Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

A gének felelhetnek a hosszú életért

Életünk hosszát és minőségét egy kevéssé ismert gén határozza meg, állítja néhány amerikai tudós, akik hosszasan kísérleteztek férgekkel.
Eddig úgy tudtuk, hogy az őssejtek, a vörösbor és a sok szex meghosszabbítja az életet, most azonban arra jöttek rá az amerikai Salk Intézet kutatói, hogy a hosszú élet titka a génjeinkben keresendő.

Ez ugyan nem hangzik olyan jól, mint a vörösbor és a sok (jó) szex kombinációja, de a tudósok váltig állítják, hogy eredményeik megváltoztathatják az öregedés-kutatás eddigi irányait.

A történetnek egyetlen szépséghibája van: a kutatócsoport férgekkel kísérletezve találta meg az ígéretes PHA-4 nevű gént, és ők maguk is arra figyelmeztetnek, hogy korai lenne az eredményeket közvetlenül az emberre vetíteni, mert az emberi szervezet sokkal bonyolultabb, mint a férgeké.

Hugo Aguilaniu biológus, a tanulmány egyik szerzője szerint két mód van az élet meghosszabbítására. Az egyik a sejtek szintjén működik, ahol csökkenteni kell az inzulin-érzékenységet. Már tenyésztettek olyan, genetikailag módosított egereket, amelyek kétszer annyi ideig éltek, mint egyéb fajtársaik. Ennek azonban nem kívánt mellékhatásai vannak, az állatok növekedése csökken és gondok adódnak a szaporodással is.

A másik út a táplálékfelvétel korlátozása. Ha egy állat a normális élelemadag 70 százalékát kapja, akkor 20-30 százalékkal tovább élhet. Az embereknél így 15 -20 évvel meghosszabbítható az élet. Eddig azonban nem tudták, hogyan működik ez a folyamat.

Aguilaniu és kollégái ezért a kísérletek során a férgekbe olyan baktériumokat juttattak, amelyek kikapcsolták a PHA-4 gén működését. Így a férgek akkor sem éltek tovább, ha kevesebb táplálékot kaptak. Egy másik teszt során a kutatók arról gondoskodtak, hogy a gén aktívabb legyen, mint korábban, ez pedig a férgek számára azt eredményezte, hogy 20-30 százalékkal tovább éltek, akkor is, ha normálisan táplálkoztak. "Az emberekre vonatkozóan a kutatás tisztán elméleti természetű, de azt jól mutatják a kísérletek, hogy a táplálkozás korlátozása hatásos" - idézte a Nature a kutatókat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Túl gyorsan vezetnek a magyar sofőrök

Mintegy 3400 gyorshajtóról készült felvétel a legutóbbi TISPOL ellenőrzéskor. Az április 25-én és… Tovább olvasom