Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

A Gárda és a romák is demonstráltak Szikszón

Rendbontás nélkül ért véget a Magyar Gárda szikszói gyűlése, ahol csaknem 800 ellentüntető (A Roma Polgárjogi Alapítvány felhívására) gyűlt össze.
A Magyar Gárda Gárda azért szervezett "vonulást" Szikszón, mert véleményük szerint nőtt a cigánybűnözés a településen. A Roma Polgárjogi Mozgalom válaszul a településre hívta a környékbeli romákat. Borsodból, valamint a szomszédos megyékből, sőt a fővárosból is érkeztek romák a demonstrációra.

A gárdisták koradélután érkeztek a városba, és azonnal a rendezvény helyszínére, a főtérre vonultak. Előzőleg Kolompár Orbán az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke és Lakatos Attila Borsod-Abaúj-Zemplén megye cigány vajdája nyugalomra szólította fel a tüntető romákat, akik szintén a főtér közelében gyülekeztek. A gárdistákat és az ellentüntetőket rendőrkordon választotta el egymástól.

A Magyar Gárda főkapitánya, Lósa István köszöntő beszédében úgy fogalmazott: "Borsodban sok települést a terror ural. A Magyar Gárda egy éves fennállása óta bizonyította létjogosultságát. Nem cigányellenesek, a gond az, hogy primitív cigányvezetők hergelik ellenük a kisebbséget."

A Magyar Gárda gyűlését az ellentüntetők a rendőri sorfal mögül hallgatták végig, kisebb bekiabálásoktól eltekeintve nyugodt hangulatban. A kedélyeket időnként Lakatos Attila, a Borsod-megyei cigányvajda csitította. A rendezvényt követően rendőri biztosítás mellett hagyták el a gárdisták a borsodi települést, rendbontás, összecsapás nem volt.

Olvasóink írták

40 hozzászólás
12
  • 40. TRN-nek 2008. július 21. 14:15
    „Alapvetően a cinikus, gúnyos stílusoddal van a baj (már ha egyátalán a tiéd). De vegyük sorra a tartalmi kérdéseket is:

    1.) Igazad van, attól hogy veri valaki a mellét még nem magyarabb.
    2.) Magyarnak (bármely nemzet fiának) születni nem csupán földrajzi kategória. Nálam bölcsebb ember írta egyszer, magyarnak lenni annyi, mint vállalni a magyar sorsot. Gondolkozz el ezen.
    3.) A nemzeti jelképek túlzott használata lehet, hogy irritál, de akkor ne utazz pl. az USÁ-ba, mert rosszul leszel.
    4.) Igaz.
    5.) Azért, mert külső hasonlóságot és néhány analógiát látsz a buzik és az árpádsávosok között, attól még a céljaik alapvetően különböznek.
    6.) A divat kérdése aligha képezheti vita tárgyát. Úgy érzékelem azonban, hogy téged mindkét alapjaiban vagy nyomaiban magyar viselet zavar.
    7.) Szerinted a zsidóknak hányszor fizettünk már jóvátételt a holokausztért és mit kaptunk mi Trianonért? Jajj a legyőzötteknek, de a veszteség azért fájhat? A zsidók nemzeti emlékünnepei hány ezer évvel ezelőtti fájdalmas eseményeket idéznek? Szerintem, te még nem jártál Erdélyben.
    8.) A zenei ízlés kérdése is vitatható, de azt azért elismerheted, hogy a hazai rock zenének van egy meghatározó vonulata, ami stílusában, hangszerelésében is magyar. Ha meg nem értessz a zenéhez, akkor a dalszövegeket hallgasd meg. Ez egy több évtizedes tradíció, amelynek politikai üzenete is volt/van. A legújabb importált zenei irányzatoktól pedig mit vársz? Szerintem semmit, csak provokálni akarsz.
    9.) "Maradnak az igazak és jók
    A tiszták és a békességesek.
    Erdők, hegyek, tavak és emberek.
    Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!" Wass A.
    10.) Szerintem nem vagy tisztában a nyelvromlás mértékével egyre sekélyesedik, uniformizálódik a beszélt alapszókészlet. Tehát alapvetően nem az idegen vagy jövevényszavakkal van a baj, hanem, hogy olvad az asszimiláló közeg.
    11.) Tavesz baxtalo!

    Választ nem várok, mivel a 20.) hozzászólást sem te írtad, tehát nincsenek önálló gondolataid.”
  • 39. fáradtgőz 2008. július 21. 09:55
    „Néhány kigyúrt cigány fényképe a barikád.hu oldalon. Nézzék meg ezeket a képeket! Ezek az éhezők, elesettek. Jobb érzésű ember átmegy az utca túloldalára, ha ilyenek jönnek vele szemben. Higgyenek a szemüknek!!!”
  • 38. lenkfemur 2008. július 21. 08:55
    „A helybeliek egyébként tudósítónkat arról tájékoztatták, hogy nem ismerik a megjelent cigányokat, azok nem szikszóiak, sőt, egyesek szerint nem is a környékről valók, hanem valahonnan távolabbról szállították oda őket tüntetni. A cigány demonstrálók a rendezvény során többször "nácik, nácik!" rigmusokat kiabáltak.
    Murányi Levente beszédében arra utalt, hogy a mai magyar politikában mindenkinek ára van. "Nekünk nincs árunk, nem adjuk el magunkat!" - üzent az országgyűlési pártoknak a radikális párt alelnöke. Dósa István főkapitány szerint a Gárda él és élni fog, ezt a mozgalmat nem lehet elpusztítani.
    ld. részletesebben: Barikád.hu”
  • 37. epiktetos 2008. július 21. 08:26
    „Torontóban lakosainak száma - a hivatalos városi honlap szerint - 2,6 millió fő. Az újvilág és Európa történelme egészen más.”
  • 36. lenkfemur 2008. július 21. 08:00
    „TRN írta www.cloneshit.hu 2008.07.20 20:32
    "4. Aki veri a mellét, hogy mennyire magyar, az, khm.., hogy is mondjam... gyanús. Mint mondjuk egy férfi aki győzködi a haverjait, hogy ő mennyire ,,férfi"."

    Seggfej, ha egy buzi bárban találnád magad, és minden buzi meg akarna ..., akkor te is azt bizonygatnád, hogy férfi vagy. Na így vagyunk a magyarsággal, meg Magyarországgal mi.”
  • 35. camberford 2008. július 21. 00:54
    „Kepzeljetek el egy olyan varosban eltek mint Toronto ahol negy millio kinai 4 millio indiai 3millio pakisztani 2 millio zsido el eggyutt es beke van .En azt gondolom az a bajotok hogy nem lattok ki a godorbol az irigyseg es egymas becsmerlese a szegenyseg es a sotetseg velejaroja . Ha nem szeretsz ott elkell onnan jonni Ja hogy ez problemas nem lesz olcso sor meg derekig ero hulyeseg
    de latni fogod a vilag masrol szol nem a bena idiota orszagokrol
    Mar hatvan eve egy kiserlet feher egerei vagytok csak nem veszitek eszre hogy csak egy eletetek van es azt is ilyen marhasagokra fecserelitek toketlen idiotak MINDENKI SZULETIK VALAHOLde a sorsod magad dirigalod”
  • 34. magyar gárda bekaphatja :D 2008. július 21. 00:39
    „...ahogy a nevem is mondja.”
  • 33. Szittya 2008. július 21. 00:39
    „Oszt´ miért járt volna le TRN ideje? :D

    Amúgy jók ezek a nagy, elmés, zsigeri beröfögések mindenféle tartalom és indokolás nélkül. "TRN ideje lejárt, TRN buzi, TRN antimagyar, stb." Ezek aztán az érvek! :)”
  • 32. nem jó bácsik 2008. július 20. 23:29
    „Nagyon csípi az MSZP szemét a Magyar Gárda!”
  • 31. szkíta 2008. július 20. 23:28
    „trn a ti időtök már lejárt”
  • 30. Még jobb bácsi 2008. július 20. 23:25
    „A magyarnak hívott gárdisták miért vonulnak fel mint a melegek? Ki ad pénzt arra hogy demonstráljanak?!”
  • 29. Jo bacsi 2008. július 20. 22:47
    „A ciganyok mi a francert demonstraltak???
    es honnan vettek a penzt az utikoltsegre?? ki adott nekik segelyt ra?? csomo kerdes”
  • 28. Lacas 2008. július 20. 22:19
    „Kedves 27.

    "Elveszett" hozzászólásokról irt véleményemmel a 18. hozzászóló hozzászólását kommentáltam”
  • 27. SP 2008. július 20. 21:58
    „T. 26. hozzászólás Lacas 2008.07.20 21:50
    Cikk-keresés helyére, ha beírod annak a cikknek a pontos nevét, amiben úgy véled, hogy elveszett a hozzászólásod, majd a cikket igy megnézve talán mégis megtalálod a keresett véleményt.”
  • 26. Lacas 2008. július 20. 21:50
    „Természetesen a baloldalhoz közel álló Délmagyar fórumba is beirkálnak szintén magyarellenes egyének akik gyanúsan mindig a jól begyakorolt és ma már megszokott szövegeket irják próbálva elhitetni a még mindig naiv réteggel a hülyeségüket.
    Az egyes vélemények eltüntetése a hozzászólásokról pedig magáért beszél.
    Délmagyart csak a városban történő nem politikához köthető történések miatt olvasok(csak neten).A baloldal szája ize szerint irt politikai és hozzá köthető cikkeket hiteltelensége miatt nem”
  • 25. TRN jól írta amit írt 2008. július 20. 21:42
    „A 20as hozzászólásban TRN jól írta amit írt, igaza van és jellemző hogy a vele egyet nem értő 22es és 24es hozzászóló nem tudja cáfolni a leírt véleményt, helyette a jól ismert gyáva eszközzel támadnak vissza: alaptalan vádakkal bélyegzik meg.”
  • 24. epiktetos 2008. július 20. 21:34
    „A "TRN írta" nicknéven található hozzászólás ismerős, nem először másolják be szóról-szóra. Az ilyen stílusú hozzászólásokat primitív provokációnak tartom.”
  • 23. falusi 2008. július 20. 21:25
    „Csak nem soron kívüli segélyt kaptak, hogy ennyien voltak a kisebbségiek. Mert nem munkáért tüntettek az biztos.”
  • 22. trainman 2008. július 20. 21:21
    „TRN!Elöször arra gondoltam,hogy tételesen cáfolom meg írásodat,de rájöttem,semmi értelme,mert te egy homofób és magyarfób vagy!Sajnállak!Az írásod magáért beszél!Aki tud olvasni,az érti!”
  • 21. dodó 2008. július 20. 21:20
    „"A OCÖ elnöke úgy fogalmazott: a hazai cigányság a társadalmi béke megteremtésében érdekelt...
    Kolompár Orbán a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: ,,az a beteg politikai ámokfutás, amit a Jobbik a gárda ürügyén művel az országban, az azonos az 1944-es eszmével..."/Magyar Nemzet/

    Mikor veri már valaki pofán ezt a mocskos hazudozó, magyargyűlölő köztörvényes bűnöző (11milliós lopás, természetesen a nyomozás áll mert cigányvezető) elnököt, akivel a nemzet dicsőségére az igen "tisztelt" sólyom a Sándor palotában parolázik és koccintgat!
    Egyébként jól figyelhetett a kisegítő iskolában amelynek hat osztályát is elvégezte tizenhat éves korára, hogy még történelemből is leckét ad nekünk!”
40 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új KRESZ szabályok jöhetnek szeptembertől

Az egyik, hogy a rendőr mérlegelés nélkül elveheti a forgalmi engedélyt, ha nincs rendszám a kocsin.… Tovább olvasom