Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

A DK, az LMP és az Együtt-PM lemondásra szólítja fel Sesztákot

Az index információi szerint az Orbán-kormány új fejlesztési minisztere, Seszták Miklós éveken keresztül ügyvédként asszisztált több száz, hamar a cégtemetőbe jutott vállalkozás alapításához. A DK, és az Együtt-PM távozásra szólította fel a minisztert.
Az NFM visszautasítja az Index hírportál Seszták Miklósról szóló állításait

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) visszautasítja az Index hírportál "Seszták Miklóst támadó, nyilvánvalóan lejárató célzatú csütörtöki cikkében foglalt, rosszindulatú állításait" - közölte az NFM csütörtökön.

"A nemzeti fejlesztési tárca megerősítette korábbi közlését: a miniszter május óta szüneteltetett ügyvédi tevékenységével kapcsolatban tiszteletben tartja a jogszabályi és szakmaetikai elvárásokat, így az ügyvédi titokra vonatkozó követelményeket is. A minisztérium csak annyiban kommentálja a hírportál információira hivatkozó pártnyilatkozatokat, hogy a megszólalók sikertelenül próbálnak fogást találni az új kormánytagon" - áll a közleményben.

Az Index a cikkében arról írt, hogy az Orbán-kormány új fejlesztési minisztere évekig volt részese olyan vállalkozások alapításának, amelyek szinte kivétel nélkül cégtemetőkben végezték rövid és kevéssé átlátható működésüket. Orosz és ukrán állampolgárok nevére néhány kisvárdai címre legalább 700 betéti társaságot jegyeztek be. A társaságok cégbíróságokon fellelhető dokumentumaiba szúrópróbaszerűen belepillantva az látszik, hogy az egy kaptafára alapított cégek bejegyzésénél közreműködő jogász rendre Seszták Miklós volt - olvasható a portál cikkében.

LMP: Seszták Miklósnak azonnal távoznia kell posztjáról

Az LMP véleménye szerint már Seszták Miklós miniszteri kinevezése is súlyos hiba volt, a politikusnak most pedig azonnal távoznia kell posztjáról - reagált a nemzeti fejlesztési miniszterről szóló, az Indexen megjelent cikkre Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke.

Az Index csütörtökön írt arról, hogy az Orbán-kormány új fejlesztési minisztere évekig volt részese olyan vállalkozások alapításának, amelyek szinte kivétel nélkül cégtemetőkben végezték rövid és kevéssé átlátható működésüket. Seszták Miklós az ügyvédi titoktartásra hivatkozva nem nyilatkozott a lapnak - áll a cikkben.

Szél Bernadett szavai szerint már kinevezése előtt egyértelművé tették, hogy "az offshore hátterű cégekkel kapcsolatba hozható" Seszták Miklóst alkalmatlannak tartják a posztra. Hangsúlyozzák, hogy a bizottsági meghallgatásán a miniszter azzal védekezett, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el. Az LMP viszont úgy látja, hogy egy politikusnak magasabb elvárásoknak kell megfelelnie, és nemcsak a törvény betűjét, hanem annak szellemét is be kell tartania minden esetben - jelentette ki a képviselő. Az Index által megírt ügy csak egy újabb bizonyítéka annak, hogy Seszták Miklós "a törvények megkerülésében és nem betartásában érte el eddig a legnagyobb sikereit" - tette hozzá.

Az LMP továbbá felszólítja a kormányt, hogy "ne a párt gazdasági hátországának játszótereként használja" a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot - folytatja.

Korábba írtuk:

Az Együtt-PM lemondásra szólítja fel Seszták Miklóst, miután a sajtóban megjelent hírek szerint a nemzeti fejlesztési miniszter korábban jogászként több száz olyan vállalkozás megalapításában vett részt, amelyeket később nagy számban számoltak fel - közölte Szelényi Zsuzsanna, a szövetség elnökségi tagja csütörtökön sajtótájékoztatón.

Azt mondta: szerintük a miniszter erkölcstelen és hiteltelen, az Együtt-PM számára pedig elfogadhatatlan, hogy ilyen ember vezesse azt a tárcát, amelyik ezermilliárdos nagyságrendű uniós források elosztásáért felel.

Az ellenzéki politikus úgy értékelte, hogy azok az ügyletek, amelyeket Seszták Miklós a 2000-es években jogászként hajtott végre, kísértetiesen hasonlítanak azokra a '90-es évekbeliekre, amelyek Kaya Ibrahim és Josip Tot nevéről híresültek el. Jogászok segítségével olyan fantomcégeket alapítanak, amelyek adót és járulékokat nem fizetnek, majd gyorsan bezárnak - jellemezte a helyzetet, rámutatva: ezek a cégek olyan nem uniós állampolgárok tulajdonában állnak, akiket a magyar hatóságok nem tudnak elérni, a vállalkozások viszont sok százmillió forintos kárt okoznak az adófizetőknek.

Szelényi Zsuzsanna felszólította a minisztert, hogy számoljon el a cégek vagyonával, saját érintettségével és felhívta Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy haladéktalanul vizsgálja ki ezeket az ügyeket.

Szelényi Zsuzsanna kérdésre válaszolva tagadta, hogy Bajnai Gordon, az Együtt-PM korábbi vezetője, volt kormányfő korábban offshore céget vezetett, tulajdonolt vagy képviselt volna.

Az Index.hu csütörtökön arról írt, hogy az Orbán-kormány új fejlesztési minisztere évekig volt részese olyan vállalkozások alapításának, amelyek szinte kivétel nélkül cégtemetőkben végezték rövid és kevéssé átlátható működésüket. Seszták Miklós az ügyvédi titoktartásra hivatkozva nem nyilatkozott a lapnak - áll a cikkben.

Korábban írtuk:

A Demokratikus Koalíció (DK) felszólítja Seszták Miklós fejlesztési minisztert, hogy azonnal távozzon a kormányból.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a felszólítás okáról szólva elmondta: az Orbán-kormány új fejlesztési minisztere az index.hu információi szerint évekig volt részese olyan vállalkozások alapításának, amelyek aztán szinte kivétel nélkül cégtemetőkben végezték rövid és nem igazán átlátható működésüket.

Kifizetetlen közterheik, törvénytelen és követhetetlen tevékenységük miatt a cégbíróság azóta gyakorlatilag az összes céget felszámoltatta - idézett a csütörtöki cikkből a szóvivő.

Gréczy Zsolt kijelentette: a DK "felszólítja Seszták Miklóst, hogy mint kamuminiszter azonnal távozzon a kormányból".

Korábban írtuk:

Az Index szerint orosz és ukrán állampolgárok nevére, kisvárdai címekre legalább 700 betéti társaságot jegyeztek be, ezeknél pedig a jogászi szerepet rendre Seszták látta el.

A nyíregyházi bíróság iratai szerint Seszták 2001 és 2003 között volt igazán aktív. Mindegyik cég hasonló módon alapult. Orosz vagy ukrán állampolgárokból lett egy beltag és egy kültag, és már sínen is volt a történet. Seszták feladata a társasági szerződés elkészítése, az ellenjegyzés és a jogi képviselet ellátása volt. Gyakran utazhatott Ukrajnába is, hogy aláírassa az okiratokat - írja az Index.

Az akkori segítője, Kovács Erzsébet 2005-ben nyilatkozott a Népszabadságnak, akkor azt mondta, hogy szerinte MLM-rendszerű, direkt értékesítéssel foglakozó kereskedelmi hálózat működtetéséhez kellettek.

2005-től viszont sorra számolták fel a kisvárdai cégeket,legtöbbször a mérlegek leadásának vagy a köztartozások befizetésének elmulasztása miatt szüntették meg ezeket, de volt, ahova felszámolót is kirendeltek.

Az Index kérdéseire Seszták nem kívánt válaszolni, helyette a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium válaszolt a nevében:

Seszták Miklós az országgyűlési képviselőkre érvényes összeférhetetlenségi szabályok szerint 2014. május 1-je óta szünetelteti ügyvédi tevékenységét. A tárcavezető minden esetben maradéktalanul tiszteletben tartja a korábbi feladataival összefüggő jogszabályi és szakmaetikai elvárásokat, így az ügyvédi titokra vonatkozó követelményeket is. E határozott következetességgel képviselt gyakorlatból akkor sem enged, ha a rugalmasabb hozzáállás pillanatnyi személyes érdekek, a politikai imázs építésének szempontjai szerint rövid távon célszerűbbnek tűnhetne. Mivel a megkeresést csak szabályszegés árán lehetne megválaszolni, a tárcának a jelzett kérdésekben nem áll módjában tájékoztatást adnia."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rogán: az infokommunikációs szektor a gazdaság motorja

Az infokommunikációs szektor a gazdaság motorja, az ágazatnak a bruttó GDP-n belüli részaránya 11-12 százalékos, és a következő években további növekedésére lehet számítani. Tovább olvasom