Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

8 milliót csalt ki hiszékeny emberektől Malvina, a jósnő

Malvina vudu babával, gyertyákkal, kártyákkal és gyógyfüvekkel jósolt, ezért pedig alkalmanként több százezer forintot kért.
6 embertől összesen mintegy 8 millió forintot csalt ki az a román jósnő, aki több újságban is úgy hirdette magát, hogy bárki családjáról leveszi a rontást. Malvina vudu babával, gyertyákkal, kártyákkal és gyógyfüvekkel jósolt, ezért pedig alkalmanként több százezer forintot kért.

A 19 éves Malvina nemcsak készpénzt, de időnként arany és ezüst ékszereket vagy élelmiszereket is elfogadott. Előfordult olyan is, hogy egy család egymillió forintos bankhitelt vett fel, hogy ki tudják fizetni a rontáslevételt.

Az eddigi vizsgálatok szerint az egész ország területén kihasználta az emberek hiszékenységét, ezért az eddig ismert 6 sértettnél jóval több is lehet - Reinhoffer Csaba a Győri Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője.

Mivel a jóslás szolgáltató tevékenységnek számít, az nem bűncselekmény, hogy Malvina pénzt kért szolgálataiért. Az viszont már igen, hogy közben a sértettek hiszékenységét kihasználva, pszichikai kényszert és fenyegetést alkalmazva csalta ki tőlük a pénzt és más tárgyakat.

A jelenleg Romániában tartózkodó és szabadlábon védekező ál jósnő üzletszerűen elkövetett csalás miatt akár 5 év börtönt is kaphat.

Olvasóink írták

44 hozzászólás
  • 44. persona 2009. április 22. 21:19
    „Ha a jósnő nem adott számlát, ki, hogy bizonyítja be, hogy az üzlet létrejött?????
    Juteszembe, megvan mán a csaj, aki a Kölcsey utcában az elejtett 92 ezret megtalálta?:D
    tudom, a múltkor már kérdeztem..”
  • 43. gavallér 2009. április 22. 17:54
    „Hogyan bizonyítják, hogy kicsalt pézt? It nem érvényesül a kereslet -kínálat elve?
    Ha valakinek ilyen szolgáltetásra van szüksége és megrendeli és meg is kapja az fizesse ki!
    Gyertyás hókusz 50000- woodoo babás 52500- huf és uff.
    Meghívtak levélben és telefonon is egy szeánszra ahol lábmosó lavort akartak a jelenlevőkre rásózni, mondván, hogy ez aztán kiöli az emberből a mérget. Potom 90 misi áron. Voltunk vagy húszan .Merem állítani
    hogy a jelenlevők közül tíz biztosan elhitte amit ott az a csaj habratyolt. Ez nem csalás?
    A tv -ben sok baromság mellett vannak ezek a telefonos jósok ők nem ilyen csalók?
    UFF- UFF csak ez román csaj meg a Zuslag a csaló?”
  • 42. flexsnake 2009. április 22. 17:08
    „40. ne röhögtess már. Leköptem a monitort :D Ja, ezt te komolyan is gondoltad? :D Rajtad is rontás van. Leveszem százezerirt vagy egy kis darab aranyír :D”
  • 41. comet 2009. április 22. 16:52
    „"az egész ország területén kihasználta az emberek hiszékenységét"
    Kezdjen el politizálni. Politikusként nagy karrier előtt állhat, hiszen még csak 19.”
  • 40. sós 2009. április 22. 14:36
    „Hová butulunk még?Ébresztő Magyarok!Valamikor erős szellemi és erkölcsi ország voltunk.”
  • 39. flexsnake 2009. április 22. 14:24
    „Rontás van az egeremen és nem akarják levenni. Várom malvinát hogy segítsen :D”
  • 38. flexsnake 2009. április 22. 14:24
    „Nem duplázok.”
  • 37. flexsnake 2009. április 22. 14:24
    „Nem duplázok.”
  • 36. flexsnake 2009. április 22. 14:24
    „Nem duplázok.”
  • 35. flexsnake 2009. április 22. 14:24
    „Nem duplázok.”
  • 34. persona 2009. április 22. 12:37
    „Beteg az egere..:D”
  • 33. sziszka1 2009. április 22. 11:40
    „flex miért duplázol állandóan?”
  • 32. flexsnake 2009. április 22. 10:57
    „Az építészek a suliban megtanulják hogyan kell egy tervrajzot elkészíteni. Alapokat tanulnak. Az életben lehet hogy nem olyan épületeket fognak tervezni, talán ők maguk is alakítják majd. De az alapok nem változnak és nem a tetőt készítik el először.
    Mamikának a gerincét az orvosok dróttal akarják összerakni, egy csontkovács meg néhány mozdulattal helyre rakja. Mert a csontok is elmozdulhatnak. Melyik nagyobb áltudomány? Sok olyan dolog van ami régen misztikum volt ma meg nem az. Lehet hogy a jövőben már más dolgok lesznek a tudomány által is elismertek.
    Nem mind arany ami fénylik, természetes hogy mindig lesz aki 500ft/percért távgyógyít, meg lesz olyan is aki egy fillért nem fog kérni mert csak segíteni akar. Ja, ma már az olyan gyanús, mert ugye aki nem kér pénzt az nem olyan hiteles. Az emberek egy része túlságosan misztifikálja a dolgokat.Őket pedig le is tudják húzni. Sok dolog úgy működik hogy nem kell benne hinni. Ha megfáztál és iszod a melegitalporokat, az még nem garancia hogy meg is gyógyulsz. De nem kell feltétlen hinned sem benne. Aki akarja használja aki nem az meg fordul a hagyományos ágy-tea-pihenés recepthez. Ha normálisan gondolkodik valaki, nem fog vagyonokat hordani ismeretlennek. Ha nem érzi hogy itt már lehúzzák akkor meg fogják vezetni. Van aki ebből él. Csal lop hazudik.
    Mindig lesz ilyen és balek is.”
  • 31. flexsnake 2009. április 22. 10:57

  • 30. sziszka1 2009. április 22. 10:07
    „29. hozzászólás papsajt 2009.04.22. 10:06

    Ezért a hírért nem kellett vona Romániába menni. Szegeden is van ilyen.

    Olvasd el figyelmesen :

    Román nő, de Győrben történt”
  • 29. papsajt 2009. április 22. 10:06
    „Ezért a hírért nem kellett vona Romániába menni. Szegeden is van ilyen.”
  • 28. sziszka1 2009. április 22. 09:58
    „Srácok mindenki utaljon át nekem 100.000 Ft-ot, és megszabadítom, a pénzétől!”
  • 27. trixi11 2009. április 22. 09:54
    „sevenof9
    Jogos! Van egy 13. féle ember is és te ezek közé tartozol! :)))”
  • 26. persona 2009. április 22. 09:49
    „A roma kultúrába beletartozik a jóslás "tudománya" vagy áltudománya. Én mint szőke&zöld szemű fehér teljesen hiteltelen lennék. Talán még nekem kéne fizetnem a kuncsaftoknak, hogy jósolhassak nekik..mondjuk egy kettétört hamuban sült pogácsából:D”
  • 25. gagarin 2009. április 22. 08:32
    „20.TELSTAR: a Kisalföldben IGEN!!!
    Aki fizetett az Apeh jósoljon neki legközelebb!”
44 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyilvános a kormány részletes válságkezelő programja

Bárki elolvashatja a Bajnai-kormány részletes válságkezelő porgramját az interneten. A program… Tovább olvasom