Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

A gyerekek biztonsága döntött

Az intézmény-összevonás újabb lépcsőjeként húsz mecséri felsős diák szeptembertől Héderváron folytatja tanulmányait. Az önkormányzat a szülők kérésének tett eleget azzal, hogy ezt a tanintézményt választották.
A napokban írta alá a szerződést Gerháth Zoltán polgármester a közlekedési vállalattal az iskolajárat őszi indításáról. Szeptembertől ugyanis megszűnik a felső tagozat Mecséren: húsz diák jár majd át Hédervárra. A helyi intézmény elől indul a járat, s a hédervári iskola előtt teszi le a tanulókat. A településvezető elmondta: az intézményátszervezés egy pedagógust érint, az ő állása megszűnik. „A szaktanárokat átveszi a társulás” – tette hozzá.
– Hogy miért a talán távolabbi Hédervát választottuk? Nos, a szülők ezen iskola mellett tették le a voksukat. Így érzik biztonságosnak a gyermekeik szállítását, s az önkormányzat meghajolt az akaratuk előtt. Mosonszentmiklós felé az 1-es út melletti megállót nem tartjuk biztonságosnak, tartottunk az esetleges balesetektől. Korábban többféle variáció létezett, hogy melyik iskolát válasszuk, ám a szülők kérését tiszteletben tartottuk – mondta a polgármester.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hogy vélekedik a VOLT Fesztiválról?

Tovább olvasom