Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Pannonhalmán már csak öt jelölt indul

Pannonhalmán nem hat, hanem öt polgármesterjelölt indul a választáson, Tassy Andrásné ugyanis ma jelenti be, hogy visszalép Vörös Endre László javára. Pánczél Benedek, aki két cikluson keresztül szolgálta a települést, objektív okokból kénytelen távozni.
Bagó Ferenc 64 éves, a Rába Vagon- és Gépgyár volt irodavezetője:
– Szoros együttműködést tervezek a bencés főapátsággal. A járdákat és utakat rendbe kell tenni a városban, főként a Váralján, a Cseider-völgyben és a Tóth-hegyen. Munkahelyteremtésre és igazságosabb szociális elosztásra van szükség. Ezenkívül szigorú pénzügyi ellenőrzést akarok – a bevétel és a kiadás területén visszamenőleg is. Meg kell állítani az ingóságok és ingatlanok eladását. Személyi és szerkezeti változásra van szükség az önkormányzatban. A szociális segélyt csak közmunka elvégzéséhez szabad kötni. Támogatom a termálfürdővel kapcsolatos terveket és annak megvalósítását.
Bertalan Péter 44 éves állatorvos:
– Fontos a fizetőképesség megőrzése, az önkormányzat intézményeinek biztonságos működése, a saját bevételek szinten tartása, mérsékelt növelése. A pályázatok során számítok többek között a többcélú kistérségi társulás már megalakított munkaszervezetének térségfejlesztési menedzsereire. A polgármesteri hivatalt illetően fontos az épület felújítása, a hivatal ügyfélbarát jellegének erősítése és egy szolgáltatóközpont kialakítása, amelyben helyet kap az okmányiroda, a munkaügyi, földhivatali kirendeltség, a falugazdász stb.
Bertalan Péter egyebek között kiemelte még a szorosabb együttműködést a civil szervezetekkel, az útépítés folytatását, a művelődési ház korszerűsítését és a főapátsághoz kapcsolódó turisztikai programot.
Horváth Sándorné Rozsnoki Zsuzsanna pedagógus:
– Célul tűztem ki a munkahelyteremtést, a vállalkozások támogatását, a költségvetés bevételi forrásainak növelését és a pályázati lehetőségek maximális kihasználását. Fontos az infrastruktúra fejlesztése; hathatós városmegújítási programok – idegenforgalmi, kulturális, oktatási centrummá tenni településünket. Ezenfelül a turizmus erőteljes fejlesztése, marketingje – a pannonhalmi főapátság, valamint településünk természeti értékeire alapozva. Szükség van a helyi közigazgatás modernizációjára, minőségbiztosításra, a szociális feszültségek enyhítését szolgáló programokra, a lakosság egészségi állapotának javítását célzó intézkedésekre, hatékony védelmi tevékenységre és környezetvédelmi projektek megvalósítására.
Horváth Tamás gyógyszerész:
– Köztudott, hogy önkormányzati munkámat felkészülten, határozottan, mások véleményét meghallgatva és tiszteletben tartva, indulatmentesen, nyílt stílusban végzem. Ezt a módszert és stílust szeretném meghatározóvá tenni a képviselő-testület munkájában. Felelős vezetői munkámat szakértői háttér segítségével kívánom végezni. Ilyen szakemberek mind a humán-, mind a gazdasági szféra területéről többéves személyes kapcsolat alapján készséggel segítik munkámat.
Az elkövetkező években a települések életében a hatékonyabb, gazdaságosabb működés lehet a fennmaradás eszköze. Ebben a környezetben elengedhetetlenül szükséges a belső források felkutatása és erősítése. Ilyen belső forrás a város lakóinak összetartása, a közösségtudat is.
Vörös Endre javára lépett vissza a hatodik jelölt, Tassy Andrásné, aki a továbbiakban képviselőként kíván dolgozni. Döntését úgy indokolta, hogy Pannonhalma fejlődése érdekében összefogásra és nem a választópolgárok megosztására van szükség.
– A Pannonhalma fejlesztésére készített tervem lényeges elemeit a választókhoz kézbesített cselekvési programom tartalmazza. Megválasztásom esetén nyomban, még 2006-ban megkezdjük az útépítési munkákat, folytatom a megkezdett tárgyalásokat a befektetőkkel a 15–20 pannonhalminak munkát biztosító autóalkatrész-üzem létesítése és a mélyfúrású kút vizének hasznosítása stb. ügyében. Haladéktalanul megkezdjük a pályázatok kidolgozását, hogy a fejlesztések anyagi alapját biztosítsuk.
Pánczél Benedek két cikluson keresztül volt Pannonhalma polgármestere. Mint elmondta: megromlott egészségi állapota miatt nem folytathatja munkáját.
– Sajnálom, hogy nem indulhatok, mivel úgy gondolom, hogy a tervek megvalósításához egy polgármesternek legalább háromszor négy évre van szüksége. Be kell fejezni az utak rendbetételét és szükség van értékesíthető lakótelkekre is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Allergiás tüneteket csillapít az óvodai sószoba

Tavasszal alakították ki a sószobát a szegedi vasutas óvodában. Egészségmegőrzésre,… Tovább olvasom