Délmagyar logó

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 27°C Még több cikk.

A visegrádi országok lakói szerint az ukrán válság a nemzetbiztonságot fenyegeti

Az ukrajnai helyzet veszélyt jelent a nemzetbiztonságra a visegrádi országok lakói szerint - derül ki a CBOS lengyel közvélemény-kutató intézet felméréséből, amelyet a Rzeczpospolita című lengyel lap közölt.
Ezt a veszélyt leginkább a lengyelek (61 százalék), legkevésbé a magyarok (48 százalék) érzékelik, míg a szlovákok 57, a csehek 50 százaléka tart tőle.

Azok aránya, akik az ukrajnai eseményekben nem látnak fenyegetést, Lengyelországban 33, Szlovákiában 34, Csehországban 44, Magyarországon pedig 45 százalék volt.

A megkérdezettek mintegy fele szerint az ukrajnai válság alááshatja Európa biztonságát. Ezen a véleményen volt a csehek 62, a lengyelek és a szlovákok 54, illetve a magyarok 46 százaléka.

A csehek 61, a szlovákok 49, illetve a lengyelek és magyarok 42 százaléka szerint az ukrajnai események az egész világ biztonságára veszélyt jelentenek.

Ami Oroszország szerepét illeti, a lengyelek 62, a magyarok 41 és a szlovákok 27 százaléka attól tart, hogy Oroszország törekedni fog befolyásának visszaszerzésére Közép- és Kelet-Európában. Ezzel ellenkező véleményen volt a szlovákok 51, a magyarok 40 és a lengyelek mindössze 21 százaléka.

Az ukrajnai események a felmérés szerint leginkább a lengyeleket (85 százalék) és a cseheket (53 százalék) érdeklik.

A lengyelek 75, a csehek 53 százaléka szeretné, ha az ENSZ bekapcsolódna a válság megoldását célzó erőfeszítésekbe. Ugyanez az arány az EU viszonylatában a lengyeleknél 78, a cseheknél 38 százalék volt.

A lengyelek 57 százaléka üdvösnek tartaná, ha az Egyesült Államok is bekapcsolódna a válság rendezésébe, míg Oroszország esetében ez az arány 34 százalék. Ezzel szemben a csehek 28 százaléka látná hasznosnak Moszkva részvételét a rendezésben, míg az Egyesült Államok bevonásával 22 százalékuk ért egyet.

A lengyelek 53 százaléka támogatná, hogy országuk is vegyen részt az ukrán válság rendezésében, míg a cseheknél ugyanez az arány csupán 11 százalék.

Az április első felében elvégzett felmérés Csehországban a CVVM, Szlovákiában a FOCUS, Magyarországon pedig a TÁRKI közvélemény-kutató intézet közreműködésével zajlott.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs többé iskolai papírgyűjtés

Ellehetetleníti a sok évtizedes hagyományokkal rendelkező papírgyűjtést a hulladéktörvény. Tovább olvasom