Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 18°C Még több cikk.

A hatvannégy mezőn évek óta Dóra nyer

A tízéves máriakálnoki Nagy Dóra korcsoportjában sorra nyeri a sakkversenyeket. 2004 óta minden évben elnyerte a megyei bajnoki címet. Nemrégiben országos hatodik lett.
Nagy Dóra, a máriakálnoki Herman Ottó Általános Iskola negyedik osztályos tanulója a közelmúltban eredményesen szerepelt a sakk-diákolimpia országos döntőjén. Miután korcsoportjában megnyerte a megyei bajnokságot, az országos versenyen hatodik helyezést ért el. Dórának nem ez az első sikere: korcsoportjában 2004 óta ő a megyei bajnok. Két éve az országos döntőben a negyedik, tavaly pedig a nyolcadik helyet sikerült megszereznie. Évek óta Dóra diadalmaskodik a mosonmagyaróvári városi karácsonyi kupán is. Számos érem és serleg bizonyítja tehetségét.
Dóra öt évvel ezelőtt, nagycsoportos óvodásként kezdett ismerkedni a fekete-fehér tábla rejtelmeivel. Azóta heti két alkalommal jár sakkozni a helyi iskolába a Kurucsai István sakkpedagógus vezette szakkörbe.
– Sokat köszönhetek Pista bácsinak, nagyon érdekesek és hasznosak a foglalkozások. Sok segítséget kapok Neuberger Attila tanár úrtól is, aki minden versenyre elkísér.
„ Jövőre is szeretnék részt venni

az országos versenyen, és minél jobb eredményt elérni” – mondta

a tehetséges sakkozó.
Érdekesség, hogy Dóra két ikertestvére, Ádám és Bálint is sakkozik. Bár az országos versenyre még nem jutottak el, ők is szép eredményekkel büszkélkedhetnek. Dórának van egy másik hobbija is: a labdarúgás. Bár a helyi iskolának lánycsapata is van, testvéreivel együtt a diákolimpián országos második helyezést elért fiúcsapatot erősíti.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lesznek megszorító intézkedések?

Tovább olvasom