Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Etyekről Mosonmagyaróvárra?

Három érvényes pályázat érkezett a mosonmagyaróvári jegyzői álláshely betöltésére. Az igazgatási és ügyrendi bizottság közülük egyet, a jelenlegi etyeki jegyzőt támogatja.
Február elején döntött Mosonmagyaróvár önkormányzata képviselő-testülete a város megüresedő jegyzői álláshelyére a pályázat kiírásáról. Mint ismert, dr. Lascsikné dr. Bozi Sarolta jegyző közszolgálati jogviszonya közös megegyezéssel megszqnik (Kisalföld, 2007. január 5.). A jegyző ténylegesen február 1-jéig dolgozott, azóta szabadságát tölti. Távozásának okát mind a városvezetés, mind pedig az érintett akkor szqkszavúan kommentálta. Eszerint az önkormányzati választások óta eltelt hónapok együttes munkájának tapasztalata alapján Mosonmagyaróvár polgármestere és jegyzője arra a megállapodásra jutottak, hogy közös megegyezéssel megszüntetik dr. Lascsikné dr. Bozi Sarolta közszolgálati jogviszonyát. A jegyzői álláshelyre pályázókat a napokban hallgatta meg az igazgatási és ügyrendi bizottság.
Szabó Miklós polgármester a Kisalföld érdeklődésére elmondta:
az álláshely betöltésére összesen négyen pályáztak. Közülük az egyik jelentkezés érvénytelen volt, mert a pályázó nem rendelkezett a szükséges végzettséggel.
A másik három pályázót a bizottság a napokban hallgatta meg. Közülük kettő nem kapta meg a támogatást. Egyikük öt nem szavazatot, míg a másik három nemet és két tartózkodást kapott a szakbizottság tagjaitól. A harmadik jelöltet a bizottság három tagja támogatta, míg ketten tartózkodtak. A polgármester szerint a szakmai végzettség, gyakorlat, rutin és közigazgatási tapasztalatok szempontjából a szakbizottság által támogatott jelölt felel meg leginkább az elvárásoknak.
Az igazgatási és ügyrendi bizottság erre az egy jelöltre tesz javaslatot a képviselő-testületnek, akik várhatóan a jövő csütörtöki ülésen határoznak a jegyző kinevezéséről. A bizottság által támogatott pályázó jelenleg is jegyzőként dolgozik Etyeken. A testület döntését követően várhatóan április 16-tól veszi át a mosonmagyaróvári hivatal irányítását.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Béres Alexandra egyénre szabott fogyókúrája

Egyedi életmód- és fogyókúrás programot kínáló kötettel rukkolt elő Béres Alexandra… Tovább olvasom