Délmagyar logó

2018. 05. 23. szerda - Dezső 17°C | 27°C Még több cikk.

A gazdasági bizottság támogatta a PSZÁF integrálását a jegybankba

A zárószavazásra addig nem kerül sor, amíg az Európai Központi Bank (EKB) nem mond véleményt az összevonásról.
A parlament gazdasági és informatikai bizottsága hétfői ülésén 21 kormánypárti szavazattal, az MSZP 4 képviselőjének ellenszavazatával általános vitára bocsátotta a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítását, amely szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) integrálódik a jegybankba.

Rogán Antal, a bizottság elnöke elmondta, hogy a zárószavazásra addig nem kerül sor, amíg az Európai Központi Bank (EKB) nem mond véleményt az összevonásról. A tiltakozásra kevés az esély, mivel a bank mai elnöke, még olasz jegybankelnökként maga hozta létre ott a fúziót - tette hozzá az elnök.

Kovács Tibor (MSZP) alelnök azt kifogásolta, hogy a PSZÁF alkalmazottainak már múlt hétfőn bejelentették a fúziót, holott a törvényjavaslat csak pénteken került a parlament elé. Burány Sándor (MSZP) pedig azt tette szóvá, hogy így még több hatalma lesz Matolcsy György MNB-elnöknek, aki véleménye szerint amúgy is alkalmatlan a posztra.

A kormányoldalról Rogán Antal a fúzióról azt mondta, ha ez korábban létezik, nem futott volna ennyire el a devizahitelezés. Az új megoldás a hitelfelvevőt és a betétest is védi - tette hozzá az elnök.

A kereskedelmi törvény módosítását - amely a világörökségi területen, az éjféli nyitva tartás után bevezeti a felügyeleti díjat - a szocialista képviselők tartózkodásával tartotta általános vitára alkalmasnak a bizottság.

A gazdasági törvényeket módosító javaslathoz beadott két saját bizottsági módosító indítványt is támogatott a gazdasági bizottság. Az egyik lehetővé teszi azt, hogy pénzügyi intézmény közreműködjön az e-útdíj beszedésében.
A másik bevezeti a Stabilitási Megtakarítási Számlát. Ezt csak magánszemély és minimum 5 millió forinttal nyithatja. A számla után fizetendő szja 3 évnél korábban történő kivétel esetén 200 százalék, míg 5 év után adómentes.

A bizottság a szocialista és a jobbikos képviselők tartózkodásával megadta a mentesítést a NAV-nak arra, hogy közbeszerzés kiírása nélkül szerezze be a zárjegyeket. Mint Pankucsi Zoltán, adóügyekért felelős helyettes államtitkár elmondta, 4-5 cég képes ezek előállítására, és a zárjegyeken lévő biztonsági elemek minősített adattartalma miatt szükséges a szűk körű beszerzés.

A bizottság elfogadta azt az állásfoglalást, amely szerint Horvátország uniós tagsága nem jelent veszélyt a magyar munkaerőpiacra, így az megnyitható az horvát munkavállalók előtt.

Végül a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény alapján, több cég állampapír árusításához járult hozzá a bizottság. Ezek különböző országok állampolgárai számára árusíthatnak magyar állampapírt, és a vásárlók ezért kapnak magyarországi tartózkodási engedélyt.

Olvasóink írták

  • 4. babar 2013. június 10. 22:02
    „OV supermen! A tejútrendszert is egyedül irányítja! Ssszfej kullancs.”
  • 3. Qllancs 2013. június 10. 21:00
    „Na ehhez is lesz 1--2 szavuk az EU ban !”
  • 2. Qllancs 2013. június 10. 16:40
    „T.1.
    Nem szűnik meg barátom !Minden marad a régiben, sőt még lehet,hogy létszám bővítés is lesz !Csókosnak kell a jó állás. Csak 1 kézben lesz az irányítás ! ov. !!!”
  • 1. igazságkereső 2013. június 10. 15:41
    „Teljesen jogos egy "sóhivatal" megszüntetése! Semmit nem tett a magyarországi bankok tisztességtelen és törvénysértő pénzügyi gátlástalanságainak megfékezése, megszüntetése érdekében! Pedig tette ezt adófizetői pénzekből finanszírozott nagyösszegű havi fizetésekért az elnöktől az osztályvezetőig és a szóvivői státuszt betöltő személyig!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Semjén: növekedhet a hazánkban tanuló palesztin hallgatók száma

Eddig kilenc palesztin diákot támogatott ösztöndíjjal a magyar kormány, most számukat tizenegyre… Tovább olvasom