Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 23°C Még több cikk.

8 milliárd kórházi étkeztetésre

8 milliárd forintot kaptak a kórházi étkeztetés javítására a fekvőbeteg-ellátó intézmények 2008-ban, ami 47 százalékkal több, mint amit egy évvel korábban erre a célra költhettek.
Júliustól már élesben ellenőrzik az orvosok gyógyszerfelírási szokásait, és ha szükséges továbbképzésre kötelezik őket.

A Független Hírügynökség több kérdést is feltett a szaktárcának. A válaszból kiderül: 2009-ben is megkapják az intézmények ugyanazt a pénzt az étkeztetés színvonalának javítására, mint tavaly.

A gyógyszerrendelés ösztönzéséről szóló korábban "korbácsrendeletként" emlegetett kormányrendelet már tavaly novemberben hatályba lépett. Ennek alapján a miniszter közzétette azokat a szempontokat, amelyeket a gyógyszerfelírásnál figyelembe kell vennie az orvosoknak. A kormányrendeletet a 2009. március 31-ét követően kiváltott vényekre érvényes, és július 1-je után már az ellenőrzésen fennakadt orvsokat akár továbbképzésre is küldhetik.

A szaktárca egyelőre nem tervezi kiírni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatói posztjára a pályázatot - válaszolt a szaktárca arra a kérdésre, hogy a tavalyi eredménytelen pályázat után mikor teszik közzé az újat. A minisztérium azzal indokolta a pélyázat elhalasztását, hogy most az OEP átalakítása zajlik, hiszen a tavaly elfogadott törvény értelmében létre kell hozni a 7 regionális egészségbiztosítási pénztárat (REP). Ezek vezetőit pályázattal választják majd ki, amelyet 2009. első félévében az OEP főigazgatója írja ki.

Az átalakítás nem jelent létszámleépítést, mivel REP-eken kívül az eddigi megyei pénztárak is megmaradnak, a megszokott helyükön megyei kirendeltségként működnek tovább. Sőt, az eddigi ügyfélszolgálatok mellé további kistérségi ügyfélszolgálatokat hoznak létre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiszállt a Malév vezetéséből Abramovics

A Malév Zrt. főtulajdonosa, az AirBridge Zrt. javaslatára rendkívüli közgyűlésen az igazgatóságból… Tovább olvasom