Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 17°C Még több cikk.

A 34. Magyar Filmszemlén résztvevő stúdiók

A jövő hét kedden kezdődő 34. Magyar Filmszemle játékfilmes kategóriájában 24 stúdió, a dokumentum és ismeretterjesztő filmek kategóriájában 28, míg a kísérleti és kisjátékfilmeket gyártó műhelyek közül 17 alkotóközösség versenyezteti filmjeit.
Mint a szemle szervezőinek előzetes tájékoztató anyagából kitűnik, a stúdiók sorában található olyan is, amely több műfajban készített filmet az idei mustrára.

A játékfilmek között a Newropa Film Kft. munkájához köthető a legtöbb, négy benevezett munka. Ez a stúdió gyártotta Grunwalsky Ferenc legújabb filmjét, a Táncalakot, Kardos Sándor és Szabó Illés közös rendezését, a Telitalálatot.

Információs vetítésen mutatják be a Newropa stúdió által gyártott Jancsó Miklós rendezést, a Kelj fel komám, ne aludjál című filmet és Szabó László alkotását, Az ember, aki nappal aludt című munkát.

Három-három film elkészítésében való közreműködés kapcsolódik az Objektív Filmstúdió Kft., a Film-Art Kft. és a Tivoli-Filmprodukció Kft.-hez.

Az Objektív stúdió gyártotta Hajdú Szabolcs rendezését, a Tamarát, Meskó Zsolt munkáját, a Szent Iván napján című filmet és Tóth Tamás rendezését, a Rinaldót.

A Film-Art Kft. készítette Pacskovszky József két legújabb munkáját, a versenybe is nevezett filmjét, A boldogság színeit és az információs kategóriában vetítendő Gyanú című alkotást.

Ugyancsak a Film-Art gyártotta az információs vetítésen bemutatandó Bereményi Géza rendezést, A Hídembert.

Versenykategóriában mutatják be a Tivoli-Filmprodukció Kft. műhelyében készített Sas Tamás-rendezést, a Szerelemtől sújtva című filmet, illetve információs kategóriában vetítik Miloslav Luther cseh rendező filmjét, a Szökés Budára és Aydia Sayman-Ümitcin Güven közös filmjét, A titok gyermekeit.

A Megafilm Kft. és az Inforg Stúdió egyaránt két nagyjátékfilmet tudott legyártani az idei szemlére.

A Megafilm készítette Fonyó Gergely Na végre, itt a nyár! és Novák Emil Sobri című filmjét; az Inforg Stúdió Kálmánczhelyi Zoltán és Végh Zsolt Libiomfi, valamint Fliegauf Benedek Rengeteg című versenyben szereplő alkotásának elkészítésében működött közre.

Egy-egy játékfilmet készített a 34. Magyar Filmszemlére a Cinema Film Kft., a Laurinfilm, a Mythberg Film Kft., a Magma Társaság Kft., a Nextreme Film Kft.-vel közösen, a Grant Film, az RF Produkció, a Pilot Stúdió, a Kuckó Művésztanya Kulturális Egyesület, a Schilling-Muharos Kft., a 2 Média-Box Kft., az Új Budapest Filmstúdió, az Új Dialóg Filmstúdió, az Ezüsthajó Produkciós Kft., a Duna Műhely a Kép-Árnyék Bt.-vel közösen, a Centrál Filmstúdió, a Cruel World Team és a Tracol Film Párizs.

A dokumentum- és ismeretterjesztő filmek versenyében az Inforg Stúdió és a Duna Tv művészeti főszerkesztősége által gyártott alkotások vannak túlerőben a mennyiséget tekintve, mivel mindkét műhely négy-négy nem fikciós alkotással készült el a szemlére.

Az Inforg Stúdió gyártotta Bódis Krisztina Rabszolgavásár, Ferenczi Gábor A magyar bulletin, Oláh Lehel Dixi és Szabó Zsuzsanna Hány kocka egy másodperc? című dokumentumalkotását.

A Duna Tv művészeti főszerkesztőségének segédletével készült Janisch Attila portréja Bozsik Yvette-ről, Medgyesi Gabriella Egyszer volt az Uránia, Vizi Mária A találkozás elkerülhetetlen és Tari János A tündérek ajándéka című nem fikciós munkája.

A Magyar Televízió közművelődési szerkesztőségében két alkotó készítette el dokumentumfilmjét, Ocsenás Tamás a Századfordító magyarok, Pap Ágnes pedig a Fellebbezésnek helye nincs című munkáját gyártotta e stúdióban.

Egy-egy dokumentumalkotás elkészítésében működött közre a Go-Film Kft., az Objektív Filmstúdió Kft., a Munkart Bt., az Arspoint Kft., a Bologna Film, a Dunatáj Alapítvány, a Fórum Film Alapítvány, a Cineart, a Golden Counch, a Néprajzi Múzeum stúdiója, a Cinema Film Kft., a Marker Film, a Dekofilm, a Presidents Productions Kft., a Fekete Doboz Alapítvány, a Filmira Bt., a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a KEMI 2002, az Aquamarin Film, a BGB Film, a Pannóniafilm, az Aster Film, a Pilot Stúdió, a Filmdimenzió Kft. és a Balázs Béla Stúdió Alapítvány.

A kísérleti és kisjátékfilmek gyártásában résztvevő 17 stúdió közül az Inforg, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a Duna Műhely három-három alkotás gyártásában vett részt.

Az Inforg Stúdióban készült Buvári Tamás Posztkatonája, Dési András és Móray Gábor közös rendezése, A pofon, valamint Politzer Péter filmje, a Gránátok.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem stúdiójában gyártották Farkas Csaba filmjét, A táskát, Komenczi Norbert alkotását, a Bakit, és Vécsei Márton Vége című filmjét, amelynek készítésébe a Mokép is bekapcsolódott.

A Duna Műhely gyártotta Hatházi András Tetemre hívás és Komár István Pillangó című rendezését; a Kép-Árnyék Bt.-vel közösen készítette a Duna Műhely Cs. Nagy Sándor és Makkai Bence Holtvágány című alkotását.

Egy-egy kisjátékfilm gyártásában vett részt a Kuckó Művésztanya Kulturális Egyesület, a Közgáz Vizuális Brigád, a Film Positives Kft., a Cinema Film Kft., a Magyar Amatőr Filmesek Szövetsége, a Triofilm, a Dunatáj Alapítvány, az Extreme Film, a Future Film, a For-kretion Bt., az Altmedia-Freetv és a Kecskemétfilm.

Az információs vetítésen szereplő animációs alkotások közül a Pannónia Film stúdió hat, míg a Cartoon Web Works Kft. egy animáció gyártásában segédkezett.

(MTI)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alkalmi munkavállalás

Átmeneti időre is legális foglalkoztatást tesz lehetővé az alkalmi munkavállalói könyv. Tovább olvasom