Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

A Fidesznek kampányol a sárbogárdi plébános

Választási útmutatóval látja el katolikus híveit Mészáros János sárbogárdi plébános. A zűrzavaros kampányidőszakban tájékoztatni hivatott dokumentum gyakorlatilag felsorolja, mit tettek le az asztalra az eddig bal- illetve jobboldali kormányok.
A két baloldali kormány mellett 25 negatív példa áll, míg az Orbán-kormány időszakát 29 pozitív példa fémjelzi, ráadásul a Fidesz-kabinethez kötik a 13. havi nyugdíj bevezetését, a sorkatonaság eltörlését, és a Sulinet program bevezetését. A sárbogárdi plébános szerint ő nem kampányolt nyíltan, hiszen egyik politikai párt támogatására sem szólított fel, csupán a jó és rossz bibliai párhuzamát alkalmazza.

Mészáros azt mondta: akadhat olyan is, aki az írásból azt a következtetést vonja le, hogy a jelenlegi kormánypártokra kell szavaznia. A plébános egyébként elismerte: noha a szórólap elkészítésében aktív szerepet vállalt, a kormányzati eredményeket és kudarcokat nem ő sorolta fel, hanem a helyi jobboldali önkormányzati képviselők.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az utolsó soproni kalaposmester

Egy eltűnőben levő szakma, a kalaposmesterség feltehetőleg utolsó művelője Horváth Péter. A… Tovább olvasom