Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

A Fidesz szerint a szocik csúnyán átverik az embereket

A Fidesz szerint a távfűtés kapcsán a szocialisták csúnyán átverik az embereket, mert bár az áfa-csökkentés 17 milliárd forintot hagy az embereknél, a fűtéskompenzációra szánt pénzt azonban 55 milliárddal csökkentik.
László Tamás országgyűlési képviselő keddi közleményében úgy fogalmaz: Bajnai és a szocialisták csúnyán átverik az embereket; amit egyik kezükkel adnak, azt a másikkal többszörösen visszaveszik.

Kitér arra is: több mint egy év kellett ahhoz, hogy a szocialisták végre felsorakozzanak a Fidesz kezdeményezése mögé, és így 5 százalékra csökkenhessen a távhő áfája. Több tízezer forint felesleges kiadástól kímélhették volna meg a családokat, ha előbb lépnek - fejti ki a fideszes politikus.

Horváth Csaba szocialista főpolgármester-helyettes kedden jelentette be: levélben tájékoztatja a 240 ezer távfűtéses lakásban élőt arról, hogy jövőre egy átlagos lakás fűtése 89 ezer forinttal kerül kevesebbe 2008-hoz képest.

Olvasóink írták

  • 16. sőndör 2009. november 18. 11:30
    „szegény FIDESZ, még csak most esett le ?”
  • 15. ancash 2009. november 18. 11:13
    „30 EVESEN RAJOTTEM: TOK MINDEGY KI VAN KORMANYON, NEKED UGYIS XAR LESZ... HA ELNI AKARSZ: KOCC KULFOLDRE!!”
  • 14. achilleus 2009. november 18. 10:39
    „12. hozzászólás egyszegedi 2009.11.18. 04:50
    (És persze messze kicsúsznak /mármint a kiskeresetűek/ az "adómentes" sávból.)
    13. hozzászólás bo 2009.11.18. 09:11
    Azért nem mindegy, hogy pártpénzből, vagy kormánypénzből megy-e.
    (Végső forrás persze az adófizető.) Amúgy nem vagyok meggyőződve a brossúra-agitprop hatékonyságáról. Nyilván senki semmit nem tudott meríteni például a több témában összeállított 4-5 füzetből álló "válságkalauzból" sem.. Jó kis megbízási díjak, semmi más.)”
  • 13. bo 2009. november 18. 09:11
    „3- achilleus. Nem vagyok benne biztos. A minap a postaládám tele volt dobálva fityeszes propagandával, ami a nyomtatás minőségéből és a terjedelméből gondolva nem öt forint volt!”
  • 12. egyszegedi 2009. november 18. 04:50
    „Jozicsenko, valamit félreértesz. A szúperbruttósítással a munkaadó ugyan annyi adót és járulékot fog fizetni, mint eddig. A munkavállaló csak a levont szj-át és járulékot fogja úgyan úgy fizetni, mint eddig, azzal a különbséggel, hogy így a személyi jövedelemadó alapja magasabb lesz. Ugyanakkor csökkent az szja %-a is és növekedett a legkisebb szja % sávhatára. Valószínűleg ezzel a kis keresetűek járnak rosszabbul, mert az alap növekedése nagyobb, mint a % csökkenése, így azoktól több lesz az adólevonás, mint 2009-ben. Egyébként már az idén is a családi pótlék adóalap növelése miatt is több szj-át vonnak le pár száz Ft-tal.”
  • 11. achilleus 2009. november 17. 20:25
    „Ezek magukat is átverik? Itt egy ütős írás:
    Balogh Gábor: Hasonlóságok
    2009-11-17 19:21 kádkőmottim.hu

    Herman Van Rompuy belga kormányfő és Bajnai Gordon keddi közös sajtótájékoztatója alkalmával a magyar miniszterelnök elmondta: szerinte a két ország gazdasági helyzete nagyon hasonló. Nos, a két ország adatait összehasonlítva nem kell közgazdász professzornak lennünk ahhoz, hogy arra jussunk: kormányfőnk valami nagyon ütős anyagot szedhetett be ma délután.

    Nos, csak ízelítőül néhány számadat: A belga GDP növekedése tavaly 1,1%-os volt, míg a miénk ennek kb. a fele - s idén minden bizonnyal legalább 6%-os csökkenés várható. A belga államháztartás hiánya tavaly a nemzeti össztermék 1,2%-a volt, míg a magyar büdzsén tátongó lyuk elérte a GDP 4,2%-át. S, ha már itt tartunk: a flamandok és vallonok teljes nemzeti összterméke a múlt évben 330 millárd eurót tett ki. Ugyanez alatt az idő alatt a Pannon Puma 95 milliárdot tudott kiizzadni - vagyis jóval kevesebb, mint az egyharmadát.

    S mindebből, mennyi jutott egy főre? Nos, Belgium minden egyes lakosára 29 ezer euró, míg nálunk alig valamivel több, mint 10 ezer. Talán csak a munkanélküliségi rátánk mutat némi hasonlóságot (6.9% ott, és 7,8% itt), de minden mértékadó elemző azt jósolja, hogy hamarosan köröket verünk a belgákra e téren is, és idén elérjük a 10%-ot. Nos, Bajnai azt bírta mondani, hogy ezzel az országgal mutat Magyarország gazdasága sok hasonlóságot. Ami azt illeti, ha nagyon keresünk, azért egy rokon vonást találhatunk: mindkét ország miniszterelnöke hamarosan távozik posztjáról.

    Rompuy úr az Unió elnöki székébe, Brüsszelbe - Bajnai meg a Gyorskocsi utcába. Végül is, hasonló karrier nem? Öt év Brüsszelben, vagy huszonöt a zárkában, nem ugyanaz? Dehogynem: pont olyan hasonló, mint a belga, meg a magyar életnívó... "”
  • 10. jozicsenko 2009. november 17. 20:15
    „szuperbruttó = felemelik a fizetésedet 32%-kal, de annyi adót tesznek rád, hogy pont ugyanott leszel: a munkavállalód költségeit majd TE fizeted

    szép és okos ötlet egy művelt, ny-i országban, de az északbalkáni közt-ban ez szivás lesz a munkavállalónak: ha eddig 100 Bruttó volt valakinek a fizetése, mi kényszeríti a munkaadót majd, hogy 130-ról szóljon a szerződés? (=hisz annyi költségbe kerül a főnökének!)

    semmi: a terheket az mszp átteszi a munkaadóról teljesen a munkavállalóra (jó benne, hogy minden látszani fog)

    de rossz, hogy nincs garancia a fenti betartására: szimplán az adófizetőket szivatja (megint) az mszp...

    ksözönöm minden elvtársnak, hogy megint hülyét csinál abból a szerencsétlen másfél millió <moderálva>, aki itthon adózik...”
  • 9. achilleus 2009. november 17. 19:48
    „8. hozzászólás igazságkereső 2009.11.17. 19:25
    Különben hogyan jönne ki a bruttó 200 ezres átlag?”
  • 8. igazságkereső 2009. november 17. 19:25
    „Nekem személy szerint az egészben az az aggályom,hogy állandóan csak az árak emelkedéséről szólnak a hírek.Egészen bizonyos, hogy ebben már elértük az EU átlagát, sőt annál többet is,ahogy az osztrák árképzéseket ismerem! De kérdezem: mikor esik már szó az európai bérekről,mert nálunk Magyarországon már mindenkit csak minimálbéren, vagy annál picivel magasabb bérrel óhajtanak alkalmazni, miközben az állami pénzekből 100 milliók csak úgy eltűnnek. Nem tűnt még fel senkinek sem, hogy Dr.Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter még soha nem nyilatkozott és soha nem intézkedett ez ügyben, hogy a megfelelő törvények megszülessenek, hogy az "államilag engedélyezett"sikkasztások végre megszűnjenek??!!”
  • 7. achilleus 2009. november 17. 19:19
    „Havi 200 bruttó fixszel, az ember könnyen viccel.
    (Az MSZP is).
    - Na mi lesz? Hol van a többi hozzászóló?? ;-)”
  • 6. achilleus 2009. november 17. 18:30
    „"Másfél havi pénzzel több a borítékban" (olvasom a pénzérmén)
    Saját számaik szerint: 166 500 / 140 990 = 1,1809
    /bár nincs sok értelme/ de még a 2009-eshez viszonyítva is csak: 166 500 / 127 115 = 1,309
    Azaz a másfél havitól (1,5) így is jócskán messze van.
    Mindez persze bruttó 205 000 Ft-os fizu esetén. (alacsonyabb jövedelmek felé az arány romlik!)”
  • 5. achilleus 2009. november 17. 18:16
    „Még azért nem ástam el túl mélyre, így aztán tudok belőle idézni: Nagyon tetszett, hogy havi bruttó átlaggal (205 000Ft) számolva havonta 13 875Ft-tal több marad meg az adó levonása után, mint 2009-ben. Csakhogy ennek a rendszernek (a szuperbruttósítás után) kevésbé járnak jól az ennél kevesebbet keresők, márpedig szép-szép ez az átlagfizetés, csak a hozzászólók többsége irreálisnak tartja. Márpedig, ha a fizetés ettől lényegesebben elmarad, elmarad bizony az adómegtakarítás is.
    Van persze távhő (többi gázos, egyéb fűtésű - úgy látszik, nem érdekes)
    Közbiztonság (főleg a jogalkotás területén, érdekes módon ezt már sokkal korábban is rendezhették volna, pl. a 20 ezer forintos szabálysértési határt meg ilyesmiket) A közbiztonság magáért beszél.
    Törlesztőrészletek szabályozása (hahahahaha),
    Egy kis Bottka. (ez a rész a valóságtól valamelyest kevésbé elrugaszkodottabb)
    Hátul Krízisalap-felhívás (újabban már a villanyszámlát nem fizetők kisegítésére használják, csak úgy mondom.)”
  • 4. achilleus 2009. november 17. 17:57
    „No már itt is van (jelenleg) jobbra a "tesszük, amit tenni kell" szövegű reklám.
    A ma reggel a postaládában talált - ugyanilyen tartalmú - már szelektív hulladékként végezte, legalább ennyi haszon legyen már belőle.”
  • 3. achilleus 2009. november 17. 17:53
    „2. hozzászólás bo 2009.11.17. 17:45
    De legalább olcsón csinálják :>-)))”
  • 2. bo 2009. november 17. 17:45
    „Azért a fityesznek sem kell a szomszédba menni egy kis hazudozásért!:-))”
  • 1. achilleus 2009. november 17. 15:41
    „"Horváth Csaba szocialista főpolgármester-helyettes kedden jelentette be: levélben tájékoztatja a 240 ezer távfűtéses lakásban élőt arról, hogy jövőre egy átlagos lakás fűtése 89 ezer forinttal kerül kevesebbe 2008-hoz képest."

    240 000 x ~100 Ft= ~24 millió postaköltség (boríték, levélpapír)
    Mert a szegény választópolgár olyan hülye, hogy másképp talán észre sem venné,
    vagy mire észreveszi, már késő,
    vagy nem tudná eldönteni kinek köszönheti.
    És miért 2008? (úgy jobban fest)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghalt egy bántalmazott férfi Felsőzsolcán

Meghalt egy férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcán, miután egy ismerőse bántalmazta; a… Tovább olvasom