Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

8 településen tartanak időközi önkormányzati választást

Érvényességi küszöb nincs, az a jelölt győz, aki több szavazatot kap.
Nyolc településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: öt helyen, Ófalun, Örményesen, Magyarlukafán Tiszaszigeten és Váralján új polgármestert választanak, Tiszabőn a polgármesteri tisztség mellett a képviselő-testület összetételéről is döntenek a szavazók. Dunakeszin és Szentendrén képviselő-választást rendeznek.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabőn az 1170 választásra jogosult polgármestert és képviselőket is választhat, mivel a település önkormányzata tavaly decemberben feloszlatta magát. A polgármesteri tisztségre hárman, a hat képviselői helyre pedig harmincan pályáznak.

Egyetlen érvényes szavazat is elég ahhoz, hogy új polgármestere legyen a Baranya megyei Ófalunak, a tisztségért ugyanis csak egy jelölt indul, így a törvény értelmében akár egyetlen szavazattal is ő lehet a község új vezetője.

Négyen pályáznak a polgármesteri posztra a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Örményesen, ahol az 1095 lakosú község elöljárójának tavaly decemberi halála miatt tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást.

A baranyai Magyarlukafán azért kell ma a szavazóurnákhoz járulnia a község 79 választópolgárának, mert a korábbi polgármester tavaly decemberben lemondott posztjáról. A tisztségért két jelölt indul.

Új polgármestert választanak a Csongrád megyei Tiszaszigeten is, mivel a települést tizennégy éven át irányító Bodó Imrét január 1-jével a szegedi járási hivatal vezetőjévé nevezték ki, és a két poszt a jogszabályok alapján összeférhetetlen. A településvezetői posztért egyetlen jelölt indul.

A Tolna megyei Váralján a korábbi polgármester lemondása miatt tartanak időközi választást. A 763 választásra jogosult két jelölt között dönthet.

Dunakeszin haláleset miatt tartanak időközi önkormányzati képviselő-választást, a Pest megyei városban 3065 választópolgárt várnak az urnákhoz, a szavazók négy jelölt közül választhatnak.

A Pest megyei Szentendrén ugyancsak azért kell időközi választást tartani, mert elhunyt az egyik képviselő. A megüresedett helyre öt jelölt pályázik.

Az időközi választásokon reggel hattól este hét óráig adhatják le szavazatukat a helyiek. Érvényességi küszöb nincs, az a jelölt győz, aki több szavazatot kap.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kedden döntés várható az áramszolgáltatók perében

Az áramszolgáltatók a MEH rendszerhasználati díjakat megállapító decemberi határozatát támadták meg… Tovább olvasom