Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

A Fidesz közleménye

a munkanélküliségről

Gazdaságpolitikai fordulatot, a munkát támogató gazdasági rendszert sürget a Fidesz annak kapcsán, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint tavaly éves átlagban 7,5 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta, ami 0,3 százalékpontos növekedést jelent az előző évhez képest – olvasható Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője közleményében.

Állítólagos Schmidt-híváslista: komoly vizsgálat

Nagyon szigorú, komoly vizsgálatot helyezett kilátásba Kondorosi Ferenc igazságügyi államtitkár hétfőn abban az ügyben, hogy felkerülhetett-e, s ha igen, milyen módon Schmidt Mária, a Terror Háza múzeum főigazgatónőjének állítólagos híváslistája a kurucinfo internetes portálra.

Az éhségsztrájk vége

Befejezte a 150 órája tartó éhségsztrájkot Pécsi Ágnes, a Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola tanára és a hozzá csatlakozó kollégái, szimpatizánsai hétfőn Budapesten. A kereskedelmi szakközépiskolában, amely éppen idén 150 éves, mintegy 150 tanár és szimpatizánsaik 150 órán keresztül éhségsztrájkkal tiltakoztak az iskola tervezett bezárása miatt.

Új eljárás Farkas ügyében

Új eljárást rendelt el Farkas Péter birkózó olimpiai bajnok kábítószerügyében a Fővárosi Bíróság hétfőn. A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) korábban első fokon bizonyítottság hiányában felmentette Farkas Pétert a jelentős mennyiségű kábítószerrel való visszaélés vádja alól. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ön volt már jótékonysági rendezvényen?

Tovább olvasom