Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

A dal a kapocs – vallja Koncz Zsuzsa

„Adjon az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét…" Nagy László megzenésített versével köszöntötte szegedi közönségét Koncz Zsuzsa, majd megkérdezte: „Hogy vannak?" Végigpásztázta az arcokat, s azokból olvasva maga felelt kérdésére: „Röviden: jól – szokta mondani az ember. De ha egy kicsit hosszabban válaszolnánk, kiderülne, hogy hát…" Mi Koncz Zsuzsa, a hazai zenei élet kiválósága hosszabb válaszára voltunk kíváncsiak.
A vers zene – mondja Koncz Zsuzsa, s énekel: Hej tulipán, tulipán/ Ez a hely az én hazám/ ide jöttem világra/ Remélem nem hiába. Fotó: Karnok Csaba
– Hogy érezte magát az Első Szegedi Lions Klub által szervezett jótékonysági esten?

– Örültem, hogy méltó helyen, a színházban énekelhettem Szegeden! Örültem annak is, hogy a közönséggel egy idő után felszabadultan együtt csináltuk a koncertet és a hangulatot.

– Dalról dalra vitte végig hallgatóságát a Koncz Zsuzsa-féle úton. Ahogy akaratlanul is dúdoltunk, úgy juttatta eszünkbe gyerek- és fiatalkorunk hangulatait. Nem hangzott el, pedig egykor kívülről fújtuk, mert annyira sokszor meghallgattuk: „Rohan az időőőőőőő…"

– Ez volt az első dal, mely számomra országos sikert hozott a Ki mit tud? után. Ez volt az első kislemez, ami átütő példányszámban fogyott el a hatvanas évek közepén. Ez akkor egészen újszerű megszólalás volt, főleg zeneileg. Szövegét illetően talán nem, bár a dal fennmaradásához hozzájárult a szlogenszerű kifejezés: rohan az idő…

„…Hatvannégyben épp hogy elindultunk
Hatvannégy nyarán még csak álmodtunk
A nehéz napok éjszakáin hallgattuk a dalt
Lenn a Földön, fenn az Égen
Az volt a hej, hej, hej, igazi szép idő…"

– Az interneten rábukkantam a Koncz Zsuzsa-honlapra, s a lemezborítók sorát nézve megtaláltam az „… elmondom hát mindenkinek…" albumot, s beleborzongtam, mi mindent tanultunk a dalaiból. Még azt is, hogy Karinthy költő is. Dal és vers között mi a különbség?
– Szerintem semmi, de Bródy János szerint van. Azt mondja: ő dalszövegíró. Én azt: vannak szövegei, melyeket zenére írt, de mint versek is megállják a helyüket. S azt is, hogy a versek egy része már önmagában zene, ha születik igazi zene is, akkor ez az én műfajom.

Gyémánt

Friderikusz Sándor mondta: „Valószínűleg van egy sajátos Koncz Zsuzsa karátérték, amihez gyémántkeménységgel tartja magát. Bármilyen újszerű hangzásvilágot teremtenek is köré, a személyisége megmarad.
– Kritikusai hangsúlyozzák különutasságát, sajátos kifejezési formáját. Mi a koncz- zsuzsaság lényege?

– Számomra akkor tolmácsolható egy dal, ha valamiféle intellektuális izgalmat is jelent nekem mint magánembernek is, ha ezek a szövegek-versek belülről is megérintenek. Ha ezt érzem, akkor foglalkozom a zenével, amely a méltó formát és érzelmi megerősítést, a vivőerőt hivatott hozzátenni a gondolathoz.

– Mi a dal célja most, a XXI. század elején?

– Az, mint mindig: felkelteni a hallgatóság figyelmét, megragadni az érzelmeit, ráébreszteni olyan összefüggésekre, amiket megmutatni csak a művészet képes. Ugyanúgy, mint például a festőnek, a dalosnak is az a célja, hogy valamiféle asszociációt, valamilyen viszonyt teremtsen a közönség és a mű között.

„Valahol egy lány…
A királyé nem leszek, nem leszek
Akkor inkább elmegyek, elmegyek
Soha vissza nem jövök, nem jövök már…"

– Olyan kemény nő Koncz Zsuzsa, mint „A Kárpáthyék lánya", aki „egy dalt dúdol magába’ mikor…" az apját, aztán az első szerelmét hiába várta?
– Nem. Az életformám a konszenzus keresése – mindig, mindenféle helyzetben. Vannak sorompók, melyeket nem akarok átlépni és nem is tud erre kényszeríteni senki. De az élet arról szól, hogy belecsöppenünk egy környezetbe, ahol meg kell találunk a saját helyünket, a saját békénket és a kapcsolatunkat a többiekkel.

– Ebből a magánszférából keveset mutat…

– Mert azt gondolom, a magánéletem az a forrás, amiből erőt merítek. Nem kiárusítható, nem „kapcsolható áru" egy-egy lemezhez, vagy hogy a felszínen „közszerepeljek". A kapocs köztem és a közönség között: a dal.

„…Engem már más nem ért, csak az, ki jól megfigyel
Így aztán hallgatok, és ezzel többet mondok el
Jelbeszéd az életünk, de túl sok ember van
Ki többre nem, csak jelszavakra gondol…"

– Jelbeszéd című lemezét 1973-ban betiltották, dalszövegei miatt nem szerepeltették a médiában. De e mondatok ma is üzennek. A rendszerváltás után viszont néhányszor föllépett a szabad demokraták rendezvényein. Ez a fajta politizálás megosztotta-e rajongótáborát?
– A rendszerváltás olyan pillanata volt a magyar történelemnek, amelynek jelentőségére mindenféle eszközzel megengedett volt az emberek figyelmét fölhívni. A világban ez megszokott dolog. Én is csak ezt tettem. Persze egy ilyen hangsúlyos helyzetben minden nagyobbnak tűnik, mint amilyen valójában, de ez nem zavar. Az viszont zavar, hogy Magyarországon az utóbbi hat-nyolc évben a politika oly mértékben rátelepedett az életünkre, melynek eredményeként kellemetlen a közérzetünk.Ez is oka annak, hogy az utóbbi években távol tartom magam a politikától.

– Ma ugyanúgy keveset szerepel rádióban, televízióban, mint az „átkosban". Miért?

– A médiával baj van. Ennek egyik oka a médiatörvény. Ráadásul nagyon szerencsétlen, hogy a képernyőt a német ízlés foglalta el. A háború után a német közízlés amerikanizálódott leginkább Európában. Ettől maguk a németek is szenvednek. Ezt onnan tudom, hogy tavasszal részt vettem egy európai uniós kulturális konferencián, ahol Herbert Grönemayer, aki a németek egyes számú rock sztárja, arról panaszkodott, ami a mi problémánk. Ma a képernyőkön akkor lehet megjelenni, ha az ember majmot csinál magából, vagy ha kiteregeti a hálószobatitkait, esetleg mulatozik. A rádiók nagyobbik felében is a rosszízlés diktátuma van érvényben. Az, hogy mi, egy páran a mai magyar médiában semmiféle teret nem kapunk, nem olyan nagy baj, hiszen az emberek emlékeznek ránk, megvan a közönségünk. De a jelen helyzet elvágja a közízlés fejlődésének normális útját. Nem jelent meg az az új generáció, mely többet akarna, mint a trendek kiszolgálását, s elég progresszív ahhoz, hogy megújítsa a műfajt pedig Magyarországon sok a tehetség. Az, hogy felszínre hozzák őket, s kiadnak egy-két lemezt, édeskevés az igazi változáshoz és egy igazi pálya.

– Mi a siker titka?

– Erre receptet adni nem lehet. A személyiség ereje sokkal súlyosabban esik latba, mint bárki is gondolná. Az se baj, ha vannak, akik az együtt dolgozásban társak tudnak lenni. A kulcskérdés, hogy kialakul-e hosszan tartó kapcsolat a közönség és az előadó között.

„Születni kell, újra meg újra,
Álmodni azt, ami nem válhat valóra,
És harcolni kell, meghalni és szeretni Még nem elég.
Ég és Föld között repülj velem,
Vezess át az életen,
Napot fess a szürke holdra!
Ég és Föld között repülj velem,
Vezess át az életen,
Vigyél át a túlsó partra, igen!…"


Ki nevet a végén?

Körülbelül harminc lemez – többek között német és francia nyelvű korong is – példázza: meddig jutott az 1946. március 7-én Pélyen születetett Koncz Zsuzsa. A televíziós Ki mit tud?-vetélkedőn föltűnt, az első táncdalfesztiválon ismertté lett művész a magyar zenei életben újdonságot hozott – hangzásban, előadásmódban, énekhangban, stílusban. Mondhatni: a szöveg az erőssége. Üzenetértékűek lemezei a Rohan az idő (1966) kislemeztől és a Volt egyszer egy lány (1968) nagylemeztől kezdve a megzenésített verseken – például Gyerekjátékok, Kertész leszek (1974) – át az Ég és Föld között (1997) és a Ki nevet a végén? (2002) című albumig. Dalszerzői: Bródy János, Szörényi Levente, Tolcsvay László. Szerepelt filmekben – például: Ezek a fiatalok (1967) –, számos koncertet adott és ad. Begyűjtött minden elismerést, ami a rockzene területén a világnak ezen a felén létezik: a szakmai, a népszerűségi és az eladási rekordok mellett például állami kitüntetésként megkapta a Liszt-díjat (1977), az érdemes művész (1989) címet, a Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét (1995) és a Francia Becsületrendet (2001). 

Sztárország

Geszti Péter szövegíró-reklámszakember szerint ma elég, ha beengedi az ember a magánéletébe a médiát és hagyja magát meglesni: sztár lesz. Éppen ezért magas a fogalom inflálódása. Elmondása szerint alig ismer igazán boldog médiaszereplőt – még azok között sem, akik generációs társai vagy népszerű műsorvezetők. Az ő sztárjai az idősebb korosztály képviselői: Darvas Ivánt, Törőcsik Marit, Vitray Tamást említi. Geszti szerint különbséget kell tenni valódi és médiasztár között. Utóbbivá könnyű válni, míg az előbbi állócsillag, aki rossz idő esetén is látható – mondja.

Pásztor Erzsi színésznő már a kifejezést is alig tudja elviselni. Véleménye szerint a mai tehetségekből a főváros, a televízió és a sajtó kreál sztárokat. Fájlalja, hogy aki egyszer bemegy egy műsorba és nyilatkozik valamiről – sztárnak képzeli magát.
– Sztárriporterekről és sztárfodrászokról is hallani, de attól, hogy valaki jó a szakmájában, még nem kellene ezt a lejáratott fogalmat használni rá – véli a színésznő. Azt pedig, hogy egy televíziós csatorna tehetségkutató műsorában fellép valaki és pár hónap múlva könyv jelenik meg róla, ijesztőnek tartja. Dajka Margit, Kiss Manyi, Páger Antal – sorolja végül azokat, akiket nagyra tart. Ők persze nem voltak sztárok, „csak" nagyszerű színészek – mondja.

Lang Györgyi, a Pa-Dö-Dő együttes énekesnője szerint nincsenek sztárok hazánkban. Minden sztárságot pünkösdi királyságnak tart. Az emberek sem állnak pozitívan ehhez a fogalomhoz.
– Majd ha Básti Julit egyik színházi előadása után közönsége fogja lovas kocsin hazáig húzni – és az emberek nem irigykednek rá, hanem azt mondják, megérdemelte –, akkor beszélhetünk majd sztárságról Magyarországon – mondja. Véleménye szerint egy ember vidéken is megteremtheti maga körül az ismertséget. Az énekes-színésznő úgy gondolja: ha Szegeden játszana, ő lenne a város üdvöskéje. Ezt azonban mégsem cserélné el azzal az országos ismertséggel, amivel rendelkezik.

K. G. G. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszaáll a vényfelírás rendje

2006. január elsejétől újra a korábbi gyakorlat szerint írhatnak fel recepteket az orvosok. Tovább olvasom