Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

A hirosimai atomtámadásra emlékeztek a fővárosban

Tizedik alkalommal emlékezett meg a Magyar Békeszövetség a 63 évvel ezelőtti, Hirosimát és Nagaszakit sújtó atomtámadásról. A szervezők kétórás dunai hajókirándulásra várták az érdeklődőket szerda délelőtt.
A magyaroknak csupán 42 százaléka gondolja úgy, hogy az Unió kedvező értékrendet képvisel - mondta Herczog Edit kormánypárti európai parlamenti képviselő. Szerinte azonban jóval több ember szavazna a békére, és - mint mondta - a béke az európai gondolat maga.

Köteles György, a békeszövetség elnöke szerint hiába tagja Magyarország négy éve az EU-nak, az emberek keveset tudnak jogaikról, kötelezettségeikről. Az idősebbek kevéssé foglalkoznak azzal, hogy elmondják a fiataloknak azokat a szörnyű eseményeket, amelyeket a II. világháborúban átéltek. Holott ez lenne a legfontosabb feltétele annak, hogy soha ne ismétlődhessen meg az, ami abban a hat évben történt.

Az emlékezők koszorút és virágokat dobtak a Dunába, ezzel is emlékezve az atomtámadás áldozataira.

Olvasóink írták

  • 3. zwinger 2008. augusztus 06. 19:53
    „Semmi problémám a megemlékezéssel, de a cikk zöme nem Hirosimáról és Nagaszakiról szól, hanem az EU-ról. Az emlékút ötletével egyetértek, gründolok egy "békecsoportot", azután pedig támogatási kérelmet adok be az EU-hoz, hajókázásra, meg virágokra, utána pedig én is az EU-ról fogok szépeket mondani.

    Egyébként az ilyen "békecsoportoknak", "békekonferenciáknak" a száma különösen megnőtt az I., a II. világháború előtt, majd a "béketáborban" a hidegháború idején.

    És, hogy az áldozatok emléke is szóba kerüljön (HírTV):

    "A hirosimai atombomba-támadásra emlékezik a világ. Hatvanhárom éve vetette be az Egyesült Államok Japán ellen az új fegyvert, amely 140 ezer ember életét követelte.



    1945. augusztus 5-én dobta le az amerikai légierő Enola Gay nevű, B-29-es bombázója a ,,Kisfiúnak" (Little Boy) elkeresztelt atombombát Hirosima városára. Ez volt a történelem folyamán az első atomtámadás. A bomba a robbanás középpontjában 4000 Celsius-fokos hőséget teremtett, és 4,5 kilométeres körzetben mindent elpusztított. Több ezren haltak meg azonnal, a túlélőket pedig a súlyos sérülések és sugárbetegség tizedelték meg.

    A Hirosimára dobott bomba bevetését megelőzően a várost 67 más japán várossal együtt hat hónapon keresztül tűzbombákkal támadta az amerikai légierő. A bombázás pillanatában Hirosima számos ipari és katonai objektummal rendelkezett, s Japán déli körzeteinek védelmi központja volt.

    Harry S. Truman amerikai elnök az első bomba után megfenyegette a japánokat, hogy ha nem fogadják el Washington feltételeit, olyan pusztítás zúdul rájuk, amilyet ,,még nem láttak ezen a földön".

    Három nappal később Nagaszakira újabb atombombát dobtak le. A Nagaszakira dobott atombomba 80 ezer áldozatot követelt. A detonáció utáni, jellegzetes alakú porfelhő 18 kilométer magasra emelkedett.

    1945. augusztus 15-én Japán kapitulált, és ezzel véget ért a háború a Csendes-óceánon, ami több szakértő szerint még rengeteg áldozattal járt volna. Hivatalosan is ezzel érveltek az amerikaiak. Sokak szerint azonban a fegyver bevetése sokkal inkább az akkor még szövetséges Szovjetunió felé volt erődemonstráció."”
  • 2. Zwingernek 2008. augusztus 06. 18:04
    „Zwinger, nem értelek. Adott egy egyesület amelyik az atomtámadás áldozatait tartja fontosnak. Ha neked a drezdai bombázás áldozatai a kedvesek, akkor RENDEZZ TE róluk egy emlékutat, emlékestet: tiéd a pálya.”
  • 1. zwinger 2008. augusztus 06. 16:25
    „"Köteles György, a békeszövetség elnöke szerint hiába tagja Magyarország négy éve az EU-nak, az emberek keveset tudnak jogaikról, kötelezettségeikről."
    "A magyaroknak csupán 42 százaléka gondolja úgy, hogy az Unió kedvező értérendet képvisel. Szerinte azonban jóval több ember szavazna a békére.." - magvas -

    Igen, a normális emberek 100%-a, de ez az EU-tól és annak értékrendjétől teljesen független, mint ahogyan az atombombázások is. Szívesen olvastam volna a hasonló számú áldozatot követelő drezdai terrorbombázásról való megemlékezéseket is.

    (((((Csak azt nem értem, ezek az EU-s szövegek hogyan jönnek ide? Mi ez a "békeszövetség", valami EU-kirendeltség?)))))”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb roma demonstráció Sátoraljaújhelyen

Újabb demonstrációt szervez csütörtökön Sátoraljaújhelyen a Roma Polgárjogi Alapítvány és a helyi… Tovább olvasom