Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 29°C Még több cikk.

A 301-es parcellánál emlékezett a Nagy Imre Társaság

A fővárosi Új Köztemető 301-es parcellájánál emlékezett szerdán az 52 évvel ezelőtt ugyanezen a napon kivégzett magyar miniszterelnökre és társaira a Nagy Imre Társaság budapesti szervezete.
Nagy Imrét, valamint Gimes Miklós újságírót és Maléter Pál honvédelmi minisztert 1958. június 16-án végezték ki. A Nagy Imre-per néven ismertté vált eljárásban egyebek mellett a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés volt a vád.

Donáth Ferenc, a Nagy Imre Társaság fővárosi szervezetének elnöke a szerdai, mintegy tucatnyi érdeklődő által kísért megemlékezésen tartott rövid beszédében hangsúlyozta: a pontosan húsz évvel ezelőtti rendszerváltáskor a magyar társadalmi konszenzusa arra is vonatkozott, hogy miniszterelnököt politikai megrendelésre soha többé ne vonjanak büntetőeljárás alá.

A Nagy Imre Társaság szerint éppen ezért félelmet keltene az országban, ha Gyurcsány Ferenc volt kormányfő ellen is ilyen eljárás indulna - fűzte hozzá.

A szintén felszólaló Eörsi László történész, az 1956-os Intézet munkatársa egyebek mellett arra emlékeztetett, hogy a forradalom és szabadságharc elleni megtorlás során 225 ember végeztek ki, továbbá mintegy 200 ezren kényszerültek emigrálni, 60 ezren kerültek börtönbe és mintegy 13 ezer személyt internáltak.

A Nagy Imre-perben szintén vádlott volt Losonczy Géza, Nagy Imre államminisztere, ő a börtönben, miután éhségsztrájkba kezdett, máig tisztázatlan körülmények között halt meg 1957 decemberében. Szilágyi Józsefet, Nagy Imre miniszterelnöki titkárságvezetőjét egy külön perben ítélték halálra, és 1958 áprilisában végezték ki.

A per áldozatait 1989. június 16-án temették újra: a budapesti Hősök terén tartott megemlékezés után a rákoskeresztúri Új Köztemető 301-es parcellájában helyezték őket örök nyugalomra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatvan új buszt vásárolna a Volánbusz Zrt.

A Volánbusz Zrt. nyílt közbeszerzést írt ki 60 új autóbusz vásárlására, a felhívás a legutóbbi… Tovább olvasom