Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 12°C Még több cikk.

A beköltözések miatt növekszik Budapest népessége

A beköltözések miatt növekszik Budapest népessége; a főváros lakosságszáma tavaly év elején meghaladta az 1,71 milliót - áll a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodájának szerdai közleményében.
A KSH legfrissebb jelentésére hivatkozó közlemény szerint Budapest természetes népességfogyása tavaly 4900 fő volt: kevesebb, mint fele az ezredfordulón mért adatnak. A gyermekszületések száma Budapesten 0,9 százalékkal csökkent, ami jóval kedvezőbb az országosan mért 2,7 százaléknál. A természetes népességfogyás negatívumait ellensúlyozza, hogy évek óta egyre többen költöznek be a fővárosba az agglomerációból és külföldről is.

A statisztika kitér arra is, hogy tavaly országosan összességében közel 2700-zal kevesebb gyermek jött világra, mint 2008-ban, a halálozások száma pedig 0,2 százalékkal emelkedett. Budapesten ugyanebben az időszakban 17 ezer 100 gyermek született, 170 újszülöttel kevesebb, mint 2008-ban. Az időszak folyamán - az egy évvel korábbinál valamelyest több - 22 000 lakos hunyt el a fővárosban.

Az elvándorlás üteme viszont az ezredforduló után fokozatosan mérséklődött. 2007-ben Budapest vándorlási vesztesége megszűnt, közel hatezerrel többen költöztek be a fővárosba, mint ahányan elhagyták. Ez a trend 2008-ban is tovább erősödött, ekkor Budapest már hétezer fős pozitív egyenleget könyvelhetett el. A folyamat eredményeként 2007. január 1-én 1 696 128, egy évvel később 1 702 297, míg tavaly év elején 1 712 210 ember élt a fővárosban.

A külföldről érkezők számára Budapest és környéke jelenti a fő célállomást. A 2008. január 1-jén Magyarországon tartózkodó külföldiek 43 százaléka élt a fővárosban, további 11 százaléka pedig a főváros körül telepedett le. Budapesten mintegy 81 ezer külföldi él.

A Budapestre bevándorlók között az átlagosnál magasabb a fiatalok részaránya: közel kétharmaduk 40 év alatti.

A felmérés rámutat a roma népesség arányainak változásaira is. A fővárosban az 1990-es két százalékról 2009-re 4,6 százalékra nőtt a romák részaránya, létszámuk megközelítheti a 80 ezer főt.

A népesedési jelentés rámutat, hogy a budapestiek - a városon belüli egyenlőtlenségek ellenére - hosszú ideje jóval kedvezőbb életkilátásokkal rendelkeznek, mint az ország más városaiban élők. A születéskor várható élettartam Budapesten 74,1 év, ami több mint négy évvel haladja meg az 1990-es adatot, eközben vidéken három évvel nőtt a várható élettartam.

Olvasóink írták

  • 1. dodó 2010. február 25. 16:23
    „"...az 1990-es két százalékról 2009-re 4,6 százalékra nőtt a romák részaránya, létszámuk megközelítheti a 80 ezer főt."
    Igen óvatos, alulbecsült találgatás! ...mert ugye nyilvántartást vezetni nem szép dolog...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tolvajok nehezítik a belvízi védekezést

Tolvajok károkozása nehezíti a belvíz elleni védekezést a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi… Tovább olvasom