Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

A Fidesz szerint az OVB ismét politikai döntést hozott

A Fidesz szerint az Országos Választási Bizottság (OVB) ismét bebizonyította, hogy döntéseit politikai érdekek diktálják - áll az ellenzéki párt közleményében.
A testület szerdai ülésén felülbírálta és megváltoztatta a Fővárosi Választási Bizottság hétfői határozatát, amely elutasította Csécsei Béla SZDSZ-es VIII. kerületi polgármester kifogását saját önkormányzata ellen. A polgármester azt nehezményezte, hogy a vezetése alatt álló helyi testület a március 9-i népszavazásról szóló tájékoztató hirdetményeket adott ki - olvasható az ellenzéki párt közleményében.

Az OVB szerint a helyi önkormányzat törvényt sértett, amikor a népszavazáson való részvételre buzdított. A Legfelsőbb Bíróság korábbi határozata azonban egyértelműen kimondja, az önkormányzatok fölött az OVB-nek nincs döntési hatásköre, nem illetékes ilyen esetekben, mert a közigazgatási szervek nem tartoznak a választási-eljárás törvény hatálya alá - olvasható a Fidesz közleményében.

A józsefvárosi polgármester kifogása szerint a tájékoztatás azért nem jó, mert ,,van olyan párt, mely a népszavazásról való távolmaradásra biztat. Így azáltal, hogy az önkormányzata részvételre buzdít, sérti a népszavazási kampányban résztvevő pártok esélyegyenlőségét"- olvasható a kifogásban. A Fővárosi Választási Bizottság hétfőn elutasította a polgármester kifogását hatáskör hiányában, megállapítva azt, hogy a kifogás nem megalapozott. Ezt a döntést bírálta felül szerdán az OVB.

Olvasóink írták

  • 4. Trutymó Emília 2008. március 06. 20:45
    „Az elvtársnő soha nem hazudtolja meg magát.
    Ha egy szemernyi tisztesség volna a fajtájukban még az utcára sem mennének ki.”
  • 3. tomikam 2008. március 06. 19:45
    „igen igen igen ! mit csodálkoztok diktatúrában csak igy megy!!!!!”
  • 2. SSSSSSSSS 2008. március 06. 16:20
    „Ez az egész nevetséges ami ott fen történik. Külföldön csiálná ezt meg valaki.”
  • 1. Feri 2008. március 06. 16:10
    „Az OVB már bizonyított. Bizonyítottan elhúzta a választást másfél évvel. Ez a testület egyenesen nevetséges!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pisztollyal raboltak ki egy boltot Székesfehérváron

Pisztollyal raboltak ki egy éjjel-nappal nyitva tartó élelmiszerüzletet Székesfehérváron csütörtök… Tovább olvasom