Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Márciusban nyit a felújított Duna mozi

Március végére fejeződik be a több mint két éve bezárt Duna mozi felújítása; a megújuló budapesti filmszínház Odeon-Lloyd Mozi néven üzemel majd az art-mozi hálózatban.
Demszky Gábor főpolgármester a XIII. kerületi Hollán Ernő utcai moziban csütörtökön tartott sajtóbejáráson megjegyezte: a Budapest Film a jó gazda módjára sáfárkodott, s a műemléki védettség alatt álló mozi beruházása "olcsón" valósul meg.

Egyúttal örömét fejezte ki, hogy újabb filmszínházzal gazdagodik a fővárosi art-mozi hálózat, amelynek megvan a maga közönsége.

Schiffer János főpolgármester-helyettes szavai szerint a főváros akár "szabadjára is engedhette volna" az art-mozi piacot, de megtartotta azt, és fejleszti.

– A művészfilmeket vetítő filmszínházak üzemeltetőit alapítványi keretből támogatja a főváros – tette hozzá.

Stefán Sándor, a felújítás beruházója, a Budapest Film Rt. főmérnöke a rekonstrukció kapcsán elmondta: a felújítást csak tavaly novemberben tudták elkezdeni.

Ennek az volt az oka, hogy az építési engedélyt csak tavaly októberben kapták meg, holott már 2001. júliusában beadták kérelmüket - ismertette.

A főmérnök utalt arra, hogy a mozi egy társasházban van, s az építési engedélyt a társasház több alkalommal megfellebbezte.

A Duna mozi összesen 80 millió forintból újul meg; az építési munkákra 70 millió forintot, míg a berendezésekre 10 millió forintot fordítanak - jelezte.

A filmszínház - amelyben Dolby Digital hangminőségű vetítéseket tartanak majd - klimatizált lesz, új világítást és fűtéstechnológiát kap.

Stefán Sándor ismertetése szerint a jövőben egy teremmel üzemelő moziban százan tekinthetik meg egy időben a vetítéseket; a moziteremben - ahol egy pódiumszínpadot is kialakítottak - további 20 szék helyezhető el.

A főmérnök utalt arra, hogy a felújítás megtervezésekor a műemléki védettség miatt az eredeti állapot visszaállítását vették figyelembe; megtartják az eredeti homlokzatot és a bejárati portált, az előcsarnokot a fellelhető dokumentumok alapján újítják fel, s a mozi anyagában és szerkezetében is a korhangulatot idézi majd.

Az előcsarnokban büfét és kávézót is kialakítanak amellett, hogy a korábban szintén a mozival együtt működött videotéka tere kibővül - jegyezte meg.

A mozit a jövőben az Odeon Video Kiadó- és Kölcsönző Kft. - a Budapest Film Rt. többségi tulajdonú cége - üzemelteti majd.

A Hollán Ernő utcai filmszínházat Lloyd Színház néven, 1937 októberében a Lipótvárosi Mozgókép Rt. alapította; a mozi filmkínálatával rövid idő alatt bekerült az "elsőhetes" mozik sorába, s a Lipótváros és a belső Angyalföld közönségének kedvelt mozijává vált.

1945 után a Lloyd a Szociáldemokrata Párt moziérdekeltségéhez tartozott, műsorait az Orient Film Rt. biztosította. 1949. december 21-én vette fel a Duna mozi nevet, amelyet előzőleg a 40-es években már használt néhány évig.

Az államosítás során a mozi is a Mozgóképüzemi Nemzeti Vállalat tulajdonába került; 1954-től a Fővárosi Moziüzemi Vállalt, majd annak megszűnése után a Budapest Film üzemeltette.

A Duna mozit korábban három alkalommal - 1979-ben, 1990-ben majd 1993-ban - újították fel.

(MTI)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeretni bolondulásig (A la folie... pas du tout)

Audrey Tautou – ezúttal Angélique, a hóbortos diáklány – elszántan szerelmes egy 35 éves… Tovább olvasom