Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

A gazdasági erő a megyével van

A nagyobb nyugat-dunántúli vállalkozások termelésének héttizedét megyénkben állították elő.
A nemzetgazdaság teljesítményének 11, az iparénak csaknem 17 százalékát a Nyugat-Dunántúlon termelték meg 2003-ban. Az egy lakosra jutó GDP az országos átlagot 7,6 százalékkal múlta felül – áll abban a kiadványban, amelyet a héten jelentetett meg a Központi Statisztikai Hivatal Győri Igazgatósága. A Fancsali József által készített elemzésből kiderül, hogy a régió kiemelkedő teljesítménye elsősorban Győr-Moson-Sopronnak köszönhető.

A nyugat-dunántúli vállalkozások értékesítésből származó bevétele az országos közel 16 százalékát, ezen belül a belföldi eladások 9,2 százalékát, míg a kivitel egyötödét tette ki. Csaknem azonos arányok adódtak a teljes körűen megfigyelt 49 főnél többet foglalkoztató ipari szervezeteknél is. Az ipari értékesítésből származó pénz 69 százalékát Győr-Moson-Sopron megyei, 22 százalékát Vas, 9 százalékát Zala megyei vállalkozások kapták.

Egy lakosra 3 millió 556 ezer forint termelési érték

A megyében a négy főnél többet foglalkoztató ipari vállalkozásokat alapul véve az egy lakosra jutó termelési érték 3 millió 556 ezer forint volt tavaly, ami egynegyedével magasabb a régiós értéknél és 2,3-szerese az országos átlagnak. Összehasonlító áron számítva az előző évhez képest a növekedés 6 százalékot tett ki.
Ezen belül az export majd háromnegyede, a belföldi eladások 55 százaléka Győr-Moson-Sopron megye ipari vállalkozásaihoz kapcsolódik.
Hasonló kép rajzolódik ki előttünk, ha az ipari beruházásokat vesszük alapul. Tavaly 139 milliárd forint érkezett a régióba, ennek legnagyobb része Győr-Moson-Sopronba került, háromtizedét vasi, 18 százalékát zalai beruházásokra fordították. Az egy lakosra jutó ipari beruházásokat tekintve a megyék között 157.131 forinttal Győr-Moson-Sopron megye az 5. helyet foglalta el az országban tavaly, az első helyen álló Komárom-Esztergomtól 271 ezer Ft-tal elmaradva. A statisztikai adatok szerint a 49 fősnél nagyobb vállalkozások teljes ipari termelési értékének héttizedét a régió északi megyéjében állították elő, a fennmaradó részen Vas és Zala 3:1 arányban osztozott.

A Nyugat-Dunántúlon 2004 végén 8427 ipari vállalkozást tartottak nyilván. Ennek kilenctizede folytatott tényleges termelést. A 7552 cég 46 százaléka Győr-Moson-Sopron, 31 százaléka Zala, 23 százaléka Vas megyében tevékenykedett.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ujjlenyomatot hagytam magam után

Kovácsné Cseh Annamáriaként mutatkozott be, ám ezzel meg is adott minden információt, melyet… Tovább olvasom