Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Születésnapra készülődnek

Jövőre ünnepli fennállása nyolcszázadik évfordulóját a Mosoni-Duna negyedik nagy kanyarulatában fekvő Mecsér. A kisközség az ünnepség alkalmából egy kiadványt tervez, melynek előkészületei elkezdődtek. Az anyaggyűjtés már folyamatban van, és hamarosan egy bizottságot is létrehoznak a munka megszervezésére.
A jelenleg közel hatszáznegyvenes lélekszámú Mecsér első lakói közt a források szerint kardművesek is lehettek, innen a település szláv eredetű neve. Az 1209-es és az 1359-es oklevelek Mecherként említik, ekkor már főleg pásztorok, hajóvontatók és halászok lakták. Későbbi lakóinak, a magyar folyami fuvarozóknak és hajómolnároknak egy-egy múltat idéző, szépen helyreállított háza még látható a községben. Közigazgatásilag 1744-ig Lébényhez, majd 1937-ig Mosonszentmiklóshoz tartozott, ekkoriban lakosainak száma az ezerkétszáz felé közelített. A huszadik század elején az akkori földesúr, Weinckheim Krisztina grófnő építtette a ma is álló neoromán stílusú templomot.

Új dokumentumok a múltról

– A gyűjtések során nemrég újabb források kerültek elő – mutatja a régi, megbarnult papirosokat Gerháth Zoltán, aki 2000 óta tölti be a településen a polgármesteri posztot. A templom kellékeit Győrben vásárolták meg, „nyugtatvány” igazolja a költségeket. Érdekesség, hogy az épületet az akkor még Magyarországhoz tartozó Pozsonyban biztosították alig több mint nyolc koronáért. A szentély fafaragójának kézírásával jegyzett szövegre is rátaláltak, így már tudják, kinek a munkáját dicséri ez az alkotás. A múlt értékei, érdekességei után való kutatás nem véletlen: 2008-ban lesz 800 éves a falu, és ez alkalomból egy kiadványt szeretnének összeállítani.

Harmincmilliós hiány

A képviselő-testület február 15-én fogadta el a falu idei költségvetését, ami 76,5 millió forintot jelent. Bevételként 42,8 millió forint gyűlhet be a különféle adókból, állami támogatásokból, de így is harmincmilliós hiánnyal kell számolniuk. Az említett összeg nagy része a működési költségeket fedezi, és csupán négymillió forint jut fejlesztésre. – A hiányt pályázatok útján kívánjuk előteremteni – hangsúlyozta a településvezető. Az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok (önhiki) kiegészítő támogatásra tarthatnak igényt, június végéig dől el, mennyi pénzt nyernek el.
A faluhoz hét kilométernyi út tartozik, valamennyi aszfaltozott, viszont fele már javításra szorulna – vallja a faluvezető. Tavaly három utcában végeztek karbantartási munkálatokat, idén viszont még nincs kilátásban útfelújítás. A nyitott árterű településen néha a megzabolázhatatlan Duna is bosszúságot okoz, igaz, nem méretesek a károk. Az utóbbi években háromszor öntött ki, és elsősorban mezőgazdasági területeket árasztott el.
Anyagiak híján a telkek kialakítása is félbemaradt. Az önkormányzati és magántulajdonon húsz 800–1000 négyzetméteres parcellát terveznek, telekkönyvi bejegyzésük folyamatban van, a közművesítést kell még megoldani. Az üres ház nem jellemző Mecséren, viszont akad olyan, hogy megvásárolják, de nem gondozzák kellőképpen – panaszolja a polgármester, akitől még megtudjuk, hogy a falu lakóinak közel fele 55 év fölötti, a korábbi évek stagnálása után tavaly tíz új lakóval bővült a létszám.

Idén nem indult első osztály

A mecséri általános iskola felső tagozata már a tanév elejétől Hédervárra költözött, mindennap iskolabusz szállítja őket oda-vissza. A szülők, gyerekek már megszokták a korábban az önkormányzat által sokat mérlegelt helyzetet – véli a polgármester.
A helyi iskola most szinte kong az ürességtől. Látogatásunkkor a tornaszobában az alsó tagozatosok épp a közös testnevelésórán mozognak. A korábbi években négy csoport működött a nyolc évfolyamon, ami mára kettőre csappant tizenhét diákkal: a másodikosok és a harmadikosok egy osztályba, a negyedikesek külön osztályba járnak, a készségtárgyakat viszont közösen sajátítják el – világosít fel Knollné Élő Zsuzsanna, a tagintézmény vezetője. A létszámcsökkenéssel a diák-tanár viszony közvetlenebbé vált, a gyerekek szinte minden rezzenését követni tudják.
Egy összevont osztályban a pedagógusnak jobban meg kell szerveznie az órákat, komolyabb felkészülés szükséges – fejti ki a tanítónő a hátrányokat. Előnye viszont, hogy a diákok egymástól tanulnak, például a harmadikosok a második osztály programjában szereplő szorzótáblát ismételhetik.
Idén nem indítottak első osztályt jelentkező híján, az óvodában viszont már hat iskoláskorú várja az ábécé és a számok világába való beavatást.
A falu legapróbbjai már a délutáni sziesztához készülődnek, amikor betoppanunk. Udvarukon a színes játékokat a nemrégiben megszervezett jótékonysági bál bevételéből fedezték. Az óvodával átellenben kialakított látványtó mögött újabb játszóteret terveznek – mutatott arra a polgármester.

Tíz pár esküdött az új faluházban

– Tavaly tíz pár mondta ki a boldogító igent – meséli Gerháth Zoltán, miközben körbevezet a nemrég felújított, és Baross Gábor vasminiszterről elnevezett faluházban. Az épület három szakaszban, harmincmilliós összköltséggel kapta mai formáját. Itt székel a főként fiatalok által használt eMagyar pont három számítógéppel, a könyvtár, melynek állománya épp bővítés alatt áll, a házasságkötő terem, melyet képviselő-testületi ülésekkor is használnak. A helyi faluház adna otthont harmadik alkalommal májusban a kistérségi amatőr színtársulatok találkozójának, melyre a hédervári, levéli, kimlei, hegyeshalmi és a helyi színjátszókat várják.
Tavaly ünnepelte fennállása századik évét a helyi tűzoltóegylet. Ekkor hajlékuk is új külsőt kapott és 45 négyzetméterről százhatvanra bővült huszonhárommillió forintból. A Hoóz János vezette egyesület húsz tagja a húszas-negyvenes korosztályból kerül ki. Eszközeiket fokozatosan szerzik be, idén egy hordozható szivattyút terveznek vásárolni. Az önkormányzat háromszázötvenezer forintot fordít idén az egyesületre. A tűzoltóversenyt Halászi után idén a faluban szervezik meg, harminc-negyven tízfős csapattal. Második alkalommal szól a népdal a Duna-parti Ladikos Fesztiválon, de lesz néptánc, borkóstoló és több száz érdeklődőnek nyújtanak szórakozási lehetőséget az augusztusi falunapokon is. Október 20-án, a generációk találkozóján az óvodások és iskolások műsorral tisztelegnek az ünnepeltek, az idősek előtt.

Szépségverseny – írógépeknek

Különleges szépségversennyel rukkolt elő a mecséri panzió: a mechanikus írógépek vetélkedőjével. Sok családban őrzik még az egykor oly fontos szerepet játszó „munkatársat”, amely most a számítógépek árnyékában, hosszú évek porosodása után újra régi fényében csilloghat. A pályázóknak korhű ruhában kell megjelenniük és az írógépükhöz kapcsolódó történetet is el kell mesélniük – fejti ki Feketéné Tolnai Katalin szervező. Pályázni március 20-ig lehet, a háromnapos rendezvényre április 7–9. közt várják az érdeklődőket.
Egy újszerű sportággal is előrukkolnak: ez az északi séta (nordic walking), mely a gyaloglás és a sífutás sajátos ötvözése. Erőteljes séta, két speciális bottal, amely átmozgatja az egész testet óvodásoktól az idősebbekig.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Múzeumi átszervezés

A csornai és kapuvári múzeumok szakemberei, muzeológusai a megyei döntés nyomán nem maradnak… Tovább olvasom