Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

A Fidesz

a szavazókkal fogna össze

A Fidesz az MDF szavazóival, helyi képviselőjelöltjeivel kíván összefogni az országgyűlési választások második fordulójának győzelme, a kormányváltás érdekében – jelentette be Deutsch-Für Tamás sajtótájékoztatóján. A Fidesz kommunikációs vezetője a párt elnökségi ülése után elmondta: sajnálattal vették tudomásul, hogy az MDF vezetése nem kíván együttműködni a Fidesszel. Elmondta: a kitűzött cél, a kormányváltás érdekében a Fidesz felveszi a kapcsolatot a még versenyben lévő 110 egyéni választókerületben az MDF szavazóival és képviselőjelöltjeivel, és megpróbálnak együttműködést kialakítani velük.

Az MDF elnökhelyettese szerint nem az MDF felelős azért, ha a Fidesz elveszti a választást. Hock Zoltán erről tegnap beszélt az MTI-nek. „Egy olyan zsákutcába nem szeretnénk belemenni, ami most már arról szól, hogy szinte csak az MDF a felelős azért, ha a Fidesz elveszti a választásokat” – mondta. Hozzáfűzte: az MDF nem szeretné ezt a szerepet felvállalni, hiszen bejutott a parlamentbe, tehát a pártra leadott szavazatok nem vesztek el.
Hock Zoltán elmondta azt is: csütörtökön ismét tárgyalnak jelöltjeikkel annak érdekében, hogy közösen alakítsanak ki álláspontot az esetleges visszaléptetésekkel kapcsolatban. (mti)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagyhét a telepen

Kanyargós út vezet a telepre. Az út szélén nincs virág, mi több, hihetné az ember, hogy az a… Tovább olvasom