Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 15°C Még több cikk.

A fürdők nagy része megnyitja nyári részeit május elsején

A Magyar Fürdőszövetséghez tartozó 106 egész évben működő fürdő 70 százaléka nyitja meg nyári részlegeit május elsején - mondta Vancsura Miklós ügyvezető elnök csütörtökön az MTI-nek.
Lesznek olyan fürdők is, amelyek először csak május 5-6-án lesznek képesek vendégeket fogadni strandrészeiken, egyes helyeken a nyitást késleltetheti a hideg, illetve csapadékos időjárás.

Vancsura Miklós szerint a strandszezont, de általában a turizmust is kedvezőtlenül érintheti, hogy az idén sokkal kevesebb hosszú, négynapos hétvége lesz.

A fürdők tavalyi árbevételével kapcsolatban a szövetség elnöke elmondta, hogy az előzetes számítások alapján mintegy 50 milliárdos nettó árbevételre számítanak, ami 2 százalékos forgalomnövekedést jelentene 2011-hez képest. Végleges adatokkal június elején tudnak csak szolgálni, mivel jelenleg zárják le mérlegeiket a fürdők.

A Széchenyi-kártya forgalom tavaly kisebb volt ugyan, mint a korábbi években az üdülési csekk-forgalom, de 2011-ről 2012-re dinamikusan nőtt az ebből származó bevétel, és a kártya tagvállalatainak száma is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tíz év börtönt kapott első fokon az élettársát Szentendrén megfojtó férfi

Tíz év börtönbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön, első fokon azt a… Tovább olvasom