Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Kizárható a közfoglalkoztatásból, akinek lóg a gyermeke

Három hónapra kizárják a közfoglalkoztatásból azokat, akiknek a gyermeke nem tesz eleget a tankötelezettségének, illetve azokat, akik nem tartják rendben lakókörnyezetüket – az Országgyűlés hétfőn 242 igen, 54 nem szavazat és 8 tartózkodás mellett fogadta el az erről szóló javaslatot.
A közmunkából kizárásról a munkaügyi kirendeltség dönt, ha a  gyermek hiányzása meghaladta a 30 órát.  

A szociális szövetkezetekről szóló törvény módosítása értelmében  egészség- és nyugdíj-biztosítási jogviszonyt is szerezhet a  szociális szövetkezet tagja, ha munkavégzési jogviszonyt létesít. Ez  havi 6600 forintos kötelezettséget jelent, ám ennek egy részét az  állam az első négy évben, csökkenő mértékben átvállalja.  

A módosítás megteremti a finanszírozási keretet ahhoz, hogy a  kormány tizenegy ágazatban támogatást nyújthasson a kötelező  legkisebb munkabér és a garantált bérminimum megemelt összegéhez.   

A változtatások szerint közhasznú szervezet is tagja lehet  szociális szövetkezetnek, emellett a módosítás pontosítja a tagi  munkavégzéssel kapcsolatos szabályokat. A törvény megkönnyíti a  szociális szövetkezetek tagjai számára a részjegy jegyzését,  valamint - a filmes statisztákhoz hasonlóan - mentességet ad  számukra az egyszerűsített foglalkoztatás szabályainak egy része  alól, könnyítve ezzel a feltételeknek való megfelelést.

Olvasóink írták

37 hozzászólás
12
  • 37. pachakuti 2013. április 14. 22:26
    „Tizennégy internetes forrás nyomán (romnet, romaweb stb.) a következőképpen lehet a hátrányos helyzetűnek mondott cigányoknak támogatásokhoz jutniuk: szociális támogatások: az iskolai ingyenes étkeztetéstől a fészekrakó programig huszonhétféle jogcímen lehet pénzt kérni. Az oktatási támogatásoknál a cigány származású tanulók ösztöndíjától a beiskolázási támogatásig tizennégyféle módon lehet segítséghez jutni. Az iskolák a kisebbségi normatívától az óvodáztatásig hatféle módon kaphatnak pénzt a hátrányos helyzetű gyerekek számára. Az egyéb források címszó alatt a ,,hazai roma mikrovállalkozások támogatása" és a ,,fővárosi gyakornoki program érettségizett vagy diplomás roma fiataloknak" támogatásai között tízféle lehetőség adódik anyagi mankóra. Megállapíthatjuk, hogy a magyar állam a magyar adófizetők pénzéből erején felül igyekszik támogatni a hátrányos helyzetű cigány családokat és a tanulni vágyó cigány fiatalokat, egészen a diplomáig. Mint kiderült, ez a 120 milliárd semmit nem változtatott alapvetően a cigányság nyomorúságán. Jellemző a cigány jogvédőkre és a cigányok mentoraira, hogy ledarálják a kötelező mantrát: a kiút a tanulás és a munka. Senki nem beszél azonban arról, mi akadályozza a cigányságot abban, hogy gyerekeit iskolába járassa?”
  • 36. macs 2013. április 11. 14:58
    „34. bambinaXX,
    őszinte leszek, nem tudom. Talán azzal kéne kezdeni, hogy nem szabadna hagyni, hogy legyenek olyan gyerekek, akik nem tudnak lépést tartani a többiekkel. Hallottam már olyanról, hogy a gyerekről kiderült, hogy rosszaságból nem írja le jól a szöveget a tábláról, csak nem látja rendesen. Nem azért gyűrött a füzete, mert rendetlen, hanem azért, mert otthon a hokedli sarkán próbálja megírni a leckéjét, miközben a kistestvérei ott ugrálnak körülötte.
    Van olyan ismerősöm, aki mindenhonnan eltanácsolt diákokat tanít. Ő azt mondja, ha a gyerekek sikerélményhez jutnak, ha azt látják, hogy ők is tudnak valamit, ami értékes, akkor jól fogják érezni magukat az iskolában és nem fognak lógni.
    Tudom, ez nagyon nehéz, de csak így lehet eredményt elérni. Kényszerítéssel, büntetéssel, nem biztosan sikeres megoldás. :-(”
  • 35. csiperó 2013. április 10. 15:26
    „Már többen is említették az első mondatodat, azaz a szülői példát, ami azért már rég nem igaz. A szegény, nyomorban élő ember is képes megértetni a gyerekkel az élet fontosságait, ha elmagyarázza neki.Ha veszi az időt, és fáradtságot Nem ráerőltetni kell a szabályokat, hanem megértetni vele a lényegét. És a hátrányos helyzetűekkel, halmozottan Hh-okkal meg pláne ez a gond. Ráerőltetnek vmit, amit nem ért. Ezt kell felfogni!Míg egy pedagógus behívja a cigány kis pista szüleit, hiába mondja, hogy a gyereke alig szocializált, magatartása deviáns, ha nem érti miről hadoválsz. Ők csak azt látják, rájuk akarsz vmit erőltetni, amit eddig nem kellett. Hiába mondod a gyereknek, hogy tanuljon, ha hazamegy, és az apja tanulás helyett lopni küldi. Ez nem egy 1-2 év alatt megoldható probléma. De!!Anyagi különbséget senki ne tegyen már a lógós diákok között. Lóg az újgazdag gyereke is, mert ő azt hiszi megteheti. Ez az egész csakis arról szól, hogy a legfőképpen a szülő (mellette a pedagógus és a környezet) képes-e a gyerekébe némi fegyelmet, tudatosságot és alázatot nevelni. Nem szülői mintákról kell beszélni, mert az már régen megbukott, hanem nevelésről. Ha másért nem, pont azért, mert lehet neki nem adatott meg...”
  • 34. bambinaXX 2013. április 10. 15:20
    „33. macs - ne keverd össze a dolgokat szándékosan! Senki nem írta, hogy csak a munkanélküliek gyerekei lógnának. Mástól pedig a Családi Pótlékot vonják el.. És attól, hogy m.nélküli vki (akár ideiglenesen), még járathatja a gyerekét rendesen iskolába.
    Vannak szabályok, melyeket be kell tartani. Azt is ösztönözni kell, aki nem tud önfenntartó lenni és pénzt vár el az országtól..
    Te hogyan vennéd rá őket, hogy ne lógjanak?? Érdekes, semmi értelmes javaslatot nem olvastam még ezzel kapcs.ban, csak kritikát..”
  • 33. macs 2013. április 10. 13:59
    „Végül is igazatok van a szülő a hibás, hiszen nem mutat jó példát a gyereknek. Úgy tesztek mintha a munkanélküliek jókedvűkből lennének munkanélküliek. Úgy tesztek, hogy a nyomorúságos körülmények között élők, önként és dalolva élnek ilyen körülmények között. Úgy tesztek, mintha csak és kizárólag az ilyen családok gyerekei lennének renitensek, iskolakerülők.
    Talán azon is el kéne gondolkodni, hogy sok gyerek azért kerüli az iskolát, mert ott nem sok sikerélményben van része. Komoly hátrányokkal indulnak, elég hamar lemaradnak a többiektől, és innentől kezdve sajnos egyenes út vezet a lógáshoz.
    Azon kéne nagyon elgondolkozni, hogy az a pár havi közmunka hoz-e változást a családok életében? Jelent-e ez a gyerek számára perspektívát, ösztönzi egyáltalán valamire? Szerintetek, mivel lehetne meggyőzni az iskolakerülőket, hogy tanuljanak? Járj iskolába, mert akkor el tudsz helyezkedni, könnyebb lesz az életed?
    És aki azt hiszi, csak és kizárólag egy bizonyos társadalmi csoport gyerekei lógnak, nagyon téved! Csak sok esetben a szülők "elrendezik" a dolgokat!”
  • 32. margot 2013. április 10. 13:28
    „Kell a Fidesznek a hely 2014 választások után.”
  • 31. roxper 2013. április 10. 12:28
    „A lógós és alvó képviselők "fizetését" nem vonhatnám meg én?”
  • 30. bambinaXX 2013. április 10. 08:08
    „27. De mi legyen a megoldás???
    A renitens kölkökre, akik sorozatosan lógnak - pl. alkalmazzák azt, amit másutt? Gondolok én átnevelő táborokra, ahol korán kelnek, tornáznak, majd dolgoznak, tanulnak, szigorú napirend szerint. persze nálunk ez is rémes gondolat..
    Másutt viszont működik.
    29. én úgy tudom, ha nem vállalja a közmunkát, elveszti a segélyre való jogosultságot - épp ezért mennek közmunkára, akik egyébként nem tennék.”
  • 29. Egyolvasó 2013. április 10. 07:25
    „A segélyt akkor is megkapja. Jó kitolnak velük, dolgozniuk sem kell a pénz még is dől.”
  • 28. Aranea 2013. április 09. 20:32
    „...és micsoda családon belüli erőszak miatti megbotránkozás lesz, amikor - a szófogadatlan kölke miatt - utolsó szalmaszálként szolgáló megélhetési forrását elvesztő családfő elkeseredettségében brutálisan kiporolja a kölök hátsó felét...”
  • 27. howatowabb 2013. április 09. 20:20
    „26. bambinaXX
    " a szülő feladata a nevelés" Igen utópisztikus gondolkodás. De, ha tetszik, ha nem, van olyan rétege minden társadalomnak, ahol a szülő nem tud minta lenni, bármely oknál fogva. Sajnos nagyon kevés az a gyerekszám, aki ebből kiemelhető, akire lehet jó példával hatni, aki felismeri a helyzet fonákját és tud is élni a nyújtott lehetőséggel. Ez a csoport nem azonos viszont azokkal, akik az iskola helyett az utcát választják. Vannak arra hivatott szakemberek, akiknek tisztük ezekkel a gyerekekkel foglalkozni, hatni rájuk. Így tehát ezt, mint más nagyon sok fontos dolgot sem áll csekély személyemnek megoldani. Megszólítottál, tehát válaszolok. Ha végig olvastad a hsz.-met, arról írtam, hogy nem jó megoldás, ha a szülőt, aki egyébként sem bír a gyerekével, büntetik azzal, hogy a kenyerét elveszik. Nézd meg a " Csak a szél" című filmet, ott a példa épp erre. Dolgozó szülő, kallódó gyerek ( kamasz), és becsületesen iskolába járó másik gyerek. Egy családon belül! Bár a mondanivalója végül más, de elég szemléletes.”
  • 26. bambinaXX 2013. április 09. 19:56
    „9, 13! Mélységesen egyetértek! Igenis a szülő feladata a nevelés és ezt a legkönyebb jó példával tenni. A gyerek utánoz, mint a kismajom :) (már bölcsiben játéktelefonnal a fülükön mászkálnak.. )
    Ha a szülő maga sem dolgozik, nem tartja rendben a hajlékát, környezetét - akkor mit várunk a felnövekvő generációtól? persze a népbutító média is sokat ront a helyzeten..
    6, 7, 8! Kíváncsi lennék, mit mondanátok a lógó gyerekeknek, hogy ne lógjanak? Szépen kéred? Kíváncsi vagyok (de komolyan) a Macs által is említett leszakadó rétegnek milyen elérhető, követendő utat tudtok mutatni?? Mi a megoldás szerintetek??
    12. Csak annyi, hogy az állam tartja el őket, a mások befizetéseiből: munkát ad(mert másutt nem talál-ha időlegesen is) és iskolázza a gyerekeit, egészségügyi ellátást kapnak és nyugdíjra jogosultságot.. semmiség.”
  • 25. tucat 2013. április 09. 19:34
    „23. macs
    Igen, néhány téren magam is tapasztalom. Csúcsidőben például a Csillag téren, a Roosevelt téren, a Dugonics téren, kora nyáron, az egyetemi szorgalmi időszak vége felé pedig több belvárosi téren, éjjel is. :D
    Bocs, tan´tó néni, de annyira csábítóan magas labda volt! :)

    Ha komolyabbra veszem a figurát, nemcsak egyetértek, hanem meg is fordítom az állításodat: szinte minden téren katasztrofális a helyzet (leginkább és régóta a félelmektől kalodába zárt szabadságunk hanyatlása miatti erkölcsi szétesésünk következtében, amely úgyszólván minden bajunk okozója, beleértve a gazdasági természetűeket is, amelyek ugyanakkor, visszahatva a félelmeinkre, öngerjesztő ördögi örvénykörré zárják körülöttünk és bennünk a gyűrűt - anatómiai és átvitt értelemben is :D), a prognózisaink jelenleg lehangolóak, és nem is várható belátható időn belül a tavasz, de még a hajnal pírja is szégyellősen várakozik a távoli horizont alatt...
    Próbáljuk túlélni, néha még egy kis mókára is van erőnk. Kicsivel könnyebb is, amíg felfelé görbül az etető, ha egyre gyakrabban üres is, de így legalább nem hullik ki belőle kacagás közben a zsíros, ruhát szennyező falat, s a környezetünket is kímélve, spórolhatunk valamennyit a mószeren..., nem..., megvan: a mosószeren. ;)

    Lópihenést! És én kérek ebnézést anya fogásért, ha droglé ma volt neked! Bocs! De mondom, így könnyebb, nem kicsit, nagyon! :D

    Jó éjt! De ezt komolyan, szóval, ezt még elhiheted. :D”
  • 24. bambinaXX 2013. április 09. 19:33
    „Néha azt hiszem, sokan meghülyültek. Vagy szándékosan szidnak bármit, aminek értelme van. Zavarkeltés a cél?
    Csak én tanultam otthon, h a tanulás, tudás, a munka fontos?!! Hogy boldogulni csak így lehet?!! Persze, lehet mentegetni bárkit, de mégis: mindenki a maga szerencséjének kovácsa.. NE vállaljon senki annyi gyereket, amennyit nem bír eltartani. Nem kötelező. Mondom én ezt, nagycsaládosként.
    A társadalom mindíg is tagozódott. Most nincsenek előjogok. Aki feléri ésszel, hogy a tanulás egy kitörési pont és tesz is érte, annak van esélye. De aki úgy szocializálódik, hogy apja-anyja otthon lóg, nem jár reggelente munkába, az szintén nem fog.. és aki dolgozik-tehát nincs otthon-az az óvodában, iskolában biztonságban tudhatja gyerekét.. meleg helyen, ingyentankönyvvel, kedvezményes étkeztetéssel és a korának megfelelő társaságban. Akinek a gyereke annyira sem fontos, hogy ezt belássa és szebb jövőt akarjon neki - az mit akar???!
    Tudom, hogy biz. felfogás szerint a földművelés alávaló.. és tudom, hogy a városi ember el sem tudja hinni, hogy elő lehet teremteni=megtermelni az ennivalót. Mert sosem látta, hogyan. És igen, ez nem az ő hibájuk - de azért lehet valamit tenni, el lehet kezdeni. bennem még élénken él, miket hallottam rokonoktól a határ túloldaláról, mikor nem kaptak fizetést, nem volt pénzük - mit jelentett egy kiskert. a túlélést. persze nem a tv-t nézték a fotelből..”
  • 23. macs 2013. április 09. 17:46
    „22. tucat,
    ezer bocs és anyamedve! :-D
    Csak azt akartam mondani, hogy sok téren katasztrofális a helyzet. :-(”
  • 22. tucat 2013. április 09. 16:18
    „De tan´tó néni, tan´tó néni, Macs tan´tó nénííí!
    Ez nem igazság! Eddig mindig ötöst kaptam, most miért egyest?! Különben is én csak..., én csak..., én csak megsúgtam, elmagyaráztam Mivannak, mi van, elmondtam neki a leckét, azt, hogy mit csinál velünk az izgató-..., az igazgató bá´, mert nem értette! És..., és..., és veled is ugyanazt teszi, Macs tan´tó néni, hiába is írtál be most az üzifüzetembeee! Mert..., mert..., odahaza el se olvassák, mert..., mert senki se tudja elolvasni a gépírásodat, de az újságot se, csak a tévét nézik, és ott se a teletextet, hanem barbárok köztöt, meg a muzsiktévét! És mi lesz, ha megagressziózod a kicsi gyereklelkemet? Félek, hogy a papa mégis megtudja a bűnömet, ami nincs is, és akkor..., akkor..., akkor egy csapással leterít, és akkor..., és akkor lehet, hogy soha többé nem jövök suliba, őt meg önkormán´zósági közkapanyéllel kergeti el három hónapra a főároktisztítóközmunkamesterinassegédtiszttartó, és ha túlélem is az erős felindulásból elkövetett közkorrekciós köznevelést, annyi krumplit, fát, foszfát meg vasúti kábelt nem tudunk közprivatizálni, amennyiből vagy meg ne fagynánk, vagy éhen ne mártírhősihalnánk, haragkereszténynagycsaládbarátságilagosságosságból járó, de nem jutó, közseggélyből közkikifolyólagosan.
    Szóval nem igazság, tan´tó néni, de ha éhen döglünk is, a jógainkkal tisztába´ vagyunk, és degeszre is tömjük velük a bendőnket, már, csak azért is! És mondjuk, hirdetjük úton-útfélen, mi jó dolga van a millának, meg hogy a barátunk fele nem a felebarátunk! Bár, az elköltstantanár mindig mondja, az attól is függ, melyik fele...
    Szóval, még a jegyek év végi lezárása előtt felelni szeretnék! De nem ám a kettesért, hanem az ötösért, méghozzá közelkölts-szagkanári dicsérettel ám! Ezt az egyest pedig, korrupt módon, ne tessél beírni az e-e-ellenszőrzőbe, mer´ ha a szomszéd, aki még netezik az ivóba´, meglátja, és befúj az apámnál, akkor engem ugyan többé nem látsz ebbe´ a ratyi fikált is kólarendszerben!
    Bevallom, tan´tó néni, mert mindig bőszinte voltam, tetszik a másik suliból hozott, megindító tört éned, de letagadom, mint reggeli imakor a hittankanár a KISZ-tagkönyvét, ha bepötyögöd az egyesemet a közlaptokodba!
    Most kicsöngetnek, vagy közsallert adtál? :O Mindegy, hadd szóljon, megyek, egyelőre a közhelyemre, ha odatalálok, és el nem foglalták közidőközben...

    De tényleg, bocs, Macs tan´tó néni, most miért volt a peca és a saller? Eddig is osztottad, visszamenőleges hatállyal, de legalább közmegmagyaráztad, óránként máshogyan, de mégis... Már azt se, csak dirr-durr, csihi-puhi? Na, de álljon meg a menet, mer´ HÖK-e van a HaHá-nak! Ne húzz fel, Macs tan´tó néni, mer´ ha berágok, sőt, még beljebb, holnaptól együtt lógok az n+/-hetedikes, "suszternekjócipője" fiacskáddal, hacsak nem vagy tőggyökeres bennhentes, s lőttek a köztan´tóságodnak vagy három hónapra! Időben szóltam! Tedd le szépen a méterrudat is! Fordult a koca, látod, tan´tó néni? Már én vagyok a talán úr! Nyugi, ha nem írsz be most az e-könyvbe, én se szolmizálok! Vágod? He? :)”
  • 21. macs 2013. április 09. 14:00
    „Az egyik ismerősöm speciális iskolában tanít, ahol a gyerekek nagy része halmozottan hátrányos helyzetű. És mielőtt bárki is cigányokra gondolna, nem, a gyerekek 90%-a nem roma. Azt mesélte, hogy van olyan gyerekük, aki, ha esik az eső, vagy nagyon hideg van/volt nem járt suliba, mert nem volt pénzük bérletre. Az iskola minden fórumon megpróbált számukra támogatást szerezni, sőt néha a tanárok adják össze a pénzt bérletre. És nem isszák el, és nem cigizik el a családok a rokkantnyugdíjat, közmunkán kapott hatalmas összeget, a családtámogatást, meg az egyéb pénzeket.
    7. tucat,
    nem veszed észre, hogy egyre nyíltabb - "mindenki annyit ér, amennyije van" - szegényellenesség alakult ki ebben az országban? ? Hallottál a "Paretó elvről", mely kimondja, hogy az egyiknek csak a másik rovására tudsz többet juttatni?
    Gondold át, amit Ferge Zsuzsa mond az alábbiakban:
    "Világtrend, hogy amikor növekszik a szegények száma, bűnbakká válnak - tette hozzá Ferge Zsuzsa -, Magyarországon most ezt éljük.Véleménye szerint kegyetlen jövő vár az esélytelenekre, amit egy "kormányközeli tudós" nyilatkozatával illusztrált: Bogár László közgazdász a Heti Válasznak adott interjújában beszélt arról, hogy Magyarország még legalább 15 évig végzetes csapdában vergődik; a társadalomnak legalább harmada végképp elveszett, "már semmiféle eszközzel nem lehet visszahozni őket a végső nyomorúságból, (...) társadalmi szinten gyakorlatilag leírhatjuk őket. Bogár szerint Orbán Viktor látja ezt a csapdát, csak nem beszélhet őszintén a valóságról - "nem derülhet ki, hogy ezeket az embereket igenis ott kell hagyni az út szélén, mert ha nem így teszünk, akkor a többiek soha nem fognak célba érni"."”
  • 20. tucat 2013. április 09. 13:29
    „19. mivan?
    Az van, hogy a szaktanár köteles az órájáról távol maradó tanulókat név szerint bejegyezni a haladási naplóba, amelyet az osztályfőnök naponta ellenőriz, és azokról a tanulókról, akiknek az igazolatlan mulasztása a jogszabályban meghatározott óraszámot eléri, jelentést tesz az iskola vezetőjének, vagy az ilyen adatok kezelésével megbízott munkatársnak. Az igazolatlanul késő és hiányzó tanulókat az iskola házirendjének fegyelmi részében meghatározott felelősség terheli a vétkes magatartásukért, ezen túl a suli köteles a jogszabályban meghatározott óraszámot elérő mulasztásokat az iskolafenntartónak haladéktalanul jelentei. Az iskolafenntartó pedig - ha az adott esetre más jogszabály nem vonatkozik - jelentést tesz a mulasztó tanulókról a szüleit közmunkásként foglalkoztató intézményeknek, elsősorban a települési önkormányzatoknak, akik a jogszabályban foglaltak szerint megszüntetik a vétkes tanuló szülőjének a jogviszonyát, magyarul azonnal kirúgják, és mehet krumplit, fát, meg színesfémet lopni, ha enni akar adni a gyerekének, netán fűteni is szeretne, már csak azért is, mert az alkalmazásának a megszűnését, annak okával együtt, központilag is nyilvántartják, hogy sehol se lehessen közmunkásként alkalmazni a jogszabályban meghatározott ideig (jelenleg 3 hónapig)... A jogalkotó ezzel arra akarja rászorítani a szülőt, hogy vállaljon teljes körű, mindenre kiterjedő felelősséget, s ha nagyon elkeseredik önnön és családja balsorsán, és agyonveri a kölyköt, akkor sincs baj, mert a két éve zajló börtönépítési program eredményeképpen a szerető társadalom hosszú távon is képes neki teljes ellátást és otthont is jelentő segítséget nyújtani neki, miközben a gyerek összes problémáját már, pár sikeres ökölcsapással, vagy késszúrással, amúgy is végérvényesen megoldotta.
    Erről, az egész kalamajkáról meg a székely család ebédje jut az eszembe:
    - Fiam, ne szürcsölj, mert bizistók, agyonváglak! - mondja az öreg a kölyöknek, majd pár pillanat múlva széles mozdulattal a kölyök felé sújt, aki azonban, számítva erre, elhúzódik a csapás elől, amely így az asszonyt teríti a kőre.
    - Anyád is szürcsölt - mondja elégedetten a derék székely családfő, és jóízűen tovább szürcsöli a káposztalevest.

    Ez van, Mivan.”
  • 19. mivan? 2013. április 09. 12:19
    „Ja, mert csak a közmunkás gyereke lóghat, ugye??? És ki fogja ellenőrizni és milyen jogon?”
  • 18. csiperó 2013. április 09. 11:38
    „Pandora, ha a korábbi hsz-emet elolvasnád, látnád, hogy pont ezt írtam....”
37 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Önkormányzati feladat marad a járóbeteg-szakellátás

Az Országgyűlés hétfőn kormánypárti szavazatokkal elfogadta azt a törvényt, amelynek értelmében… Tovább olvasom