Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 12°C Még több cikk.

A foglalkoztatási mérleg pozitív

A megszűnő munkahelyek helyébe újak jönnek létre Szegeden, igaz, más területeken, más szakmákban. A nyertes továbbra is az élelmiszer-feldolgozás, valamint a szolgáltatás.
Szegeden lapunk számításai szerint 2003-ban mintegy 1000-1200 új munkahely jött létre, miközben közel 650 szűnt meg, a mérleg tehát pozitív. Közülük 200 körüli azon álláshelyek száma, amelyek új beruházások, meglévő cégek tevékenységének bővülése következtében születtek, a többi ezer a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ munkahelyteremtő támogatásainak köszönhető.

Szegeden befejezéséhez közeledik a SOLE Hungária Rt. tavaly elkezdett, 1,5 milliárd forintos beruházása, amelynek keretében új üzemcsarnokot, raktárt, árudepót és kamionparkolót építettek a Budapesti úton. Az épület áll, már csak a gépek telepítése van hátra – tájékoztatott Nagygyörgy Éva kommunikációs igazgató. A bezárt pásztói üzemből Szegedre került a poharas termékek gyártása, ennek, valamint az új beruházásnak köszönhetően 2003 folyamán már 50 dolgozót vettek föl a gyártásba és annak kiszolgálására, az elkövetkező időkben újabb 20-30 ember munkába állásával számolnak. A lehetőséget folyamatosan hirdetik a napi sajtóban.

A Pick Szeged Rt.-nél az első félévben bővítették a húskészítmény raktárt és üzemet, azon a területen újabb 50 szegedinek tudtak munkát adni. Ezzel együtt azonban a húsipari nagyvállalat, Szeged meghatározó cégének összlétszáma nem változott – szervezeti átalakítás is történt ugyanis –, de a meglévő közel 2130-2150-es létszámot tartják, az iparág átmeneti válsága miatt óriási erőfeszítésekkel.

Tartja magát év elején elhangzott ígéreteihez a Szilánk Rt. Az üvegipari vállalat október végén fejezi be a költözést a Teréz és a Cserzy Mihály utcából a Szeko Ipari Parkba. A korábbi 200-as létszámhoz képest máris csaknem százzal többen dolgoznak a Szilánknál – közölte Sipos Aurél marketing-kommunikációs vezető –, s terveik szerint a közeljövőben újabb 50 szegedinek nyújthatnak biztos jövedelmet. A Szeko Ipari Parkban október utolsó napjaiban nyílik meg az új lakossági ügyfélszolgálat, a nagykereskedelmi értékesítés pedig már egy ideje ott történik. Szegeden szintén 2003 első felében egy új német pékség is termelni kezdett, mintegy 50 fős létszámmal.

Emellett bővítik létszámukat a kis- és középvállalkozások is, az általuk újonnan felvettek száma azonban kevésbé mérhető. Mint ahogy az sem jelent valódi támpontot, hogy a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ munkahelyteremtő támogatásai valójában hány új munkahelyet hoznak létre, hogy azokkal korábbi üres munkahelyeket töltenek-e be, avagy bővítésről van szó. Vladiszavlyev András, a megyei munkaügyi központ vezetője azt mondta el, hogy Szegeden 2003-ban eddig közel ezer álláshely kapott támogatást: közülük mintegy 900-at aktív eszközök segítségével töltöttek be, tíz munkáltató pedig központi munkahelyteremtő támogatásban részesült 91 munkahely ellenében.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Porceláncsodák

Október 19-ig látható a győri Városi Képtárban az a Zsolnay-kerámiákat bemutató tárlat, amelyet… Tovább olvasom