Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

A diszkó, egy generáció lázadása

Nosztalgia. Divatban, gondolkodásban, zenében. A legismertebb nosztalgia-lemezlovas ma B. Tóth László. B. Tóth Lászlónak számos követője akadt és akad a mai napig ebben a műfajban.
B. Tóth Lászlónak 1967-ben fogalma sem volt, hogy megalapította az első magyar diszkóklubot
- Hihetetlen volt az a népszerűség, amiben egy diszkós fürödhetett a műfaj meghonosodásának kezdetén – meséli B. Tóth László. – A felnőttek fegyelmezett, gyakran kényszerű hazugságokkal teli világa ellen egy generáció lázadt fel és mutatta meg, milyen a nyílt rajongás.

– Hogyan lehetett ezt elviselni?
– Átéltem, ahogy sokan mások, amint rohannom kellett az utcán, rohantak utánam a lányok. Tudni kell pontosan, hogy van a top, ami után nincs feljebb. Ha feljutsz a csúcsra, az a karrier vége, onnan csak lefelé lehet jönni. A kérdés, hogy mennyit. És szabadesésben, vagy csak ballagva.

– Több mint harminc év után mára mi maradt a rajongásból?
– Érthető módon csitult a dolog az idővel, de változatlanul megismernek, szeretnek. Hallom a boltban, hogy „ott a B. Tóth, éppen olyan a hangja, mint a rádióban". Vagy megismernek a repülőn, ha utazom, vagy az utcán. Egy generáció életének a részévé váltam, és utána még több generáció ismert meg. Érthető, hogy ha nem is a kezdeti intenzitással, de tartozéka vagyok az életüknek. Viszont egyetlen napig sem felejtem el, hogy nem vagyok több náluk. Én olyasmihez értek, ami a reflektorfénnyel jár. Ha ők ezért tisztelnek engem, akkor én viszonttisztelem őket azért, amit ők tudnak. Az esztergályosok, pékek, orvosok. Mert az ő munkájukhoz meg én nem értek.

– A népszerűség óhatatlanul kihat az ember magánéletére is. A rajongás vak, a diszkós akkor is imádnivaló, ha patája nő. Csoda, hogy sikerült olyan társat találni, aki ennyi éven át kitart, hogy egyáltalán van család, gyermek. A rajongók táborából került ki az igazi?
– Nem. Ez egy igazi gyermekkori szerelem volt. Én voltam négyéves, ő meg egy, amikor az ő babakocsijával rohangáltam a téren. Sok évtizede vagyunk együtt, kamaszként volt, hogy eltávolodtunk, de mindig egymásra találtunk. A házasságunknak végül is az a titka, hogy ő elfogadott engem úgy, ahogy vagyok, én meg nem ragaszkodtam ahhoz, hogy eljárjon velem a diszkóba, ha egyszer nem szeret.

– B. Tóth László a jól bevált régi dalokkal zenél ma is. Miért nem „haladtál a korral"?
– Én ebben vagyok hiteles. Azzal foglalkozom, amihez értek. Fogékony vagyok az új zenékre is, de azt hitelesen a fiatalok tudják kiválogatni. Mondok egy példát: egy 28–30 éves DJ – mivel divat a retro – nagy bátran felkonferálja a Boney M-et. De érezni, hogy el sem tudja képzelni, mi az. Nem véletlenül szerepel a műsorom alcímében az, hogy „Vigyázat, hamisítják". Az enyém eredeti. A hitelességét például John Mayal adja, aki velem egyeztetett, és akkor jött Magyarországra, amikor én ráértem és elvállaltam a műsorvezetést. Vagy Freddy Mercury, aki csak nekem volt hajlandó nyilatkozni. Aki hitelesség nélkül vissza akar nyúlni korábbi korokba, azt az első mondata elárulja, érezni, hogy semmi köze hozzá.

– És ma ki hiteles?
– Vannak ma is ilyenek, közöttük jó haverok, mint például a Sterbinszky, akivel dolgozunk is együtt. Legutóbb tavaly, a második félévben készült házibulit jegyeztük közösen, aranylemez lett. Most készül a folytatása. A lényeg az, hogy tudd, mihez nyúlsz, hol tartasz. És légy hiteles.

– Az estjeiden együtt énekeled az előadókkal a dalokat. A dallam minden ívét tudod, hiszen sok százszor lejátszottad már. Az nem fordult meg a fejedben, hogy ne velük, hanem önállóan énekelj? Hogy zenekarod legyen?
– Mindenki azzal foglalkozzon, amihez ért. Én tudtam mindig, hogy mások lemezeiről mit kell kiválasztani, mi az, amit majd a rádiók játszani akarnak, a közönség szeretni fog. Igaz, énekeltem a Poptarisznya lemezen, vagy a Rapülőkkel, de az játék volt. Egy Charlie, egy Szörényi Levente, vagy egy Zorán mellett mit akartam volna én?

– Igaz. Sikerélményből kijutott így is. Az egyetlen szocialista könnyűzenei műsor, a Komjáthy után jött a Poptarisznya. Egy televíziós dokumentumfilmből már kiderült, hogy nemhogy generációs probléma nem volt köztetek, még kölcsönös tisztelet is kialakult.
– Én tisztelem a precíz, dolgos embereket. A precizitást éppenséggel a Komjáthytól tanultam. Harmincöt év után sem lennék képes felkészületlenül bemenni a stúdióba. Ellentétben azokkal, akik jópofáskodnak, jókat röhögnek a rádióban, azt hiszik, istenek és mindent tudnak. Nem elég elvégezni egy egyetemet és rádióssá válni. Ahogy az orvos sem állhat meg a fejlődésben az egyetem után. Ami a rádiózás forradalmasítását illeti, valóban először a Poptarisznyába lehetett betelefonálni, ott volt először játék. Ezt a műfajt is úgy sikerült „honosítani", hogy nem hallhattuk az eredetit, magunknak kellett kitalálni.

– A mai korban számodra mi értékes?
– Rohanó, buta, kapkodó világban élünk, amelyben agresszívek az emberek. Hajtják a pénzt, három mobiltelefon lóg ki a kabátjukból, a világ másodlagos. Számomra éppen ezért a természet, az utazások, a világ az első. A pénzből annyi kell, amennyiből ezt megtehetem és nem több. Imádok vitorlázni. A tenger érték, aki ott jár, megtanulja tisztelni a természetet.

Pió Márta
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Útlezárások Franciaországban

A jövő héten kezdődő tavaszi szünet előtt az egyetemi elfoglalások folytatása mellett a gazdaság… Tovább olvasom