Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 32°C Még több cikk.

A hit mindig

legyőzi a félelmet

„ Mit féltek annyira? Még mindig nem hisztek?” (Mk. 4/40b)

Nem panaszkodhatunk a nyárra. Rekkenő hőséggel megérkezett. Mindannyian bőrünkön érezzük, viszont azok szenvedik igazán, akiket mindennapi munkájuk ilyenkor is a szabadba, a tűző napra vagy a légkondicionáló nélküli autók volánja mögé kényszerít. A forró napokat szinte menetrend szerint követik az „égzengéses” zivatarok, viharok. Nem kevesen vannak, akiket viszont ez utóbbi legalább annyira megvisel, mint a szokatlanul magas hőmérséklet.
Ha egy ilyen vihar tengeren éri a gyanútlan utast, bizony még veszélyesebb lehet a helyzet. Ez történt Jézus apostolaival is, miután az alkonyati csendben bárkába szálltak, hogy a túlsó partra evezzenek. Váratlanul tört rájuk a villámló fergeteg. A tornyosuló hullámok már-már elborították a bárkát, Jézus azonban mindebből semmit sem vett észre, ugyanis a halászcsónak végében egy vánkoson aludt. Tanítványai rémülten keltegették: „Mester, nem törődöl azzal, hogy elveszünk?” Erre felkelt és parancsolt a szélnek és a háborgó tengernek. A vihar tüstént elnémult s a víztükör kisimult. Aztán övéihez fordult: „Mit féltek annyira? Még mindig nem hisztek?” Azokat – a nyilvánvaló csoda láttán – nagy félelem fogta el. (Vö. Mk. 4/35–40.)
A félelem ismerős. Mostanság sokaknak szegődik útitársául. Különböző mértékben ugyan, de lassan állandósul életünkben. Félelem a jövőtől, a létbizonytalanságtól: munkanélküliségtől, betegségtől, hajléktalanságtól. A félelem és a kicsinyhitűség: ez közös bennünk az evangéliumi történet tanítványaival. De ők legalább félelmükben Jézushoz fordultak. Jézus pedig övéi minden kicsinyhitűsége ellenére segített. Nem mondta azt hetyke sértődöttséggel: „ki lehet szállni a csónakból”. Ismét bebizonyította, hogy annak a hajónak, amelyiken ott van ő is, nem kell tartania az elsüllyedéstől. Vajon hány embertársunknak kap léket a hajója és jóval a cél előtt temetkezik sötét hullámsírba?
A félelmet le kell győzni hittel – egyenként, mindannyiunknak. Cselekedjünk, éljünk azzal a tudattal, hogy Jézus jelen van a mi rozoga csónakunkban is...

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SMS 06.27.

Tovább olvasom