    külföldön élő Magyarjaink is besegítenek anyagilag a nehéz helyzetünkre való tekintettel?”
  • 2. Qllancs 2011. december 20. 22:29
    „Mit vártok ettől a dilettáns kormánytól. A szakértők--tanácsadók --akik osszák az észt --többszáz milliót kapnak ezekért a bugyuta tanácsokért !
    Megszavezni --mikor alszanak a padokban ??? Rajtunk röhög a fél világ !!!!!!
    Minde értelmes külföldi -EU-s politikus --orbán és bandája ellen van ! Nem tetszik a világnak sem amit ezek itt most csinálnak !!!!”
  • 1. Larsson 2011. december 20. 20:52
    „Lesz az több is, hogy pláne tartalékokból akarnak megszorítani, befagyasztani aztán ha beüt valami, akkor már meg is vannak vele lőve, mert nem marad tartalék...
    Ilyen kókányolt és vacak költségvetést szerintem még nem láttunk az elmúlt 21 évben! :(((((((((”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Levelet kapott Orbán Barrosótól: vonjanak vissza két törvényjavaslatot

Durao Barroso levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek, akinek javasolta, hogy vonjanak vissza… Tovább olvasom