Délmagyar logó

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 20°C

A Fidesz támogatottsága négyszer nagyobb, mint az MSZP-é

A Fidesz–KDNP pártszövetség társadalmi támogatottsága továbbra is hatalmas, mintegy négyszerese az MSZP-ének a Századvég júliusi közvélemény-kutatása szerint.
A két kormánypárt tavaszi választásokon elért kétharmados parlamenti többséget biztosító népszerűsége nyár közepére sem olvadt el.

A kormányzati erőt adó pártszövetség jelentős társadalmi támogatottsága a választások óta eltelt mintegy három hónap alatt alapjaiban nem változott. A kétharmados parlamenti többséget biztosító lakossági szimpátia a Fidesz–KDNP vonatkozásában április óta folyamatosan kimutatható. Júliusban mind az összes megkérdezett, mind a biztos szavazó pártválasztók csoportjában a kormánypártok támogatottsága közel négyszerese az ellenzék vezető erejét adó MSZP támogatottságának. Amíg júliusban az összes megkérdezett majd fele (46 százalék) szavazna a Fideszre, addig a szocialista pártot a válaszadók 12, a Jobbikot 8, az LMP-t pedig 6 százaléka támogatja.

A Fidesz–KDNP fölénye a biztos szavazó pártválasztók esetében is jól látható. A kormánypártokra ezen a bázison a megkérdezettek 64 százaléka voksolna, szemben a parlamenti ellenzéket alkotó MSZP-re adott 16, a Jobbikra adott 10, és az LMP-re adott 8 százaléknyi szavazati aránnyal. A választásokon való országos részvételi szándék továbbra is magas, egy esetleges parlamenti választáson a megkérdezettek több mint hattizede (61 százalék) biztosan részt venne – áll a Századvég közleményében.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. FLEXSNAKE 2010. július 27. 14:21
    „hát...loga, léni most mit tegyünk? hm? mit lehet tenni? valami ötlet?...”
  • 22. MathiasRex 2010. július 27. 13:58
    „Korrupcióhoz vezetett a bűnöző miniszterelnök, kormánytisztviselő, országgyűlési képviselő, polgármester, vállalati vezető? Tisztelet a kevés kivételnek.”
  • 21. arvisura 2010. július 27. 12:42
    „Új időknek, új dalai.
    "Tessék, el lehet menni, itt lehet bennünket kérem szépen hagyni...."
    Ezek Gyurcsány Ferenc örök évényű szavai.
    Már nem tetszenek ?
    Bajnai azt mondta az ingatlanadóval kapcsolatban: adja el a házát, aki nem bírja fizetni.
    Most ilyen aranyköpések után, ki az az agyalágyult aki nem hiszi el, hogy a Fidesz támogatottsága négyszeres az MSZP-hez képest?”
  • 20. koszone 2010. július 27. 12:06
    „Komcsik konec !!!!!!!!!!!!!!!
    Fáj,de hát mit tegyünk, davaj !”
  • 19. Léni 2010. július 27. 11:05
    „KG 1947! Tudod mikor lesz itt irtózatos félelem, ha Orbániában beindulnak az orbáni
    reformok, ha életbelépnek a futólépésben megszavazott demokráciaellenes törvények
    /amik miatt sok ember lesz teljesen kiszolgáltatva/, amikor már nem lehet semmit
    visszacsinálni a hatalom új felállása miatt, na az EZT KÖVETŐ VÁLASZTÁSON!
    Az Orbán által annyira megbecsült emberektől most még a népszavazás lehetőségét is
    elveszik, mert tudja Orbán /Ő ne tudná?/ hogy lehet megakasztani egy kormány működését.
    Tehát mi marad? a megismételt " fülkeforradalom" ellenkező előjellel négy évenként!”
  • 18. barkzso 2010. július 27. 10:34
    „:)))
    Kukába kerültek a szocik, és ott is maradnak míg meg nem semmisülnek mint az szdsz és az mdf :)))”
  • 17. KG1947 2010. július 27. 10:33
    „Tetszik ez az elkeseredett védekezés a tények ellen.
    Hiába mondja minden közvéleménykutató ugyanazt, hogy a Fidesz nagy fölénnyel továbbra is vezet.

    De: "A Századvég mondja", meg
    "Ki hisz ilyen statisztikáknak..mind félelembe születik..."

    Irtózatos félelem lehet O.V. csapatának állandó támadói között,
    ha ennyire hangosak!”
  • 16. mj52, 2010. július 27. 10:22
    „8-Örvájn- Azért tavasz óta történt egynéhány, a közvéleményt befolyásoló esemény amit nem kéne figyelmen kivül hagyni.”
  • 15. mazsolaszolo 2010. július 27. 10:11
    „Négyszer nulla az nulla.”
  • 14. Larsson 2010. július 27. 09:45
    „Négy éve is fityisz győzelmet jósoltak, mégis sima bukás lett belőle, általában jobbra tévednek a közvélemény kutatók... Egyébként is mire mennek az 1-2000 ember véleményével???”
  • 13. qrumpli 2010. július 27. 09:01
    „Mit ne mongyak!
    Az újságiok ugy hazudnak mint az eltartóik!
    hajrá fidesz.hajrá magyarország!”
  • 12. Logaritmus 2010. július 27. 08:25
    „Barkzso, orulok az oromodnek, de ha a fidesz nepszerusege rajtad mulna, csak az anyukad szavazna a partra.”
  • 11. flexsnake 2010. július 27. 07:35
    „kirakták az asztalra hogy kié a nagyobb....”
  • 10. barkzso 2010. július 26. 22:03
    „Rínak itt a komcsik (mármint ez a maroknyi gyurcsányista aki maradt még), elvtársak nektek koniec :))))))”
  • 9. szegedix 2010. július 26. 21:57
    „Koppanás lesz sajnos, nem kicsi.”
  • 8. Örvájn 2010. július 26. 21:15
    „Ha emlékeim nem csalnak tavasszal urnák elé járultak sokan (nem volt kötelező, aspiráns is akadt bőven), mégis a fenti közvélemény kutatás eredményéhez hasonló lett a végkifejlett. Talán akkor is csaltak? Megkockáztatom! Szonda Ipsos is hasonló eredményt produkál a közel jövőben. A nép bölcs vezérével érvelni meglehetősen szerencsétlen dolog, hiszen R Mátyás kék cédulás választással, orosz támogatással, építgette a Falansztert. Az ő kis -koncentrációs táborokkal tarkított-, fényes szelős gyarmatáért rossz lelkiismeret nem a kormánypártokat kell, hogy terhelje. Akit meg érint a rossz lelkiismeret, no az félhetne . . . .”
  • 7. történész 2010. július 26. 19:37
    „15 ezer évvel ezelőtt egy dörgő hang a balga ősembernek: Én az isten vagyok imádjatok azóta a népesség egy része hisz.
    ki az aki elhiszi ma egy nem független világban egy intézmény nyilatkozatát. Nem vitatom én ezt csak átéltem a rákosi korban is mikor azt mondta egy kijelölt szervezet: Matyi nagyon népszerű...és a nép tapsolt neki húszon kilométeres gyaloglás után ,-mert akkor nem volt busz, szállítás,- ott kellett lenni Mezőhegyesen annak akit kijelöltek!!
    Ki hisz ilyen statisztikáknak..mind félelembe születik...”
  • 6. deszkás 2010. július 26. 18:58
    „És ez csoda?”
  • 5. Léni 2010. július 26. 17:50
    „Nem hiszem el! Mer a közvéleménykutató intézet /bármelyik/ olyat mondani ami
    Orbánnak nem tetszik? A mai politikai helyzetben nem is csodálkozok ezen.”
  • 4. skynet 2010. július 26. 17:04
    „Fentebb,a mai fizetett hirdetésünket olvashatták!!!!!”
23 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szabad a pálinkafőzés augusztustól

Az Országgyűlés megszavazta a múlt héten - a nyári szünet előtti utolsó ülésnapján - a jövedéki… Tovább olvasom