Délmagyar logó

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 12°C | 24°C

A Fidesz szerint 100 millióba kerül a kormányátalakítás

A kisebbségi kormány megalakulása összesen körülbelül 100 millió forintos plusz terhet ró az adófizetőkre - jelentette ki szedán a legnagyobb ellenzéki párt helyettes szóvivője a párt saját számításaira hivatkozva.
Cser-Palkovics András elmondta: számításaik szerint a menesztett kormánytagok végkielégítése 20 millió forint, a három új kormányzati tisztség 40 millió forint, az ezekkel járó dologi és személyi kiadások pedig újabb 40 millió forintot tesznek ki, így összesen 100 millió forintba kerül az adófizetőknek a kormányzati szerkezet átalakítása.

Olvasóink írták

  • 13. miracle 2008. május 08. 22:57
    „Kap? Akkor a kormánynak miért kéne ingyen működnie?
    Népszavazás eredménye, ismered: egyél tehénszart, 100 millió légy nem tévedhet. A többségi akarat önmagában garancia arra, hogy jó a döntés, igaz?
    Dehát, kérdezzük csak meg mindenben az okos népet, mert az mindenhez ért. Ez ám a demokrácia csúcsa. Még több népszavazást! Egyből minden ingyen lesz, senkinek nem kell dolgoznia, meg mindig jó idő lesz és eltöröljük Trianont! De jó lesz! Úgy 2 hétig.”
  • 12. kovár 2008. május 08. 21:58
    „De.. Úgy tudom kap. Meg az MSZP is, meg az MDF is, meg a KDNP is /nem igazán értem miért/, meg az SZDSZ is, és talán még a MIÉP is. A többi párt tudtommal nem nem kap semmi anyagi támogatást az államtól! A "vizitdíjat" szerintem fizesd továbbra is, /nem az elnevezés a lényeg/ senki nem fog rád haragudni érte.
    A népszavazás pedig szerintem csak a magadfajta antiliberális-antidemokratának látszó egyéneknek fájó pont. Igazad van, a demagóg dumák tényleg nem kellenének...”
  • 11. miracle 2008. május 08. 20:32
    „A fidesz, az gondolom ingyen működik. Párttámogatást sem kap az adófizetők pénzéből, ingyen hirdet, jelenik meg a médiában, ingyen kampányol, mert a pénzt lottón nyerték (és nem fizették be vizitdíj pótlásra). Cser-Palkovics András is ingyen dolgozik, mert hát kell valaki addig is, amíg a Szijjas pihen, hogy nyomassa heyette a demagóg dumát.”
  • 10. matriné 2008. május 08. 15:05
    „Szerintem ez száz milla a kezdet a károkozásban. Lessze ez még több is, ha nem oszlatják fel a parlamentet a közeljövöben! Az ország vezetéshez, a nem értés már bebizonyosodott az elmúlt hat évben!
    Viszont a lakósság kifosztásában, tönkretételében jeles eredményt értek el! Amint olvani lehet a tolvajok és e szekértólóik visitanak is, hogy ég a házuk és a jólétük is fenyegetve van a felelősségrevonás kérdésével.”
  • 9. balazs_88 2008. május 07. 23:28
    „Azért örülök hogy még vannak normális gondolkodású emberek :)”
  • 8. Iaoa 2008. május 07. 23:03
    „Nem unalmas már? A Fidesz már 6 éve, megállás nélkül mint egy debil gyerek ugyanazt ismételgeti, miszerint hinnye de jó volna ha ők vezérelnék az országot. Nekik tuti, visszafizetnék a Fidesz 2 milliárd Ft-os adósságát és megint lehetne Vitya a Vezír. De ez mitől is jó NEKÜNK, POLGÁROKNAK?”
  • 7. anna 2008. május 07. 22:59
    „Az a megmondók dolga, hogy ilyen lényeges dolgokat közhírré tegyenek! Jól teszik, innen szép veszteni, a Fidesz 1994-ben is le tudta előnyét dolgozni. És ha nem mi van akkor? Már magyarázkodnak a Für-sereg meg a csőcselék miatt, lesz ez még rosszabb is.”
  • 6. balazs_88 2008. május 07. 21:54
    „Pindúr te ki a fene vagy hogy megmondod ki hol mitcsinálhat?
    Jaj nekem a FIDESZ ne prédikáljon, a népszavazással elszartak 100 kormányváltás árát.”
  • 5. miracle 2008. május 07. 19:12
    „pindúr
    Mi van kisfiam, szólásszabadság fidesz módra? Izelítő a jövőből? Szeretnétek, mi?”
  • 4. hévalaki 2008. május 07. 18:52
    „Mi a fene !Már a fórumot is kisajátították ? @ ...
    Vagy helyfoglalás van ?---- a mindenit...
    --# pindúr,te óriási beképzelt vagy#
    ----na, nehogy már te mond meg,mikor hova, mit csináljak----
    NEM”
  • 3. pindúr 2008. május 07. 18:32
    „Miracle!
    Amennyiben mszp-s vagy ne is írj be ide ez nem nektek van fönntartva.
    És ha akarsz-e három dologért fizetni szerintem fizess mindenki helyett aki IGEN-nel szavazott.Utolsó mondatom,hogy köszönettel tartozol az IGEN-nel szavazóknak.”
  • 2. hévalaki 2008. május 07. 18:32
    „@...és mennyi a Fidesz adóssága ?...@
    ---miből fizeti vissza,mikor ?----ha-ha...ezért akar sürgősen trónra ülni !
    # közelebb a tűzhöz, hogy jobban melegedjen #”
  • 1. miracle 2008. május 07. 17:56
    „És a népszavazás mennyibe került kedves uram? Úgy saccolom kb 50 kormányátalakítás kijönne belőle. Mellesleg kb 64 ezer Ft-ba került, hogy a tisztelt fidesz ezt a gumicsontot szétterítse a hírügynökségek között és jó pár millióba, hogy ilyesmikért egy embert alkalmazzanak ún. helyettes-szóvivőként.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fehér por a borítékban

Összesen csaknem tucatnyi fővárosi szocialista és szabad demokrata pártiroda kapott szerdán fehér… Tovább olvasom