Délmagyar logó

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 1°C | 8°C Még több cikk.

Életút a tudományért és a tanítványokért

Száz évvel ezelőtt, 1907. május 17-én született Kisbéren – és 62 éves korában halt meg Mosonmagyaróváron – Török János dr. állatorvos, tanszékvezető egyetemi tanár. Az Állatorvosi Főiskolán 1928-ban állatorvosi oklevelet, majd 1930-ban állatorvos doktori fokozatot szerzett. Oktató-, kutató- és nevelőmunkáját az Állatorvosi Főiskola anatómiai és fejlődéstani tanszékén kezdte. Az állatorvosi tiszti vizsga letétele után, 1937-ben Sárváron, majd Ráckevén gyakorló állatorvos. Mosonmagyar-

óváron 1939-től járási főállatorvos. Több mint 11 éven át, 1943 decemberétől megyénk vezető főállatorvosi tisztét töltötte be. E minőségben 1952-ben és 1953-ban kormánybiztosként is mqködött, az országos kiterjedésq száj- és körömfájásjárvány felszámolásáig. A szigetközi árvíz idején, 1954-ben, a veszélyeztetett terület szarvasmarha- és sertésállományának megmentéséért, majd a biztonságos visszatelepítéséért végzett fáradhatatlan munkát. A budapesti, majd a gödöllői agrártudományi egyetemen egyetemi docensként az állatbonc- és élettani tanszék vezetője. Az újjáalakult óvári agrártudományi főiskolán meghívott előadóként 1955-től az anatómia és állategészségtan tárgyakat oktatta. Később itt is megszervezte az állatbonc- és élettani tanszéket. Egyetemi tanárrá 1959. július 20-án nevezték ki Mosonmagyaróvárra, ahol e tanszéket elhunytáig vezette.

Elsősorban oktató és nevelő volt. Tanítványait nemcsak a tudományszeretetre és az életre nevelte, hanem közben igaz barátjuk is volt. Lelkesen támogatta a gazdászok ifjúsági szervezetének küzdelmét, hogy a négyéves képzésre áttért egyetemi rangú főiskola a végzett hallgatóknak agrármérnöki oklevelet adhasson. Tanári hivatása mellett értékes tudományos munkásságot is végzett. Irodalmi munkásságát fémjelzi, hogy magyar és német nyelven mintegy 40 tudományos közleménye jelent meg. Kiemelkedőek az összehasonlító anatómiai vizsgálatai. Számos tudományos dolgozata foglalkozik a kórélettan, a járványtan és a toxikológia gyakorlati kérdéseivel. Az állatorvos- és agrármérnök-hallgatók számára írt tan- és kézikönyveivel, egyetemi jegyzeteivel és több szakkönyv lektoraként tette nevét ismertté.
Török János professzor méltó elismerése lehetne, ha születésének centenáriumi évében a mezőgazdaság-tudományi kar állat-egészségügyi tanszékének falán márványtábla őrizné munkásságát, emlékét.
Dr. Csöndes József

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kémiával, földrajzzal, ének-zenével folytatódik az érettségi

A kémia írásbelivel folytatódik reggel nyolc órától az érettségi időszak. Idén 3244 diák maturál… Tovább olvasom