Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Huszonkilenc rendezvény

Huszonkilenc rendezvényt kívánnak tartani magánszemélyek, civil szervezetek, önkormányzatok, valamint kormányzati szervek november 4-én, szombaton a fővárosban a rendőrséghez érkezett bejelentések szerint.
November 4-én még számtalan politikai és kulturális rendezvényt tartanak Budapesten az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésére emlékezve.
A Fidesz fáklyás felvonulást tart november 4-én Budapesten az október 23-i „brutális rendőrtámadás áldozataiért”, az emberi jogok tiszteletben tartásáért és a szabadságért; a „szolidaritási menet” a Terror Házától az Astoriáig tart majd – jelentette be Szijjártó Péter szóvivő. A felvonuláson a tervek szerint nem hangzik el beszéd, az embereket pedig arra kérik, hogy zászlókat és transzparenseket ne, viszont mécsest, gyertyát vagy fáklyát hozzanak magukkal.
A többségnek példát mutatva kell megemlékeznie november 4-én 1956-ról – jelentette ki Veres János pénzügyminiszter sajtótájékoztatóján. Az MSZP ezért csatlakozott ahhoz az elgondoláshoz, hogy november 4-én az emberek egy szál virággal, csendben emlékezzenek a forradalom és szabadságharc hőseinek emlékművénél – mondta a politikus. Hozzátette: „a jóérzésű embereknek meg kell mutatniuk, hogy nem lehet úgy ünnepelni ’56-ot, mint ahogy az október 23-án egy kisebbség részéről megtörtént”. Veres János hangsúlyozta: visszautasítják azokat az állításokat, miszerint „a rendőrség túlzottan, durván lépett volna fel a randalírozókkal szemben”.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bukarestben túl szerénynek tartják a román biztos feladatát

A román politikusok egy részének öröme nem teljesen felhőtlen az ország leendő uniós biztosának… Tovább olvasom