Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza 2°C | 8°C Még több cikk.

A cégek árbevétele alapján Csongrád megye a középmezőnyben

Tizennégy megyei cég került fel a HVG által összeállított ötszázas toplistára, árbevételük alapján. 382 milliárd forintos együttes árbevételük egyben a térség gazdasági fejlettségéről is kiállítja a bizonyítványt. Csongrád megye nem tud kitörni a középmezőnyből.
Csongrád megyéből 14, itteni székhelyű nagyvállalat verekedte fel magát a HVG által a cégek árbevétele alapján összeállított ötszázas toplistára. A gazdasági hetilap adatait ezúttal korrigálnunk kell: a HVG ugyanis 15 Csongrád megyei származású vállalatot jelölt meg, az utolsó helyen említve meg azt a Keviép Kft.-t, amely debreceni székhelyű építőipari vállalkozás. A megyék közötti rangsort azonban ez az egy vállalat nem befolyásolta meghatározóan.

A tizennégyes szám csak első hallásra tűnik kicsinek, mivel az ötszáz cégnek csaknem a fele, 231 budapesti – ezeket még a HVG szerzői is praktikusnak tartják kivenni a nagykalapból, amikor összehasonlítják a megyék teljesítményét. Megjegyzésként hozzáfűzik a szerzők: a területi eloszlás végképp egyenlőtlen amiatt, hogy csaknem háromszáz cég székhelye a fővárosban, vagy Budapest vonzáskörzetében található, és mindössze kétszázon osztozik a másik tizennyolc megye.

A Pest megyével induló listán Csongrád a maga 14 helyi székhelyű vállalatával a hetedik helyet birtokolja. Megyénket jócskán megelőzi Fejér 27, Győr- Moson-Sopron és Komárom- Esztergom megye 25-25, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye 20 nagyvállalattal. A cégek területi elosztásának további egyenlőtlensége derül ki abból, hogy az ország déli megyéi nagyon rosszul állnak prosperáló vállalkozásokból. Zala és Baranya 8-8, Békés 6, Somogy megye pedig 5 cégre lehet csak büszke. Csongrád megye tizennégy cégének köszönhetően szinte kakukktojás a déli fekvésű sereghajtók között.

A nyereséglistán csak tízen

A HVG által összeállított 500 legnyereségesebb cégből tíz Csongrád megyei: az első helyen a Démász, a másodikon a Dégáz, a harmadikon a Villeroy & Boch áll, majd sorrendben a Gumiművek Phoenix, a Hungerit, új befutóként a Hódút Kft., a Phoenix Rubber, a KÉSZ, a Bravotech és a Szeviép következik. A legnyereségesebbek közé nem került be a SOLE-MiZo, a Tabán Trafik, a D-Energia, a Legrand és a Conveyor Belt.

Árbevétel szerint diffrenciáltabb a kép: Csongrád megye helyezése már szerényebb, és az derül ki róla, hogy nem tud kitörni a középmezőnyből: 14 nagyvállalatának 382 milliárd forintos árbevétele csak a 10. helyhez volt elég. (Pest megye 3018 milliárdos árbevétele után a második helyen Komárom-Esztergom megye áll 2311 milliárddal, hála a Nokiának.) Még Somogy és Heves megye is megelőzi Csongrádot, amely ugyanakkor maga mögött hagyja Veszprémet, és az összes listán csaknem leghátul kullogó Békést, Tolnát, Zalát, Nógrádot. Somogyról viszont tudni kell, hogy eredményét szinte kizárólag az ötszázas lista 11. helyén álló Flextronics International Kft.-nek köszönheti.

A toplistára a megyénkből felkerült cégek nevének többsége nem okozott meglepetést: az élbolyt a Démász Nyrt. és a Dégáz Zrt. vezeti. A legnagyobbak között van a KÉSZ Kft. is, amely az építőipari cégek harminchármas listáján árbevételben a kilencedik. Eddig is tudtuk, hogy a SOLE-MiZo, a Hungerit, a három gumiipari cég, a Legrand Magyarország, a Villeroy & Boch és a Szeviép Zrt. is az ország rangos cégei. Meglepetést a két vásárhelyi székhelyű vállalat, a Tabán Trafik Zrt. és a Bravotech Kft., valamint a szegedi D-Energia Kft. igen előkelő helyezése okozott.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Búcsú a tavasztól?

A meteorológia előrejelzése szerint mától fokozatos lehűlés kezdődik, a hét közepétől visszatérhet a… Tovább olvasom