Délmagyar logó

2018. 01. 24. szerda - Timót -3°C | 4°C Még több cikk.

A farkas és a hét kecskegida

Élt egyszer egy kecske mama, akinek volt hét kis gidája. Egy napon így szólt a gyermekeihez:
- Kedveseim, kimegyek az erdőre élelemért. Ne nyissatok ajtót senkinek, mert ha a farkast beeresztitek, felfal valamennyiőtöket. Érdes hangjáról és fekete mancsáról ráismertek majd.
- Ne aggódj anyácska, ígérjük nem nyitjuk ki az ajtót - válaszolták a kisgidák.

Miközben a kecskegidák búcsúzkodtak, a farkas lesben állt egy közeli bokorban. Hamarosan megjelent a kecskék házánál. Kopogtatott az ajtón, majd így szólt:
- Drága gyermekeim, anyácskátok vagyok. Hazaértem, eresszetek be! A kisgidák így feleltek:
- a mi édesanyánknak nem ilyen érdes a hangja! Te a farkas vagy! nem nyitunk ajtót.

A farkas fogta magát, és vásárolt egy darab krétát. Megette, hogy a hangja lágyabb legyen, és visszament a házhoz. Kopogott az ajtón, majd így szólt:
- Drága gyermekeim! Engedjétek be anyácskátokat!

Ám a legidősebb testvér észrevette a farkas fekete mancsát az ajtó alatt, és azt mondta:
- A mi édesanyánknak nem fekete a lába. Te a farkas vagy!

A farkas felkerekedett, szerzett egy kevés lisztet és beszórta vele a lábát, hogy szép fehér legyen. Aztán visszament a kis házhoz és ismét bekopogott az ajtón.
- Gyermekeim, édesanyátok jött meg. Nyissatok ajtót.

A hét kisgida így válaszolt:
- Mutasd a lábad!

A farkas vigyorogva nyomta az ajtóréshez fehér lábát.
- Édesanyánk az! A mi igazi édesanyánk! - örvendezte a kecskegidák, s nyomban kinyitották az ajtót.
- Hrm! Haarmm! Hrm! - rontott be a farkas.
- Segítség! Segítség! - kiabálták a kisgidák, és kétségbeesetten próbáltak elrejtőzni a farkas elől.

Az egyik az asztal alatt, a másik az ágy alatt, a harmadik a kemencében, a negyedik a konyhában, az ötödik a szennyes kosárban, a hatodik a szekrényben, a hetedik pedig az órában talált menedéket.

A farkas felkutatta és fel is falta mindegyiket, csak a legkisebbiket nem találta sehol; éppen azt, aki az órába bújt.
- Hmm, finom kis pecsenye lesz! - gondolta, s már az óra körül szaglászott. A kisgida remegett a félelemtől. Ám akkor váratlanul megszólalt az óra? egy, kettő, három, - ütötte.
- Oh! Ideje lepihennem! Amúgy is teljesen jóllaktam - mondta a farkas, s azzal kiment a házból.

Nem sokkal ezután megérkezett kecskemama. Szegény! Micsoda látvány fogadta. Az ajtó tárva nyitva, az asztal és a székek felborogatva, az edények összetörve, a lepedők, a takarók a földön szanaszét hányva.
Kecske mama egyre csak a gyerekeit kereste, de nem találta őket.
- Jaj! Jaajj! Csak nem történt valami bajuk?! Mi lesz most velem?! - siránkozott.

Egyenként szólongatta kicsinyeit, de egy sem válaszolt. Amikor a legkisebbiket szólította, egy félénk hangott hallott:
- Itt vagyok, anyácskám! - azzal a legkisebb gida kiugrott az órából, egyenesen édesanyja karjába.
- Jaj, úgy féltem! - mondta síró hangon, még mindig remegve, majd rendre elmesélte a történteket.

A kecske mama és a legkisebb gida elindult, hogy megkeresse a farkast. Hamarosan rá is találtak. Kinn aludt a mezőn, egy terebélyes fa árnyékában. Amikor már megközelítették, látták, hogy hatalmas bendője csak úgy mozgott és kavargott.
- Élnek az én drága gyermekeim - gondolta a kecske mama, és azon nyomban megkérte legkisebbik gyermekét, hogy tüstént hozzon tűt, ollót és cérnát.

Az ollóval egykettőre felmetszette a farkas hasát. Egy, kettő, három, négy, öt, hat kisgida ugrott ki boldogan belőle. Mind makkegészségesek voltak. A farkas ugyanis annyira sietett, hogy egészben falta fel őket.
De boldogok is voltak, mikor végre a nagy sötétség után édesanyjukat ölelték át újra.
- Bocsáss meg, anyácska, nem lett volna szabad kinyitnunk az ajtót - mondták sorba valamennyien.

Kisvártatva így szólt a kecske mama:
- Meg kell leckéztetnünk a farkast, gyermekeim! Menjetek s gyűjtsetek követ.

A hét kisgida egy nagy halom követ hozott és telerakták vele a farkas gyomrát. Aztán a kecske mama összevarrta a farkas hasát. Amikor a farkas már ébredezni kezdett, valamennyien egy fa mögé rejtőztek, s onnan lesték, mi fog történni.

A farkas rettenetes szomjasan ébredt. Nagy nehezen feltápászkodott, és a tó partjára vonszolta magát.
- Mi zörög az én drága kis bendőmben? Túl sokat ettem volna? - kérdezte magától.

Csak nagy nehézségek árán jutott el a parthoz. De amint a víz fölé hajolt, hogy igyék, a kövek előrerántották, s a farkas a vízbe pottyant.
- Segítség! Segítséééééég! - kiabált a farkas torkaszakadtából.

Ám a kövek egy szemvillanás alatt a víz fenekére rántották, s odaveszett.
- Elpusztult a farkas! Elpusztult a farkas! Oda az ellenség! - énekelte most már felszabadultan a hét kisgida, s örömükben a mezőn táncra perdültek.
- Ó, a mi édesanyánk okosabb, mint a farkas. Túljárt az eszén. Soha többet nem szegjük meg az ígéretünket - mondták a kisgidák, s azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nemzetközi folklórfesztivál

Magyarország és Szlovákia területén tíz helyszínen zajlik a kilencedik Nógrádi Nemzetközi… Tovább olvasom