Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 18°C Még több cikk.

A festőművész utolsó útja

Lobogó ősz hajával, elmaradhatatlan pipájával hozzátartozott a lüktető Belvároshoz, az itt élők mindennapi életéhez. Tóvári Tóth István győrinek született, minden csábítás ellenére a Rába-parti városban maradt.
Koszorúk: Családtagjai, tanítványai és ismerősei mellett a megye és a város vezetői is elkísérték Tóvári Tóth Istvánt utolsó útjára. Rudnay Gyula, Tóvári Tóth István egykori mestere
Kedden délután a nádorvárosi köztemetőben helyezték örök nyugalomra a művészt. Kedden még az idő is tűnődött: essen vagy hétágra süssön a nap. Talán nem véletlen, hogy délután napsütés fürdette a temető fejfáit és sírhantjait, átmelegítve azt a sírt is, amely a régi bejárathoz közel feketén tátongott. Akik eljöttek, talán nem is hitték, hogy a mestert, Tóvári Tóth István festőművészt kísérik utolsó útjára.

Az életet szolgálta

Galavits József belvárosi plébános szavait követően Balogh József polgármester a sírnál búcsúzott a mindörökké magát győrinek valló Pro Urbe- és Munkácsy-díjas Tóvári Tóth Istvántól, aki itt végezte elemi, polgári és középiskoláit. A vagongyárban tisztviselőként dolgozott, s ugyanitt a gyár művészeti szabadiskoláját vezette vagy harminc évig.
„ Nagy utat járt be, s nem tudni, ennek az útnak melyik fele, az emberi vagy a művészi volt a nehezebb. Nagy történelmi változások tanújaként sok mindent megélt, de bölcsességével, derűs szemléletével túlélte a nehéz időszakokat." A város első embere búcsúztatójában elismerően szólt a mester művészi hitvallásáról, Tóvári Tóth István dinamikus tájképeiről, friss csendéleteiről és újszerű, megrendítő színeiről, erős karakterű figuráiról.

Tehetség és alázat

Tehetségéről csak egyetlen jellemző momentum a sok közül, amikor 1930-ban Rudnay Gyula osztályába jelentkezett, s a tanár úr korábban készült tanulmányokat kért tőle. Rudnay a bevitt kép láttán szabódva, de megjegyezte, nem hiszi, hogy a portrét Tóvári festette.

Megtalálta örök Párizsát

A győri alkotó soha nem tartozott az üzletelők és az alkudozók táborába, számára a művészet szentséget jelentett. Mindig kereste az ihletettség állapotát, ezért aztán voltak kis tanulmányútjai, előkészítő útjai, ahol vázlatokat gyűjtött. Tegnap délután az aranyló napsütésben mindennél hosszabb út várta. Odaát, de csak azért, hogy az angyaloknak fessen. A képeit itt hagyta nekünk, hogy örökké emlékezzünk a világfestőre, aki megtalálta örök Párizsát.

„ Úgy jött ide az akadémiára, mint egy kész művész. Itt van minden a zsebben. Kérem, nyugodtan bemehet oda, a felsőévesek termébe, festhet, dolgozhat."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Még nincs gabonaár

Végre aratnak a megyében, az őszi árpa felével végeztek, s talán a hét végén a búza betakarítását is… Tovább olvasom