Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

A diákhitel törlesztőjének megfelezését kezdeményezik

Törvénymódosítást kezdeményez az MSZP frakció ifjúsági munkacsoportja annak érdekében, hogy a diákhitel törlesztőrészletének csak a felét kelljen befizetni.
Ezt jelentette be a Demokratikus Hálózat elnöke Galba-Deák Ádám és Török Zsolt szocialista országgyűlési képviselő csütörtöki tájékoztatójukon. A politikusok szerint ez a lehetőség természetesen egyben a futamidő hosszabbításával járna, azonban így havonta több maradhat az emberek zsebében, ami könnyebbséget jelentene a jelenlegi válság idején.

A Demokratikus Hálózat elnöke és a szocialista politikus szerint egy állami szervezetnek a jelenlegi körülmények között felelősen kell cselekednie, segíteni kell azt, hogy a sok család életében az egyik legnagyobb havi kiadást jelentő diákhitel törlesztője csökkenhessen. Ezért szorgalmazzák, hogy legyen lehetőség a jelenlegi törlesztőrészlet megfelezésére.

Olvasóink írták

  • 13. StatusQuo 2009. február 27. 20:05
    „Kezdet kezdetén tudvalevő volt hogy ez is egy intézményesitett szélhámosság mint más pl:redetiségvizsgálat, zöldkártya, mostmár a lakásokra is,közjegyzőség,....”
  • 12. achilleus 2009. február 26. 17:21
    „11. hozzászólás tűr 2009.02.26. 16:26
    Szó szerint nekem is ez jutott eszembe erről a sztaniolba csomagolt disznóságról.”
  • 11. tűr 2009. február 26. 16:26
    „Eddig nem szóltam hozzá egyik cikkhez sem, de ez a diákhiteles maszlag kinyitotta a bicskát a zsebemben. Aki elhiszi, hogy ha felére csökkentik a havi törlesztőrészletet és kitolják a futamidőt, akkor több marad a hiteltörlesztők zsebében, az vagy nem vett még fel soha semmilyen hitelt, vagy totális vákum van a fejében. A diákhitelen folyamatosan gyűlik fel ügyleti kamat illetve kezelési költség, így az első időszakban, amikor elkezded törleszteni, csak a legminimálisabb részlettel törleszted, amit meghatároznak neked, néhány évig még évről-évre nő a tartozásod és nem csökken! Ez azért van, mert az egy évben felgyűlt kamat nagyobb mint az általad egy évben befizetett törlesztőrészletek összege. Amikor már a tényleges fizetésed után számítják a törlesztőrészletet- ez jó esetben egy magasabb összeg az azt megelőzőeknél- akkor kezd el nagyon-nagyon lassan csökkenni a tartozásod, de még mindig nem annyival, mint amennyit befizetsz, mert a kamat folyamatosan gyűlik rajta.
    Így ha most felére csökkentik a törlesztőrészletet, akkor a benn lévő tartozás szépen dagadni fog és a következő életedben sem éred utol magad. Ez a változtatás hosszútávon csak a Diákhitel Központnak lenne jó, meg az MSZP szerezne magának egy csomó buta szavazót, akik mindent elhisznek, amit a tv-ben mondanak.
    Inkább a kamatcsökkentésen kellene törniük a fejüket a nagyokosoknak, mert ez a hitelkonstrukció kezd rosszabb lenni a Provident hiteleknél is, de sajnos nagyon sokan rákényszerülnek arra, hogy felvegyék.”
  • 10. Celtis 2009. február 26. 16:18
    „Az első két évben a törlesztőrészlet nevetséges (tavaly 3930 Ft volt, az idén 4180 Ft). Utána egy átlag szegedi frissdiplomás 100 000 Ft-os fizetése után kemény 6000 Ft-ot fizet havonta! Ez lenne "a sok család életében az egyik legnagyobb havi kiadás "? Nem inkább az 50-60 ezer forintos rezsi?

    A http://www.diakhitel.hu/hitelkalkulator.php oldalon játszadozva a számokkal érdekes eredményre juthatunk. Ha egy mai frissdilpomás havi 40000 Ft-ot fölvesz tíz fléven keresztül, majd munkába állva a fizetése ötévente az inflációt meghaladó 15%-kal emelkedik, akkor 56 éves korára tudja visszafizetni a diákhitelt! Pesszimista esetben (ez is egy opció a világgazdasági modell alakulására, amit jelen helyzetben megengedhetünk magunknak) már ennél is az jön ki, hogy soha nem fogja visszafizetni a hitel összegét, mert a kamatok éppen kiegyenlítik a törlesztőrészleteket.

    Ha fele annyit fizet, könnyen belátható, hogy a kamatok jóval meghaladják a törlesztőrészleteket, így a hátralék összege évről évre egyre meredekebben emelkedni fog!

    Szóval ha ennek az ifjúsági munkacsoportnak a tagjai ezt most tényleg komolyan gondolták, akkor elmorfondírozhatnának azon, hogy ilyen feltételekkel melyik bank vagy befektető fog hitelt adni a diákoknak?
    (Nyilvánvaló, hogy ezt ők sem gondolták komolyan, csak szerettek volna megjelenni a sajtóban, mert eddig a franc se hallott róluk. Kik ezek?)”
  • 9. mackósajt 2009. február 26. 15:52
    „Ja és ha már a diákokon szeretnének segíteni, akkor inkább a kamatot csökkentsék, és ne a törlesztő részleteket felezzék és a futamidőt tolják ki! Vissza kellene a kamatot állítani még arra a szintre, mint amikor elkezdődött a diák hitelt! Bár a mocsok szocik emelték meg közel duplájára a kamatokat!És most ők verik a nyálukat?”
  • 8. mackósajt 2009. február 26. 15:49
    „Egyetértek veled (részben) Logaritmus! Bár azt hozzá tenném, hogy ezt sajnos nem az egyetemi évek alatt tanulják meg, hanem amikor már dolgoznak!
    Az is fontos, hogy van olyan diák ,aki tényleg azért veszi fel, mert nincs elég szülői támogatás mögötte, de van aki a tivornyáit fedezi belőle!”
  • 7. Logaritmus 2009. február 26. 15:43
    „Ellenzem. Ha már fiatalon is vérévé válik az embereknek, hogy az aláírt szerződés semmit sem ér mert úgyis módosítani lehet, meg felezni a részleteket, stb. akkor semmiféle felelősségtudat nem alakul ki bennük.”
  • 6. mackósajt 2009. február 26. 15:43
    „Hát igen! A baloldali fiatalok! Mint a makóiak drága jó alpolgármestere is, Varga Zoltán is már évek óta koptatja az iskola padot a bölcsészkaron és még mindig nem végzett pedig 2002-ben kezdte tanulmányait! Több év, több diák hitel és több törlesztő részlet!Ezt elsősorban az ilyenféle baloldali diákokért, másodsorban kampányfogásként népszerűsítik az ifjú baloldaliak! Ja és Varga Zoltán és pajtásai is részt vettek a lopott pénzeken, Zuschlag János által szervezett, vagy szponzorált rendezvényeken és táborokban,mint ifjú baloldaliak, FIB-esek, Fibiszesek! Szóval ezek már fiatalon megtanulják a mutyizást!”
  • 5. GER 2009. február 26. 14:49
    „Szerintem nem ártana számolni!
    Ha a törlesztő összege csökken, és a futamidő nő, akkor többet kell visszafizetni, tehát az állambácsi jár jól (megint) úgy, hogy az emberek azt hiszik, segítenek azokon a családokon, akik a diákhitelt törlesztik!
    Ez akár még jó is lehetne, de nem rövidtávon kell gondolkozni, mert annak nem szokott jó vége lenni!
    Egyébként, sem kell, akkora összeget visszafizetni havonta, hogy abba bárki is belerokkanjon!

    "A törlesztési kötelezettség kezdetének évében és az azt követő évben a kötelező törlesztőrészletet a minimálbér alapján határozzuk meg. Az ebben az időszakban fizetendő összeg az előző évben október 31-én érvényes minimálbér 6 százaléka.

    A törlesztés harmadik évétől kezdve a törlesztőrészlet kiszámításának alapja a két évvel azelőtti jövedelem. Aki jövedelemarányosan törleszt, annak 2007-ben a 2005-ös éves jövedelem 6 százalékának 1/12-ed részét kell havonta fizetni." forrás: www.diakhitel.hu”
  • 4. Kraftwerk 2009. február 26. 14:30
    „Az átlag ember hiteljét,hamár a bankok miatt alakult ki a válság,akkor azt is jó lenne megfeleznie a kormánynak,és azokat az embereket is segíteni,mert az ország nem csak diákokból áll........”
  • 3. Mathiasking 2009. február 26. 14:14
    „Jaja! Megcélzott célcsoport: Diákok! A jövő reménységei. Talán ha marad valaki ebben az országban a diploma megszerzését követően.”
  • 2. Kraftwerk 2009. február 26. 14:03
    „Kezdődik az MSZP-s kampányfogás......”
  • 1. Mathiasking 2009. február 26. 13:24
    „Na és ez kinek jó?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

30 000 munkanélkülit termelt a válság - eddig

Mintegy harmincezer ember veszítette el munkahelyét tavaly október óta Magyarországon - írja… Tovább olvasom