Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 21°C | 35°C Még több cikk.

A Fidesz támogatná, hogy polgármester ne lehessen honatya

A Fidesz frakcióvezetője szerint a kormánypárti képviselőcsoportban "messze többségben" van az az álláspont, hogy az önkormányzati tisztséget viselők ne lehessenek országgyűlési képviselők is egyben. Hódmezővásárhely polgármestere 2014-ben szeretné befejezni városvezetői munkáját; mint mondta, "lehet, hogy a parlamentit is", de ezt még nem döntötte el.
Lázár János hétfői budapesti sajtótájékoztatóján ugyanakkor hozzátette, hogy az összeférhetetlenségről szóló vitát még nem folytatták le a frakcióban.

A politikus azt mondta, ha ezzel kapcsolatban ma megkérdezik tőle, vajon mi lesz a kétharmados törvényekben, akkor azt válaszolja: szerinte az, hogy polgármester nem lehet parlamenti képviselő.

A frakcióvezető rámutatott azonban arra, hogy az összeférhetetlenségi szabályok megváltoztatása megnyitja az önkormányzatok törvényhozásban való részvételének kérdését.

Hozzátette, nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az emberek letették a voksukat a választásokon a polgármesteri posztot betöltő képviselőjelöltek mellett.

Hódmezővásárhely polgármestereként szólt arról is: azt tartja egészségesnek, ha három ciklus után valaki más átveszi a stafétabotot. "Kész vagyok a befejezésre" - mondta, hozzáfűzve, hogy rendkívüli helyzet esetén a város érdekében mérlegelné, mit lépjen, de alaphelyzetben 2014-ben a polgármesteri munkát szeretné befejezni. "Lehet, hogy a parlamentit is, ezt egyelőre nem döntöttem el" - közölte.

A hétfői Magyar Nemzet Gulyás Gergely fideszes politikus kijelentése alapján azt írta, hamarosan kezdeményezik az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény módosítását, így 2014-től összeférhetetlenné válhat a polgármesteri és a parlamenti képviselői tisztség.

Olvasóink írták

  • 7. papsajt 2011. március 21. 23:08
    „tudjuk 2014től.

    addig maradhatnak a megélhetési politikusok.

    persze ők mehetnek majd kor-engedményes nyugdíjba!”
  • 6. ketrin72 2011. március 21. 19:07
    „Mi tekintettel vagyunk a személyiségi jogokra, elutasítjuk a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja! Ön a(z)”
  • 5. maci52 2011. március 21. 18:47
    „2014-re már nem lesz magyarország,héber lesz a hivatalos nyelv,fellendül a kipa export,sertést csak állatkertben látunk,elvhű politikusaink sorba állnak a bőrklinika előtt metélésre.”
  • 4. cyt 2011. március 21. 16:54
    „Nagyon sokunkban -- pártpolitikai színezettől függetlenül -- él az a határozott vélemény, hogy Polgármester ne lehessen Országgyűlési képvisleő. Sőt, minden fizetéssel együttjáró választott köztisztviselői vagy közalkalmazotti funkció kizárhassa azt, hogy az illetőnek még egy hasonló funkciója lehessen. Egy fenékkel csak egy lovat lehet megülni -- egy napi 8 órás munkát egy ember lelkiismeretesen csak napi 8 órában tud ellátni. Vannak feladatok, amikhez kevesebb idő is elég, de bizonyos vezetői beosztásoknál, országos szintű ügyek lelkiismeretes végzésénél elképzelhetetlennek tartom azt, hogy egy ember két ilyen feladatot is képes ellátni ugyanolyan eredményességgel és hatékonysággal, mintha csak az egyiket csinálmá teljes munkaidőben.”
  • 3. szatyi 2011. március 21. 16:00
    „Rájött, hogy -a történtek után- esélye sem lenne újra a polgármesteri címre!”
  • 2. deszkás 2011. március 21. 15:54
    „A támogatná szó mit is jelent.”
  • 1. kekeczke 2011. március 21. 15:18
    „és biztosan van aki ezt el is hiszi ?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eddig 900 ezren küldték vissza a kérdőívet

Eddig körülbelül 900 ezren küldték vissza a nemzeti konzultációs testület kérdőívét; a… Tovább olvasom