Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

A Fidesz csak egy átfogó adóreformmal tudna azonosulni

Aggasztónak tartja a Fidesz Gyurcsány Ferenc kijelentését arról, hogy el kell indítani a reformpolitika második hullámát. Szerintük ez azt jelzi ugyanis, hogy nem tanult az elmúlt évek "reform ámokfutásából".
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy egy pontban tudna Fidesz azonosulni a reformlépéssel: ha olyan adóreform születne, ami nagyarányú adócsökkentést jelent az országnak. Gyurcsány Ferenc ugyanakkor azt mondta: éppen ez az, amire a jelenlegi helyzetben nem lát lehetőséget.

A miniszterelnöknek először azt kellene végiggondolnia, milyen károkat okozott az országnak azzal, hogy társadalmi támogatás és felhatalmazás nélkül fogott bele a reformokba - reagált kérdésre válaszolva Varga Mihály a miniszterelnök szerdai bejelentéseire. Ugyancsak ennek kapcsán beszélt arról is, hogy valóban láttak a plafontörvényben olyan rejtett lehetőséget, amellyel a szocialisták ki akarják venni az adócsökkentés lehetőségét a következő kormány kezéből, és részben ezért is szavaztak végül nemmel az előterjesztésre. A Fidesz szerint Magyarországnak olyan lépéssorozatra van szüksége, ami az adócsökkentés, kiadáscsökkentés eszközeit tartalmazza. Nem szeretnénk, ha Magyarország tartósan a legmagasabb adóteherrel rendelkező ország lenne - tette hozzá az ellenzéki politikus.

Varga Mihály eredetileg a 2009-es költségvetés keddi elfogadásával kapcsolatban hívott össze sajtótájékoztatót. Ennek kapcsán azt mondta, hogy szerintük a jövő évi költségvetéssel mindenki rosszul jár, nincsenek nyertesei. A legnagyobb ellenzéki pártnál úgy vélik: a kormány éppen azokon spórol, akik nem tehetnek arról, hogy félrekezelte a válságot - azaz a nyugdíjasokon, orvosokon, tanárokon illetve a kis- és közepes vállalkozásokon. A Fidesz szerint tovább zajlik a szemfényvesztés is ezzel párhuzamosan, mert az állami vezetők díjazásának csökkentését ugyanakkor nem támogatja a kormány.

A kormány megszorító lépései odavezetnek, hogy 2009-ben sokkal rosszabb kilátásokkal rendelkezik Magyarország, mint a szomszéd országok, ráadásul a válságra is folyamatosan rossz, az európai tendenciákkal ellentétes válaszokat adnak - mondta Varga Mihály. A politikus az SZDSZ támogatására utalva elmondta még: nincs kétségük afelől, hogy a zárószavazáson is megkapja a szükséges támogatást a jövő évi büdzsé tervezete, mert "az operett ellenzék tegnap visszasomfordált a kormány egy szem pártja mögé".

Olvasóink írták

  • 4. vadlab 2008. november 28. 19:41
    „Viktor vezírék nem szavazták meg anno a 13. havi nyugdíjakat.
    Most meg a kormány ellen kardoskodnak.
    Hogy is van ez?
    Mindegy hogy mi is az, de az MSZP ellen kell fordulni, nehogy végre egyetértés legyen!
    Pont ezért áll ilyen carul az ország! Amikor szavazni kellett az egészségügyről akkor kivonult a FIDESZ, bezzeg telipofával ellene ugatott mindegyik. Jó, lehet hogy igazuk volt, de nem igy kellene csinálni.
    Ez nem politizálás hanem uszítás!”
  • 3. Gazficko 2008. november 27. 21:53
    „Katt ide: http://118899.myminicity.com”
  • 2. Luckatosh 2008. november 26. 22:32
    „Jomongyaja fidesz, szuntessek meg az adozast!”
  • 1. Logaritmus 2008. november 26. 19:52
    „"Aggasztónak tartja a Fidesz Gyurcsány Ferenc kijelentését arról, hogy el kell indítani a reformpolitika második hullámát"

    Azon csodálkoznék, ha egyszer a Fidesz valamit nem tartana tragikusnak, aggasztónak, példa nélkülinek, sokkolónak. :D Ezek a fideszesek olyanok, mint a pánikbeteg-depressziós kamasz sztárok.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeméttel teli ház gyulladt ki Pomázon

Órák óta oltanak több település tűzoltói a Pest megyei Pomázon egy lakóépületet. A házban több méter… Tovább olvasom