Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 20°C Még több cikk.

Aláírta a részmegállapodást a szakminiszter és a HÖOK

A nyolc pontból álló egyezség rögzíti, hogy létrejön a felsőoktatási kerekasztal, és azon a 16 szakon is lesznek állami férőhelyek, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni.
Részmegállapodást írt alá az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) hétfőn Budapesten. Balog Zoltán miniszter közlése szerint az ideiglenes megállapodás erre az évre szól, a felek fenntartják a jogot, hogy a jövő évben változtassanak.

A nyolc pontból álló egyezség rögzíti, hogy azon a 16 szakon - a többi között a jogász- és a közgazdászképzésben - is lesznek állami férőhelyek, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni. A dokumentum mellékleteként meghatározták az érintett szakokra bejutáshoz szükséges ponthatárokat, amelyek 425 és 470 pont között mozognak. A legmagasabb, 470 pont a kommunikáció és médiatudomány területen lesz, míg alkalmazott közgazdaságtan, jogász és nemzetközi tanulmányok szakokon 465 pontot határoztak meg.

A kormány törekszik arra, hogy a fenti szakokon a 240 pontot elérő, vagy meghaladó elsőhelyes jelentkezők 10-20 százaléka számára biztosítson magyar állami ösztöndíjas férőhelyet - olvasható az aláírt dokumentumban.

A megállapodás szerint a felek tudomásul veszik, hogy az Országgyűlés eltörölte a felülről tervezett keretszámok rendszerét, így a felsőoktatásban való részvétel a minőségi kritériumok teljesítésétől és az intézményi kapacitásoktól függ.

A felek kinyilvánítják, hogy idén folytatódjék a felsőoktatás átfogó átalakítása, és ennek eredményeképpen bővüljenek a felsőoktatásra fordított források. Egyetértenek abban is, hogy a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek is esélyt kell teremteni a továbbtanulásra, számukra a kormány speciális oktatási programot indít. Elhatározták továbbá, hogy áttekintik a hátrányos helyzetű jelentkezőkre vonatkozó szabályozást és annak jövőbeli rendszerét közösen alakítják ki.

A dokumentum egy ideiglenes mandátumú felsőoktatási kerekasztal létrehozását tartalmazza, amely a felsőoktatás finanszírozását, a hallgatói jogokat és kötelezettségeket, valamint az átalakítás átfogó tartalmi kérdéseit - többi között a rektorválasztás, képzési struktúra felülvizsgálata, felvételi eljárás, új gazdasági-pénzügyi irányítási rendszer - tekinti át.

Balog Zoltán miniszter az aláírás előtt azt mondta: a megállapodással szeretnék demonstrálni, hogy fontos a hallgatók szava, véleménye, és azt, hogy a hallgatók részt vesznek a felsőoktatás átalakításában. Olyan helyzetben van a felsőoktatás az elmúlt 20 év folyamatainak eredményeképpen, amely nem tartható tovább, minőségi, versenyképesebb, átláthatóbb rendszerre van szükség - mutatott rá.

Az intézmények pénzügyi helyzetének áttekintését hangsúlyozva megemlítette, van olyan egyetem, amelyik azt jelentette, hogy az elmúlt év végén 2,5 milliárdos megtakarítása volt. Az intézmény nevét ugyanakkor a tárca vezetője egyelőre nem kívánta elárulni.

Hozzátette: egyetértés volt abban, hogy ez egy ideiglenes megállapodás, azaz erre az évre szól. Fenntartják a jogot, hogy jövő évben változtassanak - jegyezte meg.

Szintén azonosak voltak az álláspontok azt illetően, hogy a felsőoktatási forrásokat növelni kell, és mint mondta, a korábban említett 23-25 milliárd forintra vonatkozó ígéretüket továbbra is fenntartják.

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke hangsúlyozta: részmegállapodást írtak alá, amely a felvételi előtt álló diákok érdekében született. Kiemelte: az egyezség alapján idén nincs egyetlen olyan szak sem, ahol csak tandíjas képzés lenne.

A meghatározott pontszámok magasak, ugyanakkor ha kiderül, hogy túl magasak, akkor a miniszter a megállapodás alapján korrekciót hajt végre. Kitért arra is, hogy a munka jelentős része még most következik. Tematizálták azokat a kérdéseket, amelyekben változások várhatók, ezek részleteit közösen dolgozzák majd ki.

Arról, hogy a Hallgatói Hálózat (HaHa) részvétele miként alakul az egyeztetéseken, a miniszter kifejtette: a megbeszéléseket a hallgatók megválasztott képviselőivel, az oktatók, professzorok képviselőivel és a gazdaság szereplőivel kívánják lefolytatni. Tudják, hogy "más szereplők is vannak a pályán", és tudomásul veszik, hogy a hallgatói önkormányzatok közvetítsék más civil szervezetek kéréseit, követeléseit, ugyanakkor ragaszkodnak ahhoz, hogy a hivatalos egyeztetéseken olyan szereplők legyenek jelen, akiknek mandátumuk van, és megválasztott szervezetek. A hallgatói önkormányzatokat a felsőoktatási törvény is a hallgatói érdekképviselet megjelenítőiként rögzíti - jegyezte meg.

Nagy Dávid hozzátette: azon az állásponton vannak, hogy a lehető legszélesebb kört kell bevonni az egyeztetésekbe, azokat a szervezeteket, amelyek ennek ellenére sem kapnak meghívást a kerekasztalra, a jövőben is tájékoztatják majd.

Arra a kérdésre, hogy amennyiben a HaHa februárban demonstrációt szervez, azon részt vesznek-e, megerősítette korábbi álláspontjukat: amíg a tárgyalások a megfelelő ütemben haladnak, nem szerveznek megmozdulásokat, ugyanakkor az együttműködés nemcsak az egyeztetésekre terjedhet ki, hanem adott esetben a véleménynyilvánítás megszervezésére is.

Az esetleges megmozdulásokról a miniszter azt mondta: a véleménynyilvánítás szabadsága biztosított, utcai megmozdulások törvényes formájában is. Mindenkinek szíve-joga eldönteni, hogy van-e olyan nyomós ok, amely miatt utcára akar menni - fogalmazott.

Olvasóink írták

  • 1. rózsakert 2013. január 21. 14:52
    „A bejelentett ponthatárok (a szak neve, minimálisan szükséges pont)
    Alkalmazott közgazdaságtan 465
    Andragógia 445
    Emberi Erőforrások 460
    Gazdálkodási és menedzsment 460
    Gazdaságelemzés 465
    Igazságügyi igazgatási 435
    Jogász 465
    Kereskedelem és marketing 460
    Kommunikáció és médiatudomány 470
    Közszolgálati 440
    Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási 425
    Nemzetközi gazdálkodás 460
    Nemzetközi tanulmányok 465
    Pénzügy és számvitel 460
    Turizmus-vendéglátás 465
    Üzleti szakoktató 440

    A LÉNYEG KIMARADT....NESZE NEKTEK ÉLET !!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átadták a Családbarát munkahely-elismeréseket

Huszonhárom pályázat nyerte el kilencven indulóból a 2012. évi Családbarát munkahely-címet. Az… Tovább olvasom